merre van a hol? irány mexikó?

Amikor előcsomagoltam ezt a listát magamnak ebben az életben, akkor még nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan kihúzhatok pár dolgot róla:)

btw megbeszéltük Zazieval, hogy nem megyünk Krétára, mert oda jövőre is tudunk menni, viszont már azt hiszi a családja, hogy nem szeretjük őket, vagyis én nem, mert nem látogatjuk meg őket mexikóba.

Eddig ugyanis mindig ők jöttek. És ennek több oka van. Az egyik, és ez a legfontosabb, hogy félek a repüléstől. Nem is azt mondanám, hogy félek, hanem egyszerűen utálom!
Felesleges időpocsékolásnak tartom azt az időt, amíg ott ülünk. Nem tudok nézelődni, és ha ébren vagyok, akkor érzem a nyomáskülönbséget is. Ergo bedugul a fülem, az orrom, érzem, hogy nehezen kapok levegőt. Így minden repülőút előtt direkt keveset alszom, hogy fent pihenjek. Nincs is annál jobb, amikor az ember arra ébred, hogy szállnak le..

És Mexikóba azt hiszem tizenvalahány óra az út. Kérdem én, nincs szebb hely közelebb? devan!

Mindenesetre télen elrepülünk a télből a nyárba, hogy meglátogassuk a családját. Az ér, hogy már most a merülési lehetőségeken töröm a fejemet?

nyaralások

Az egy hétből két hét lett.

Sétáltunk a Ljubljanica folyó majd Grand Canale partján.
Eltévedtünk éjszaka Velencébe, pár nappal később Padovába.
Felvettük az olasz vezetési stílust, az olasz jómodort.

Kézen fogva futva megáztunk, ölelkezve andalogva lebarnultunk.

 Eltévedtünk egy erdőben, hogy kibukkanjon a fák között egy kis fogadó, ahol megismertünk egy 30 éve kint élő magyar hölgyet.

Újra szerelembe estünk..

Ha valaki tud kint munkát, ne legyen rest szólni nekünk.. :)

vígasztalások

Egyet mondok kettő lett belőle.
Két hétig csak nyaraltunk. Zuhogó esőben indultunk el, álmosan néztünk egymásra, hogy biztosan így szeretnénk tölteni a szabadságunkat? Ljubljanában is megálltunk gondolkodni, álltunk a folyó partján, a ciklámen színű esernyőbe kapaszkodva, a szerelemlakatok előtt. Ő nem szereti ezt a szerelemlakatosdit-mondja kérdés nélkül- semmi jó nem származik abból, ha valamit lelakatolunk, bezárunk. Így hát innen is lakattalanul megyünk el, mint pár héttel ezelőtt Pécsről..Kicsit bánom is, meg nem is. Évekkel ezelőtt rájöttem már, hogy az én barátom, mostmár férjem nem egy romantikus alkat.

Velence mellett táborozunk le egy kis faluban. A település közigazgatásilag még Velencéhez tartozik. Szép, tipikus olasz házakkal, kedves emberekkel.

Pár nap Velencében. Az egyik este kint ülünk a teraszon, vörös bort iszunk, csillog a szeme, mosolyog.  Beszélgetünk, túl sokat ittunk, nosztalgiázunk.

Másnapra mintha kicserélték volna. Andalogni akar a naplementében, szerelmes verseket akar írni nekem.

Egyik este vacsoránál szóba jön, hogy én már jártam erre, ő pedig a szívéhez kap, hogy neki ilyenkor itt fáj valami, nem tudja mi ez, hagyjam abba. Elmesélem neki, hogy ezt hívják féltékenységnek. Tipikus emberi tulajdonság, amit nem szabad túlzásba vinni. Ő meglepetten néz, soha nem érzett ilyet.. Ennek örömére iszunk mégy egy kis bort. A pincér rám kacsint, ő pedig morogni kezd.