A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ikea. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ikea. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 3., péntek

Ikea és h&m

Nem csak a H&Mnek vannak jó marketingesei.


Kezdődött azzal,  hogy az említett fastfashion bolt küldött egy emailt - gondolom nem csak nekem - amiben köszöni,  hogy értékes vásárlójuk vagyok,  ezért megjutalmaznak egy 10 százalékos kuponnal. Plusz ingyen szállítás. Na nekem se kellett több,  pár dolog egy ideje a kosaramban volt,  így megtörtént aminek meg kellett,  és szépen csendben bevásároltam.  Ezúttal viszont nem csak magamnak.



az espadrilles legnagyobb fájdalmamra kezd divatba jönni. Én az első ilyen cipőmet több mint 5 éve Mexikóból kaptam a férjemtől. Most meg már mindenhol lehet kapni. Ennek ellenére a csíkosba beleszerettem..( nem mintha nem lenne itthon mindenféle) 

Guns'N'Roses póló nem kell magyarázzam. 




Aztán az Ikea is kiküldte,  hogy nyári vásár kezdődik a héten,  és mit akcióztak le,  na mit?  Azt a fiókos szekrényt amit régóta nézegetek,  majdnem feleannyira.  Hát a hülyének is megéri..



Tegnap indult a vásár, én pedig ugyancsak tegnap délelőtt 11-kor már hiába kerestem. Amikor megkérdeztem hol találom,  az eladó kiröhögött, hát azt a 150 db-ot ami volt,  már nyitás után 10 percen belül elkapkodták, igen kapnak még párat, de ha valóban akarok, akkor nyitásra, vagy előtte itt kéne már lennem. 
Ma reggel 9 óra kettőre értem a 15-ös sorhoz, ahol nagy tömeg állt. Volt aki kettőt de volt olyan is,  aki 5 db-ot vásárolt a bútorból.  Nyilván nem magának... 

Míg elkezdtek vitatkozni egymással, én felkaptam egyet és már jöttem is el. A pénztárnál aztán sorban álltunk és mindenkinek koppang szekrény volt a kocsiján. Nekem mondjuk kocsim sem volt, mert ha azzal is az időt húzom, akkor szekrényem sem lenne. Alig várom, hogy átalakítsam:)



2016. március 3., csütörtök

Home 🏡

  


A csodás Mustár sárga fotelt  már decemberben meg akartuk venni,  de csak most februárban sikerült.  Hogy miért?  Mert rendre készlethiány lépett fel az ikeában. 
Majdnem hetente mentünk,  először mindig végigjártuk az áruházat,  aztán már csak a kasszákon keresztül vonultunk az információs pulthoz,  hogy bebizonyosodjon,  nem szabad hinni a raktárkészlet előrejelzésnek.  Az egyik ilyen alkalommal megsajnált az eladó, és dobott egy csontot: másnap,  azaz szombaton érkezik kettő, azaz két darab a várva várt bútorból.  Ki is nyomtatott egy papírt,  hogy ezzel is beljebb legyünk.
  Át a kasszákon,  infópultos srác reggel nyitás után 10 perccel: sajnos már mind a kettőt elvitték. 
- OK  mikor lesz megint? 
-Szerdán érkezik 20

Szerdán a raktár-előrejelző már csak tízet jelzett,  ez volt délben.  Mi zárás előtt fél órával értünk oda,  volt még három.
- Hello.  Kiírnád nekünk az egyik fotelt?  A cikk kódja 303.004.036.
Srác meredten néz,  beírja,  megrökönyödik.
-Nem először keresitek,  ugye?
-December óta.
-Van. Sárga fotel.
Zazie elbizonytalanodik: 
-sárga?  Nem zöld?
Srác: 
-nem.  Fossárga.  Engem ezzel kidobnának otthonról.
 
Én épp kifejteném, nyugodj meg,  én enélkül a fotel nélkül is kihajítanálak,  de Zazie egy pillantással nyugalomra Int.

Kifizetjük a fotelt és elindultunk a bútorkiadóhoz. 
Ám azt jól becsomagolták kartonba.  Nem is értem,  én végig abban a hitben éltem,  hogy neylonozva lesz. Áll Zazie a kocsinál,  a bútor bedobozolva mellette.  Baj van!  Tekint rám sokatmondóan. 
Dehogy van baj,  szépen kicsomagoljuk,  és betetriszezzük a kocsiba,  mondom.  A parkoló másik oldalán egy pár szintén sokatmondóan vakargatja a fejét,  mellettük hatalmas kartonba csomagolt akármik.  Ahogy meglátják,  hogy bontogatunk,  ők is belekezdenek.  Innentől vérre menő verseny kezdődik meg,  ki tudja hamarabb megoldani a feladatot.  Helyzeti előnyünk van, így végül nekik is segítünk.

Ma Zazie átszaladt az unokatesójához,  akinek röhögve meséli a történteket,  amikor amaz közli vele,  hogy számára nem ismeretlen a helyzet ugyanis pár nappal előttünk ugyanígy járt,  csak ő egyedül volt,  és a felesége telefonon keresztül koordinálta a berakodást.
Nem csak mi vagyunk bénák.  Uff.

2016. február 13., szombat

ikea

- a pénztárhoz megyünk.
- és hogy jutunk oda?
- úgy, mint tegnap, csak visszafelé.
-....
- hátrálva?



Egyet előre, kettőt hátra

Mindenképpen fejlődésnek nevezném, hogy a babaágy ma ünnepélyes keretek között kikerült a kocsiból.

Ám nem elhanyagolható az a tény, hogy erre azért volt szükség, mert a mi ágyunk már nem fért volna be.

Arra már most fogadásokat kötünk, vajon ebbe hány km-t tesz. Egy hétig biztos, akkor ugyanis jön a villanyszerelő, utána pedig mindent szépen a helyére szerelünk.

ő az ágy :)

2015. december 4., péntek

boldog korszak

Tegnap elmentünk az Ikeába, hogy megvegyük a szekrényt, meg minden egyebet, ami kellhet.
El nem intéztünk semmit, de ha már ott voltunk, gondoltam meglátogatom a toalettet.

Jó szokásához híven, az ajtón túl állt a sor. Odaálltam, nyílik az ajtó, a bentiek ki tekintenek, hogy erőt merítsenek a még pár percnyi várakozáshoz, a kintiek meg a bentieket stírölik, mint hatalmas mázlistákat. Újra nyílik az ajtó, és egy nő kiszól:
-A kismama jöjjön előre!
Nézek körbe, senki nem mozdul. Milyen rendesek azért, gondolom még magamban, amikor valaki megérinti a karomat, hogy nekem szólt a kedves invitálás.
Annyira meglepődtem, és meghatódtam egyszerre, hogy elkezdtek potyogni a könnyeim, és míg magamra zártam az ajtót, addig a kintiek a saját tapasztalataikat osztották meg egymással.

Így kezdődik tehát a "boldog korszak"?

art, flowers, and illustration kép

2015. november 7., szombat

az álomszekrény

Kiváló szombati program gyanánt elmentünk szekrényt nézni, hogy elkezdjük a lakás gyerekbiztossá és alkalmassá tételét. A jyskben találtunk egy nagyon jót, de valahogy nem tetszett, hogy két nagy tere van, és nincs fiók, meg polc. A tökéletes szekrény számomra az, amiben jól lehet kategorizálni a dolgokat, és kiválóan pakolható, kvázi mindent elnyel. Na ez nem az volt.

Hirtelen ötletként dobtuk fel, hogy nézzünk be az ikeába, ebédidőben csak nem lézengenek annyian?!
Hülye ötlet volt, ugyanakkor virágzó!
Iszonyatosan sokan voltak, nem lehetett haladni tőlük. Ráadásul hiába vagyok félidőn rajtam nem látszik, hogy áldott állapotban vagyok, csak mint aki jól beebédelt. Ennél fogva simán könyököltek, löktek az emberek.  Angliában különben kiválóan alkalmazták a járdán a gyorsító sávot, amin csak olyan emberek haladhatnak, akik tényleg sietnek.. Ezt szorgalmaznám az ikeában is.

Aztán valahogyan eljutottunk a szekrényekig, és milyen jól tettük! Megtaláltuk álmaink szekrényét. Zazie szerint olyan playboy-os, számomra meg olyan igazán nőies! Hiszen van benne ilyen ékszertálca is. Zazie szerint nyakkendőtartó.


Ez egyébként az ikea Pax szekrényrendszer, és magadnak állíthatod össze, hogy milyennek szeretnéd a kis gardróbodat, na de ezt valaki megtette helyettünk. És mi ott álltunk előtte, tátott szájjal ( én teli hólyaggal és üres hassal ) és képzeletben belaktuk.
Hazafelé próbáltuk magunkat lebeszélni róla, mert szeretnénk kanapét is venni a mostani helyett, mert ez sajnos nem kihúzható, és ez pont annyiba kerül, mint az első kinézett szekrény a kanapéval.

 Én semmivel nem tudtam érvelni, Zazie meg csak annyival, hogy szerinte ez igazán luxus nekünk. Szerintem meg mi döntjük el, hogy nekünk mi a luxus.

 Így a jövő héten visszamegyünk és megvesszük.

2015. február 11., szerda

IKEA kívánságlista

Hát igen, ez is várható volt, hogy ilyen bejegyzést írjak:) Lévén, hogy nő vagyok. Volt egy listám, amit még korábban írtam és egész évre szól. Na most ebből elég sok mindent kipipálhatok, mert egyik nap januárban annyira rossz kedvem volt, hogy sajnos beszabadultam a boltokba, és persze egyszerre mindent megtaláltam, amit akartam, úgyhogy őrült vásárolgatásokba kezdtem.. Most viszont módszeresen fogok előre haladni...

Kezdjük hát a lakberendezéssel, és mindenki Ikeájával