Azért persze ez a pozíció sem tökéletes, és közben azon aggódom, hogy a mosógép, ami épp szörnyű hangok között mos, be is fejezze a műveletet.
Milyen érekes, hogy mennyi mindenhez használjuk a hátizmunkat. ( nem tudok olyan mozdulatot tenni, amire bele nem nyilalna) Csak most jövök rá.
Tegnap este azon gondolkoztam, hogy több mint 7 évvel ezelőtt, amikor még Londonban éltem, ugyanezek a dolgok történtek velem. Csomó lett a mellemben, és a doki ki akarta műteni. Pont december 25-én. Mondtam neki, hogy akkor épp Magyarországon leszek, de ha visszamentem, akkor lehet róla szó. Mire eljutottam volna oda, annyira megrémültem a műtéttől, hogy a csomó összement és eltünt. Mondták, hogy akkor is ki kéne szedni, mert hogy betokozódott és vissza fog jönni. Hát eddig nem tette.
Abban az időben a barátnőm épp terhes volt, és hogy ne emelgessen, megtettem helyette én. Épp a fodrászatban dolgoztam, amikor egy hajolásnál éreztem, hogy valami pattan a derekamban, és már fel se tudok állni. Viszont az egyik lakótársam masszőr volt, így elég hamar megszabadultam ettől a rettenettől.
Janek, a kisvad most ült a hátamra.. aztán idejött szigorúan nézni:)
Közben beszéltem tesómmal, aki Olaszországban él és a férjével gesztenye erdejük van. Komolyan.. Gesztenyemézt termelnek a sok szép és okos méheikkel, és amikor leesik a gesztenye, összeszedik, és eladják hajnalban a piacon. Mindezt egy csodaszép helyen. Lényeg, hogy most ő is beállt derékkal fekszik otthon. Csak neki szabad mindenféle veszélyes terméket magára kennie, nekem meg marad a panadol.. belsőleg..
no de! jelzett a mosógép, kész a mosás, most megyek, hogy finom illatos legyen a lakás a kiteregetett ruháktól.
