2012. szeptember 30., vasárnap

elmúlik..

Pont akkor, amikor kezdtem feladni, a régi dokumentumaim között egyszer csak megjelent:

"Ne feledd, vannak szárnyaid..."

37788084343878533_vrmsaw3b_c_large

2012. szeptember 25., kedd

Miután több mint egy éve könyörgöm egy kis plusszért, és legutoljára áprilisban mentem be a beígért emelés miatt, akkor azonban utaltak arra, hogy ha nincs munkám, ennyit se fogok keresni.
Mostanra viszont pótolhatatlanul bedolgoztam magam, 2 helyre adok le anyagokat, és egy másik helyre besegítek amikor kell, valamint csinálom a saját dolgomat is.

Így egész nap az iroda előtt köröztem, már 3an szóvá is tették, hogy mit csámborgok, de én hajthatatlan voltam , azonban a 3 főnökből csak egy volt bent. Azért bementem hozzá , rázúdítottam finoman a kínomat, és arra számítottam, hogy szokásához híven, ahogyan azt több mint 2 éve csinálja, hátradől, felhúzza a szemöldökét, belekapaszkodik a karfákba, sóhajt, és sűrű tikkelések közepedte előadja, hogy az a helyzet, hogy erre ne számítsak mert.. mindenki elégedtlen a fizetéssel, senki nem akar dolgozni, közben az északi sark eltűnik, meg amúgy most épp miért nem dolgozom?


Ehelyett hátradőlt a székében, belekapaszkodott a karfákba, vett egy mély levegőt, hogy nagyon is érti, mit szeretnék, de ne nagyon számítsak rá, de egyébként ő örülne a legjobban annak, ha kapnék valami kis pluszt.
Maybe-someday-role-play-20922992-500-333_large

Szóval kisegítve épp nem voltam, így folytattam fáradhatatlan sétámat a nagyfőnök irodája előtt, aztán amikor megérkezett megvártam amíg elkezdi az ebédet, hogy leérjen a hasába a falat és megnyugodjon, majd miután behívott, megkérdezte, mit szeretnék, amire én teljesen magától értetődően annyit válaszoltam, hogy: -ne legyen tartozásom.

Mire ő felnevetett és biztosított a közbenjárásáról, no meg megemlítette, hogy az előző főnök dícsért engem és mindezek miatt már megérdemelném.


Úgyhogy ott tartunk most, hogy megint ígéretet kaptam, tele vagyok reménnyel, aztán 3 hónap múlva megint ott fogom rángatni a kilincset. már most látom. ez az én everest-em.
Talán a mai nap volt a vízválasztó az elmúlt rossz és a jó jövő között?

kérlek..

Tumblr_m2zua4imeq1r8k6fvo1_500_large

barátok

2   -és most hol laksz?
     - a piros vonalán járok haza...
1   -én ott tartok amikor a sárgán..
2   -én úgy tudtam a kéken..
3   -miért, beköltöztél pestre??


303586_430886230291020_233431107_n_large

2012. szeptember 16., vasárnap

reinkarnáció

-én valamilyenn szinten hiszek a reinkarnációban. Bár azt mondják, hogy ha az ember egész életében bántja és öli a kígyókat, no meg fél tőlük, akkor  következő életét kígyóként kell leélnie..

-jaj ne! akkor én egér leszek..

- én meg kígyó. remélem abban az életben nem fogunk találkozni, nem akarlak megenni...
Nibbles_meets_snake-1716-1-_tplq_large

2012. szeptember 15., szombat

little things

Azért szeretem a munkámat, mert olyan helyekre is eljutok és olyan embereket is megismerhetek, akiket egyébként nem valószínű.

Így esett, hogy betérhettem a Művészmoziba, ami önmagában nem nagy teljesítmény, mert voltam párszor ott, de amikor a tulajdonostól megkérdeztem , hogy esetleg a gépszobába lehetne e..? akkor ő csak mutatta, hogy fel a lépcsőn, én pedig 10 perc múlva hallgattam a filmekből oly jól ismert gép kattogását, ahogyan a szalag végigfut a sok-sok tekercsen..

valami csoda.

books

Amikor beléptem az ajtaján , és megláttam, csak annyit tudtam mondai:

-"Te jó ég! szörnyű lehet költözni!"

Tumblr_m983d1zs6n1qae5tao1_400_large



Amikor pedig ő látogatott el hozzám, már az ajtóban megállt, hajtókán ragadott, és jobbra mutatva :

-" még te kérded? "

77523_0_15-1000-contemporary-home-office_large

2012. szeptember 14., péntek

Ismét sikeresen megdöbbentett azzal, amikor egy beszélgetés során az ismerőse elmesélte, hogy Belgiumban voltak 2 hete, és hogy tejóég Burges milyen gyönyörű..Mire ő lazán közölte, hogy igen, hallott róla, oda kell engem elvinnie egyszer..

Én pedig láttam magam előtt a rajzfilm megfelelőnket, amikor nekem megjelenik az ovális szemem feléig a kék könnyáradat, összekulcsolom a kezem és remegő hangon teszem fel a kérdsét: " hát emlékszel"

ami valójában történt csak annyi volt, hogy kimeresztettem a szemem, de egy szót se szóltam.

2012. szeptember 13., csütörtök

ez pedig egy kis nyelvújjítás, aminek a régi megfelelője még 1872ben így volt használatos.

Fiahordó górugrány- kenguru

Foltos nyakorján - zsiráf

csurrancseppen - mellékjövedelem

gyújtófácska - gyufa

Gőzpöfögészeti tovalökdönc - vonat

Nyaktekerészeti mellfekvenc - sál

orrfuvolászati négyzetrongy - zsebkendő

körbeguggolda - wc

20090112000518_large

2012. szeptember 12., szerda

fóbiák

Azt hittem, hogy nem fogom tudni abba hagyni a nevetést, amikor megtudtam, hogy a Anatidaephobia - attól való félelem, hogy valahonnan állandóan egy kacsa megfigyelése alatt állsz.







így hát végeztem egy kis kutatómunkát:






A görög "félelem" szóból származó fóbia egy meghatározott dologtól, tevékenységtől vagy helyzettől való indokolatlan félelmet jelent.

Három különböző kategóriát különböztetnek meg:
Az agorafóbia a nyilvános helyeken való megjelenéstől való félelem.
A szociális fóbiák lényege az emberekkel kapcsolatos túlzott szorongás. Ennek egyik iskolapéldája a szerepléstől való túlzott félelem, vagy a felelésnél, vizsgán való leblokkolás.
A specifikus fóbiák pedig mindig valamilyen speciális dologtól tartják távol az embert.



Ergofóbia: félelem a munkától vagy munkahelykereséstől
Caliginofóbia: félelem a szép nőktől



A-duckbilled-protective-muzzle-for-dogs_large




  • Akrofóbia, Altofóbia — magaslatfélelem.
  • Aerofóbia - beteges légiszony, repüléstől való félelem
  • Agorafóbia — nagyobb tértől, utcáktól való félelem
  • Algofóbia — fájdalomtól való irtózás.
  • Antropofóbia - emberi társaságtól való rettegés a szociális fóbia egy fajtája
  • Aquafóbia, Hidrofóbia — víztől való rettegés
  • Asztrafóbia, Asztrapofóbia, Brontofóbia, Keraunofóbia — mennydörgés, villámlás és vihartól való félelem (kis gyerekekre jellemző).
  • Autofóbia — Magánytól való félelem.
  • Aviofóbia, Aviatofóbia — irtózás repüléstől.
  • Bacillofóbia, Bakteriofóbia, Mikrobiofóbia — mikróbáktól való rettegés.
  • Cathisofóbia, a leüléstől való félelem
  • Cibofóbia, Sitofóbia — az ételtől való elrettenés az anorexia nervosa szinonimája.
  • Demofóbia, — tömegiszony.
  • Dentofóbia, Dontofóbia, Odontofóbia — a fogorvostól és a fogászattól való félelem.
  • Dizmorfofóbia, más néven testi dismorfológiai rendellenesség — egy meglevő, vagy beképzelt testi defektustól való obszesszív elszörnyülés.
  • Ebrius-vomitusfóbia - Attól való rettegés, hogy részegen hányni fogok.
  • Emetofóbia — hányástól való félelem.
  • Ergaziofóbia, Ergofóbia — munkától, vagy inkább egy bizonyos aktivitástól, vagy funkció betöltésétől való félelem (például egy sebész félelme operáció végrehajtásától).
  • Erotofóbia — a szerelem fizikai részétől, vagy az arról való társalgástól való félelem.
  • Eritrofóbia — pirulástól (és annak szociális hatásától) való félelem, ami többnyire krónikus pirulásban szenvedők esetén léphet fel.[1]
  • Fazmofóbia -szellemektől való félelem
  • Fobofóbia - Attól való rettegés, hogy valami fóbiád van.
  • Fonofóbia — zajtól való félelem.
  • Gefirofóbia — hidaktól való félelem
  • Genofóbia, Koitofóbia — szexuális interkurzustól való félelem.
  • Glosszofóbia — rettegés attól, ha nyilvánosan beszélni kell.
  • Gimnofóbia — meztelenségtől való félelem
  • Ginofóbia — nőktől való félelem.
  • Haptefóbia – megérintéstől való félelem.
  • Heliofóbia — a napsugártól való félelem.
  • Hemofóbia, Haemofóbia — a vértől való félelem, és látására való elrettenés.
  • Hexakosioihexekontahexafóbia — a 666-os számtól való félelem.
  • Hoplofóbia – fegyverektől, különösen lőfegyverektől való félelem (mind politikai, mind pszichológiai szempontból).
  • Klausztrofóbia — bezártságtól való rettegés.
  • Koradmohiperopuszfóbia - Attól való félelem, hogy Korad-dal kell együtt dolgozni.
  • Komros-onomofóbía - Attól való félelem, hogy Koradmohiperopuszfóbia-ban szenvedünk.
  • Kozmikofóbia - a csillagos ég látványa miatt felmerülő gondolatoktól és érzésektől (magány, végtelenség, üresség) való rettegés
  • Kuloulrofóbia — bohócoktól való félelem (nem csak gonosz bohócoktól való)
  • Ligirofóbia – hangos zajtól való elrettenés.
  • Mizofóbia — piszoktól és szennyeződésektől való félelem.
  • Nekrofóbia — haláltól és halottól való félelem.
  • Neofóbia, Kainofóbia, Kainotofóia, Szenofóbia vagy Cenofóbia, Szentofóbia vagy cenotofóbia, Kainololofóbia — félelem mindentől, ami új.
  • Nomofóbia — félelem hordozható telefonnal való elérhetőség hiányától.
  • Nozofóbia — félelem fertőzhetőségtől
  • Niktofóbia, Achluofóbia, Ligofóbia, Skotofóbia — félelem a sötéttől.
  • Oktofóbia - félelem a nyolcas számtól
  • Ozmofóbia, Olfaktofóbia — szagoktól való rettegés.
  • Paraszkavedekatriafóbia, Paraszkevidekatriafóbia, Friggatriszkaidekafóbia — félelem a 13-ikától amikor az péntek
  • Panfóbia — állandó oktalan rettegés valamitől
  • Peladofóbia - félelem a kopasz emberektől
  • Pirofóbia — félelem a tűztől.
  • Rádiófóbia — félelem a radioaktivitástól és a röntgensugárzástól.
  • Szociofóbia — (újabb megnevezése APD, elkerülő személyiségzavar) az emberektől illetve a társadalomtól való félelem, vagy ellenszenv.
  • Tafofóbia — a sírtól és élve eltemetéstől való rettegés.
  • Technofóbia — a technológiától való félelem (lásd még: ludditák)
  • Tetrafóbia — a 4-es számtól való félelem.
  • Tokofóbia  szüléstől való félelem
  • Triskaidekafóbia, Terdekafóbia — a 13-as számtól való félelem.
  • Tripanofóbia, Aichmofóbia, Belonefóbia, Enetofóbia — a tűktől illetve injekciós tűktől és az injekcióktól való félelem
  • Xenofóbia — idegenektől való félelem, idegengyűlölet

Zoofóbiák (bizonyos állatoktól való félelem) 

  • Ailurofóbia  macskafélelem
  • Apifóbia, Melisszofóbia — félelem méhektől
  • Araknofóbia  pókoktól való félelem
  • Kiroptofóbia  denevértől való félelem
  • Kinofóbia  kutyáktól való félelem
  • Entomofóbia  rovaroktól való félelem
  • Equinofóbia, Hippofóbia  lovaktól való félelem
  • Herpetofóbia  hüllőktől való félelem
  • Ichthiofóbia  halaktól való félelem
  • Musofóbia  egértől és patkánytól való félelem
  • Ofidiofóbia  kígyóktól való félelem
  • Ornitofóbia  madaraktól való félelem
  • Ranidafóbia  békáktól való félelem
  • Zoofóbia — gyűjtőnév az állati fóbiákra
  • Vermifóbia - férgektől való félelem

Nem pszichológiai állapot leírása 

Az itt sorolt szavak esetében a fóbia nem pszichológiai, hanem fizikai. Példa erre a fonofóbia, ami az agyhártyagyulladás egyik tünete, és a zajtól való rettegést jelenti, ami fizikai fájdalmat okoz a betegnek.
  • Hidrofóbia — a víztől való irtózás: a veszettség egyik tünete.
  • Fotofóbia — az egyént a fény igen zavarja: hiperszenzitivitás, túlérzékenység a fényre. Ez az agyhártyagyulladás egyik tünete, valamint a migrénes fejfájásnak is.
  • Fonofóbia — az egyént akármilyen zaj vagy hang zavarja: túlérzékenység zajra és bármiféle hangra. Ez is tünete az agyhártyagyulladásnak és a migrénnek is, valamint alkoholos italokkal való mérgezésnek.
  • Ozmofóbia — túlérzékenység és averzió a szagokra. Gyakori várandóság alatt.

Biológia, kémia

Biológiában és kémiában a szavak olyan állapotot írnak le, ahol az élőlények elkerülnek egyes fizikai körülményeket, vegyületek nem elegyednek egymással, stb
  • Acidofóbia — savas közeg közelségének elkerülése.
  • Heliofóbia — a napfény elkerülése.
  • Hidrofóbia — a víz elkerülése, vagy víz által való pozitív taszítás.
  • Lipofóbicitás — zsíros/olajos közeg elkerülése, vagy pozitív taszítása/elvetése
  • Fotofóbia (biológia) — a negatív fototaxis vagy fototropizmus reakció.
  • Capsicumisfóbia – paprikától való félelem
  • Szuperhidrofóbia — azon anyagok tulajdonsága, amiket igen nehezen lehet nedvesíteni.
  • Termofóbia — meleg közeg,  elkerülése.
  • Xerophobia — szárazság elkerülése, száraz körülmények között disztressziós jelek mutatása.

Ellenérzés/előítélet 

A -fóbia nemzetiségek vagy egyéb csoportok szembeni ellenérzést is leírhat és így az anti- csatlakozó szó szinonimájaként használatos. Az ellenérzés, illetve előítélet egy állapotra, vagy anyagra is vonatkozhat. Ezek a szavak politikai vitákban gyakran módosult jelentéssel, egyfajta szitokszóként vesznek részt. Ebbe a jelentéscsoportba tartoznak a következő szavak:
  • Bifóbia — a biszexuálisoktól, biszexualitástól való irtózás.
  • Kemofóbia — előítélet a gyártott anyagok ellen a természetesen előálló anyagok előnyére.
  • Efebifóbia — a fiataloktól való félelem, vagy gyanakvó tekintet a fiatalokra.
  • Gerontofóbia — az öregekkel szembeni antipátia vagy az öregedéstől való félelem.
  • Heterofóbia — félelem a heteroszexuálisoktól, a heteroszexuálisok elkerülése.
  • Homofóbia — a homoszexuálisok elleni averzió, ellenérzés, lenézés, még gyalázás is.
  • Hoplofóbia — a lőfegyverektől és lőfegyvertulajdonosoktól való félelem, azok betiltására, kontrollálására való törekvés disfemizmus
  • Hungarofóbia – félelem a magyaroktól, avagy ellenérzés, magyargyűlölet.
  • Pedofóbia — gyerekekre való gyanakvás, ellenérzés, előítélet.
  • Pszichofóbia — előítélet vagy diszkrimináció az agybetegek ellen, vagy félelem az agybetegségtől.
  • Transzfóbia — a transzszexuális egyének elleni averzió, ellenérzés.
  • Xenofóbia — félelem az idegenektől, külföldiektől, azokra való gyanakvás, azok elkerülése.

Tréfás és elképzelt (fikcionális) fóbiák 

  • Aibofóbia — a palindromoktól való félelem tréfás neve, ami egyben maga is palindrom.
  • Anachrophobia (book title) (magyarra átírva anakrofóbia lenne) — egy időben való transzportálástól (időben való áttételtől) való félelem.
  • Anatidaephobia (magyarra átírt szó, léte nem valószínű) — attól való félelem, hogy valahonnan és valahogyan egy kacsa megfigyelése alatt állsz. Ez egy Gary Larson cartoonjából származik, ami a The Far Side Gallery, 4-ben jelent meg.
  • Anoraknofóbia — félelem anorákot viselő pókoktól. A szó Wallace and Gromit használja egy Anoraknophobia című kis képes könyvében (comic book).[2] Ez a szó egy album nevét is viseli aMarillion nevű együttes által.
  • Arachibutyrophobia (magyarra átírt név nélkül) — a szájpadlásra ragadó földi mogyoróvaj utálata.[3]
  • Araknofóbiafóbia — azokra való gyanakvás, akik félnek a pókoktól a Gilmore Girls című sorozatból.
  • Hippopotomonsztroszeszquipedaliofóbia — hosszú szavaktól való félelem és elrettenés (a szóösszetétel kissé sántít). Ez a szó a Brainiacban jelent meg mint egy agy-ugratás.
  • Irritofóbia - attól való félelem, hogy valamilyen közegben/társaságban zavarsz, vagy azt hiszed hogy idegesítő vagy.
  • Luposlipafóbia — attól való félelem, hogy zoknit viselve a frissen viaszozott konyhapadlón farkasok fognak kergetni a konyhaasztal körül, ami a fent említett The Far Side című Gary Larsoncartoon sorozatból van.
  • Nihilofóbia — a semmitől, a teljes ürességtől való félelem (a Star Trek: Voyager című sorozatban említik).
  • Venustrafóbia — gyönyörű nőktől való félelem egy 1998 keletű humoros BBC News cikkből. The word is a portmanteau of "Venus trap" and "phobia". Venustraphobia a címe egy 2006-osCasbah Club albumnak is.
  • Tonaluggapoundaphobia — félelem attól, hogy az ajtót kinyitva egy 2000 font súlyú poggyász (pl. bőrönd) esik a fejedre [4]
  • Toonikfobia - A rajzfilmektől való félelem
  • Transzporterfóbia - A Star Trek sorozat szereplőinek félelme a transzporter használatától, leghíresebb betege Reginald Barclay.

Mindenféle 

  • Falloszofóbia – A férfi nemi szervtől való félelem
  • Kromofóbia – színgyűlölet vagy félelem és gyanakvás. Ez egy film címe: Chromophobia.
  • Koreofóbia (angol Choreophobia) – táncgyűlölet Anthony Shay könyvének a címe egy iráni táncról és annak betiltásáról az Iráni forradalom után.
  • Entomophobia (magyarítva entomofóbia) – ez egy orchida nemzetségének adott név, ami a rovaroktól való félelmet jelenti (vagy talán csak az azoktól való averziót).
  • Robophobia (magyarítva Robofóbia) – a neve egy Richard Evans által írt novellának.
  • Nanofóbia – félelem a nanotechnológiától
  • Megalofóbia – félelem az olyan nagy térbeli kiterjedésű dolgoktól, amik fajtájuk szerint nem kellene, hogy olyan nagyok legyenek

2012. szeptember 11., kedd

fogyás

Hetek óta azt hallgatom, hogy "tejóéghogylefogytál".
70d3af930003e946504e4dc2_large
Ha hazamegyek, anyám elkerekedett szemmel pakolja elém a hűtő űrtartalmát, még a húsokat is, azzal sem törődve, hogy bizony vegetáriánus vagyok.

A munkatársaim állítanak meg rendre félrevonva valamelyik sarokba, hogy mondjam már el, milyen fogyókúrát végeztem az elmúlt pár hónapban, mert nekik is kellene, és ilyenkor kényszeresen, nyomatékkal markolásszák hol a hasukat , hogy az oldal úszógumijukat, és kétségbeesett kutyaszemekkel néznek rám.

Én is észrevettem hogy a stressz rám ilyen hatással van, de leginkább akkor bizonyosodtam meg, mire is gondolnak, amikor az egyik nap betértem egy üzletbe, hogy nadrágot vegyek, de ott csak XL és S méretben voltak. Az előbbi nagy volt rám, hát mondom, megpróbálom a kisebbet, és csodák csodájára, abszolút belefértem..


Teszem hozzá, amióta összementem , azóta még idegesebb még stresszesebb és szívrohamosab vagyok.



2012. szeptember 7., péntek

Megfejtettem a mindekiférjhezmegyidén titkát.

Mert ezek elhiszik, hogy decemberben itt a világvége és senki nem akar hajadonon nőtlenük meghalni..

hogyha mégse lesz világvége, akkor 2013 szeptemberében igen sok gyerek fog megszületni..

539863_493243870688072_1868987666_n_large

2012. szeptember 6., csütörtök

Némiképp idegesítő, hogy bárhová nézek, mindenhol esküvő,esküvő,esküvő láz van..
Tulajdonképpen nem is kell sehová se néznem, csukott szemmel is megcsörren a telefonom, hogy akkor...

Tegnap a munkatárs/barátnőm vont félre a folyosó félhomályában, lágyan mellémbújva, hogy tudja, hogy fotózom, vállalnám-e az esküvőjük fotózását, merthogy nem tud idegenekre mosolyogni, ráadásul én nem félnék elhaladni a templomban a padok között, hogy kattintgassak.

Aztán a barátnőmtől kaptam egy levelet, amit persze ma vettem észre, az esküvő pedig 2 napja volt, úgyhogy bennem erősödött az, hogy ő nem kitartó, ő meg úgy gondolja, hogy én pedig a mai napig komolyan veszem a bújócskát..

A napokban pedig Mrs. anyósjelölt mondogatja folyton, hogy majd az esküvőn...

Beautiful-cute-dress-fashion-favim.com-494725_large

Még szerencse, hogy vége a nyárnak, különben idén minden hajadon férjhez menne.. ezvalami 2012-es nyári divat lett..


Előre látom a jövő évi facebook bejegyzéseket, ahol kilométereket kell majd letekerni, hogy ne vigyorogjon rám sehol se baba...
Egyébként nem tudom eldönteni, hogy ki döbbent meg leginkább, Mrs. anyósjelölt, vagy én, amikor a  többéves könyörgés után ma az első szavamra fejet hajtott, hogy végre legyen egy saját öltönye. Az már csak hab volt a tortán, hogy nem, hogy az öltönynadrággal is sikerrel jártunk, mert hogy szerinte az túl egyenes és szűk és nem jó, de még egy mellényre is rá tudtam beszélni úgy, hogy az én mellényeimet rendre leszólja, mert hogy az minek. Ráadásul rám bízta, hogy inget és nyakkendőt is majd én vegyek neki a későbbiekben.


Csendben teszem hozzá, hogy szerintem majd a barátaink esküvőrjére felveszi, aztán utána soha többé..





Mikor este beszélt a haverjával telefonon ennyi foszlány jutott el hozzám: " elmentünk a feleségemmel öltönyt venni az esküvőre."

R. pedig ott röhögött, hogy nehogy azt higgyem, hogy meg tudtam törni. Merthát miért is nevezném őt IgaziFérfimnek, ha már most sikerült volna megtörnöm? !
Tumblr_m9okpy0ktn1roc8g2o1_500_large

croassoin

az a vajas croassoin , amit a Lidli-ben lehet venni, drog.
A múltkor is bementem , vettem tíz darabot, hogy 3 napig elcsipegetünk belőle, majd magára hagytam az Igaziférfimmel, aztán ezek úgy egymásnak estek, hogy 2 óra múlva egy búslakodott a zacskó alján.

Az Igaziférfim pedig bánatos szemekkel nézett rám, hogy dehát olyan finom volt..

2012. szeptember 4., kedd

news room egypercesek

-kiolvastam egy könyvet a nyaralás alatt.
-könyvet, vagy füzetet?
-könyvet te nyomorult.

Favim.com-7237_large

news room egypercesek

folyik a beszélgetés:
-nekem, nem kell!
-miért, akkor neked ki kell?
-mi?
-ki kell?
-mi ki kell? (mikikell??)
Mire Miklós nevű kollégánk elkerekedett szemmel kapja fel a fejét.

                                                                     -------Tumblr_m6sqx2e1z11qm8wvyo1_500_large
hangmérnök beszól a stúdióba:

-felvegyem a Bazsit? (kérdés arra vonatkozott, hogy rögzítse-e a bejelentkezést )
-miért, leesett?
-le, de ottmarad.

                                                                      -------

Miután asszisztenst, riportert és mindenkit aki megbetegedett, én helyettesítettem az elmúlt 2 hónapban, mesélem a hangmérnöknek,
-Pít, (reggeli hangmérnök) megtanított arra, hogyan kell kezelni a keverőpultot.
-Akkor mostantól nálunk is bevethető vagy, ha valaki kihullik.
-jövőhéten pedig a főnökökhöz megyek tanulni, hogy őket is tudjam helyettesíteni, ha valamelyik szabadságra megy.
-azt hiszem, az lesz a legnehezebb.
                                                             ----------------

-kijössz?
-ki.
-te?

                                                                  ----------------
-utálom a politikát.olyan szürke..
-egy része szürke, egy része szép..
-melyik része?
-kék és narancssárga..
-republik?

                                                                       -----------------

telefon. felvesz. letesz.
-elsőre is értettem, bazmeg.
-Hallottam az Elvisben a kurvaanyázást.
-köcsög hallgatók, azt hiszik értük vagyunk.

                                                                      ---------------

telefon csörög, felvesz.letesz.
-legközelebb, ha felveszem, azt fogom mondani hogy :8.kerületi rendőrfőkapitányság.
-majd jól újratárcsáz, mert azt hiszi félrehívott..
-akkor meg, hogy jobban értse, bör és nemi beteg gondozót fog hívni.
-vagy a lelkisegélyszolgálat.

2012. szeptember 2., vasárnap

Hygge
A dán nyelvben jelen lévő szó azt az érzést fejezi ki, melynek megtapasztalása sokak szerint nem más, mint az élet veleje, olyan ritka pillanat, melyért érdemes létezni a Földön. A hygge azt az állapotot írja le, mely a tökéletes nyugalmat, biztonságot, boldogságot és békét testesíti meg, melyet nem ront el rejtett aggodalom, idegesség, bosszúság vagy szélsőséges érzelmi állapot.
Dániában előszeretettel kapcsolják össze az ünnepek, például a karácsony meghitt légkörével, azonban ennél kiterjedtebb jelentéstartalommal bír. Bármilyen hasonló pillanat körülírására alkalmazható, legyen az az otthon melege egy téli napon, nosztalgia a régi barátokkal vagy épp a pénteki hazaérkezés.
A hygge az a lopott pillanat, amikor elcsendesedsz, majd, mintha lelassult volna az idő, megéled azt, és rájössz, milyen szép és jó is néha az élet, a maga tökéletlenségében.

Uitwaaien
A holland kifejezés szó szerint annyit jelent, mint sétálni a szélben a magad örömére, azonban ennél szélesebb körben alkalmazzák. Ezt használják ugyanis arra, ha valaki szeretne eltávolodni a zajos, hangos tömegektől, távol akar kerülni a nagyvárosoktól, szeretne kiszakadni a gondokkal terhelt hétköznapokból, és arra vágyik, hogy vidékre menjen megtisztítani testét, lelkét és a gondolatait.A szó egyesíti magában mindazt, ami ősi, ami a természethez közeli, emberibb és lassabb életet jelenti, a friss levegőt, a csendet, a tenger zúgását, az erdők neszét és a vadvirágok csípős illatát, csakúgy, mint a hagyományos értékeket.553168_470052396341186_420149882_n_large

Wabi-sabi

A buddhista hitből eredeztethető japán szó jelentését valóban nem lehet egy magyar szóval körülírni, egy egész életfelfogást tükröz ugyanis, mely a nyugati országok többségében csak távoli ideának tűnik. A wabi-sabi olyan életet jelent, mely a szépség és jóság kereséséről szól, miközben az illető tudja, hogy a világ ezt nem igazán könnyíti meg. Mégis igyekszik mindenben a tökéletlen tökéletességet megtalálni, egyúttal elfogadni a természet körforgásának békéjét, a sorsszerűséget és egy magasabb erő hatalmát.

Saudade
Akár le tudják fordítani, akár nem, sokan ezt a portugál szót tartják a világ egyik legszebb kifejezésének, jelentése ugyanis nem más, mint egyfajta nosztalgikus, de erős és fájdalmas vágy valami vagy valaki után, akit vagy amit nagyon szeretsz, de már elvesztettél.A keserédes és igen mélyen megélt érzelmi állapot, illetve a saudade szó az alapja a melankolikus portugál zenei műfajnak, a fadónak is, melynek dalait egy énekes adja elő egy portugál és egy spanyol gitár kíséretében.


Ya'aburnee

Az arab szó egyszerre morbid és gyönyörű, szó szerinti jelentése ugyanis, hogy te temetsz el, ennél azonban jóval többet takar. Azt az érzést fejezi ki, mikor egy illető azért szeretné, ha előbb halna meg, mint egy másik, szeretett személy, mert nem tudja elképzelni, hogy képes legyen nélküle élni. A különös kifejezést elsősorban Szíriában, Jordániában, Libanonban és Palesztinában használják.

2012. szeptember 1., szombat

szerelem

Egy interjú alkalmával arról kellett kérdezzem az idős 50 éve együtt élő házaspárt, hogy mi a hosszú és boldog házasság titka? .

Megdöbbentem a válaszukon.

Azt mondták, soha nem szabad szerelemből házasodni, vagy legalábbis meg kell várni, amíg az érzés elmúlik. Mert amikor az ember szerelmes, akkor más dimenzióban, más világban él. Mindent szépnek lát, és a rossz dolgokat se nagyon veszi észre. Vegyünk például egy fiút. Meglát az utcán egy lányt. Odamegy hozzá, elhívja randizni, és az ismerkedés közben megtudja, a lány szereti a ropit, kedvence a mikiegér, utál olvasni, és nem bírja elviseni mondjuk a szőrös mellkast.

A fiúnak tetszik a lány, okosnak tartja, ezért szörtelenítést végez, utána néz az interneten a Mickey egérnek, és a lány szüleinél elutasítja a ropit, hogy ő sem szereti, de amint hazaér, 3 csomaggal is bedob.


A lánynak tetszik a fiú. Tudja róla, hogy szeret focizni, imádja a piros szint, és mindig kifliben szeret aludni. Pedig a lány utálja a piros szint, mert közönségesnek tartja, de a következő randin piros lakkal festi ki a körmeit, és eltűri, hogy minden éjszaka kifliben aludjanak, holott ő megszokta, hogy mindig szétterül. Így megvárja, hogy az imádottja elaludjon , és akkor kibújik az öleléséből.
Rt_large
Szerelmesek.

Aztán ez az érzés elkezd múlni. A fiú már nem tagadja, hogy ropit eszik, a lány már hamarabb kibújik az ölelésből. Aztán rájönnek, hogy a kommunikáció sem működik. A fiú a focit kedveli, a lány a teniszt. Az egyikük szeret minden este szórakozni, a másik otthon ülne.
Mindketten elkezdik hiányolni azt az érzést, amit akkor régen éreztek. a szerelmet. Azt a fogalmat, ami valójában egy olyan hazugság, amit mi kreálunk magunknak. Mert elhiszi a lány, hogy hasonló a fiúval, hogy ugyanazt nem szeretik, és ugyanazt utálják, a többi apróság mellékes. Aztán rájön, hogy nem mellékes, rájön, hogy a fiú mást szeret és hogy ő se tudja minden hónapban 2X végigülni a focimeccseket.
Hiányolják a hazugságot, amivel egymást ruházzák fel, amivel megvezetik a másikat, hogy megfeleljenek neki.

Aztán amikor már nem akarnak megfelelni, mert már annyi ideje együtt vannak, akkor rádöbbenek, hogy az érzés elmúlt. A lepel lehullott..

Vegyünk egy másik esetet. A lány2 2 éve dolgozik a munkahelyén.  Látásból ismeri a másik részlegen dolgozó fiú2-t , akivel időnként az udvaron összefutnak, beszélgetnek picit. Aztán egy alkalommal egy buliban órákat beszélgetnek, összetalálkoznak a vállalati partikon,a kedvenc kávézójukban, és a moziban is . És szép lassan kialakul egy olyan kapcsolat, ami az elején nem fűti fel őket, de jól érzik egymás traságában magukat. Nem játszanak semmilyen szerepet, mert nem akarnak jó benyomást tenni a másikra, amit tudnak egymásról, azt valós tényekre alapozva tudták meg. Szinte minden közös bennük, de nincs az az égető, perzselő érzés. Viszont ragaszkodnak egymáshoz. Aztán 2-3 év múlva összeházasodnak, és lesz 2 gyerekük. Ez a kapcsolat hosszú lesz, ha mindketten felismerik, hogy tenni is kell a kapcsolatért. Mert a szerelem mindig elmúlik, de ha továbbra is közös érdekek vannak, közös kedvenc dolgok és továbbra is jól érzik magukat egymással, és nem kezdenek el az égő szerelem után kutakodni, akkor boldogok lesznek. Boldogabbak , mint az, aki az állandó lángoló szerelmet keresi. Mert az egy hazugságot keres, ami pár hónapig, esetleg évig boldoggá teszi.

407196_392138404135814_24366722_n_large