A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ebay. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ebay. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 7., kedd

ebay

Beismerem, hogy nem vagyok valami nagy angolos, de az alábbi történetben szerintem nem én vagyok a hibás.

Történt ugyanis, hogy mire rászántam magam, no meg pénz is érkezett a számlámra, az a babanadrág, amit igazán akartam lejárt aukció lett. Azonnal felvettem a kapcsolatot az eladóval, hogy nagyon szeretnék olyan babanadrágot, és újraindítja-e az aukciót, vagy van-e mód rá, hogy megvegyem.
Először azt írta, hogy a termékei között ott kell lennie, de nem volt, majd másnap írt, hogy sajnos elfogyott. Előtte képet is kért róla, hogy biztos ami biztos, körülnézzen. Írtam neki, hogy szomorú vagyok, és ha a későbbiekben esetleg lesz, akkor feltétlen jelezze irányomba.

Erre másnap ír, hogy nagyon sajnálja, utána kérdezett a postán, ( ??) de ott nem tudnak a csomagról. Újraküldi nekem, és ha gondolom, amit fizettem érte (?!?!?!) annak a felét visszautalja.

??!?

Tökjó - írtam neki - de én nem fizettem érte, viszont szeretnék, már ha van ilyen nadrág. Mondja meg mennyit utaljak és akkor mindketten boldogok leszünk.

De nem, -ő- mert azt szeretné, ha boldog lennék, ezért csak akkor küldi el, ha 30% -ot engedhet az árból.

Akkor a következő vásárlásomnál.

Akkor nem küldi...

Most, -egy hét levelezés után- ott tartunk, hogy már ő akar fizetni, csak, hogy nekem legyen olyan nadrágom, de én meg nem akarom, mert ez nem jogos. Szerintem valamit nagyon elnézett:(


Erről a naciról van szó:





2016. január 28., csütörtök

webes rendelés

  

A postás úgy jár hozzánk, hogy minden nap nagyon várom. Úgy várom a postást, mint a "karácsonyt".
Tudom, hogy jellemtelenség, de imádom azt, aki kitalálta az internetes vásárlást, és egyben utálom is.

Főképpen az ebayt zártam mélyen a szívembe, mert mindig van valami, amit muszáj megrendelnem.
Egy ideig a kupon oldalakat is megszállottan böngésztem át, időt nem kímélve.
A vivre bazárt már meg sem merem nyitni.

Az viszont tény, hogy minden ünnep előtt nekem már megvan az ajándékom másoknak, szintén az internetnek köszönhetően.

Azt is be kell vallanom, és ezt már szívesebben teszem, hogy az elmúlt hónapokban minden vásárlást kerültem, internetről sem rendeltem szinte semmit.  Plusz egy (és egyetlen ) előnye annak, hogy 30 nap alatt lerendezed a születésnapod-karácsonyt-névnapodat.

De még mindig nagyon várom a postást, minden alkalommal, amikor hallom, ahogy bedobja a leveleket, ahogy látom elbiciklizni az ablak előtt, vagy elmúlt 11 óra (addig mindig kézbesít) rohanok, és nézem a postaládát. De sajnos, mivel az elmúlt 6 hónapban tényleg szépen visszafogtam magam, és mindössze 5 apróságot rendeltem, még november elején, így aztán várhatom feleslegesen.

Ráadásul az az egy dolog sem jött meg, és az eladóval egyeztettem, hogy újraküldi, erre inkább visszautalta az árát.

ubdate.: aztán rájöttem, miért várom mindig, hisz még novemberben (rám nem jellemző módon) előfizettem az egyik csaj újságra is, mert annyira olcsó volt az éves előfizetés, hogy ha csak kettőt veszek meg az évben, akkor már többet költöttem, és sem a januári sem a februári nem érkezett meg. rájuk is írtam, most nem tudom mi lesz.


Nem érkezett meg:
















2015. december 10., csütörtök

Időhiány..

Nem nagyon van időm,  a lakás fut. Mi futunk utána.  Vagyis Zazie.  Én már feladtam az elején.  Szerencsére ő futó bajnok volt, így legalább haladunk picit. 
Zsákok és könyvkupacok között vájt folyosón közlekedünk.  Ez az első éjszaka nem volt túl vicces,  de úgy a 3.kimenetelemnél már nem rugtam fel semmit. 
Aztán ott van még a konyha emergency megközelítése,  ami azt is jelenti,  hogy most nem főzök.
A derekam nagyon fáj,  továbbra is csak tervben van az úszás. 
Szerencse továbbá.: az ajándékok fele megvan.
Ami még boldogsággal tölt el,  - a fizu kicsit lelombozott,  úgy látszik idén nem kapunk 13. Havi fizut - hogy megrendeltem ezt a cuki babazsákot.  
Jövő héten pedig fodrászhoz megyek,  mert lesz fölös 50 percem.  


2015. november 5., csütörtök

Csomagocska

 Nem tagadom online vásárlás függő voltam nagyon sokáig. Mostanában erre nem nagyon jut időm, ami mókás, mert pont azért szerettem meg, mert ezt betegen, otthon az ágyban is lehet csinálni. Vannak dolgok azért, amiket itthon nem, vagy nagyon drágán lehet megrendelni.
Több hónap visszavonult némaság után a napokban azért pár darabnak nem tudtam ellenállni.
Ilyen ez a kis újszülött zokni, ami szerintem azért nagy lesz, de milyen cuki már!!!



A másik pedig a Sophie zsiráfunkhoz a biztonsági kötő. Ugye eleve -úgy emlékszem - itthon kevésbé ismert és nem is lehet kapni Sophiet, de mi kaptunk Franciaországból. Kötő is kell hozzá. Hiszen nem veszíthetjük el azonmód.
És ez az elegáns, kedves stílus, ahogyan megérkezett!!!! Nem beledobva a zacskóba. Hanem szépen becsomagolva. Ez igen! Ez az igazi francia stílus, amiről annyit beszélnek..
Imádom!





2015. március 5., csütörtök

ebay kreativ kitchen

Minap azon gondolkodtam, hogy mennyit sóhajtozom, hogy nincs időm semmire. És mennyire elfáradok, amikor egy nap alatt kitakarítok, mosok és főzök is. Pedig mennyire nehezebb volt a szüleinknek, meg még az ő szüleinek is.
Náluk még volt mosás nap, amikor egész nap csak pakolták a ruhát először a folyóba, majd otthon a kádba.  Ezzel szemben mi mennyire szerencsések vagyunk, hogy ezt elvégzi helyettünk a gép. Ki ugyan nem tereget, bár van aki száritóba rakja és kész is.

2014. október 6., hétfő