hát idáig fajulnak a dolgok...

-ezt teszi a várandósság!  Legyint az asszisztens, ahogyan mea culpázva lépek be a rendelőbe.
Már a második alkalmat felejtem el, és csörög rám, hogy ide érek-e?

Hát én ezt nem fognám a terhességre, de teljesen ledöbbentem, hogy már megint ennyire figyelmetlen vagyok.

Aztán hazudtam a nőgyógyásznak. Miért? Mert egyszerűen megijedtem tőle, és többször elpróbáltam magamban, hogy mit is fogok mondani, ha felteszi a kérdést, voltam-e cukorterhelésen?!
Én pedig rávágtam, hogy igen. Ez még nem hazugság. Az már igen, hogy pár hete, mert persze ezt is megkérdezte. Közben pedig izgultam, hogy Zazie ne köpjön be. Mert ott ült mellettem. De hát nem akarok megint olyan sz*r cukros löttyöt inni. Főleg, hogy az orvosom és a védőnőm is azt mondja, egyáltalán nem indokolt, ráadásul többet árt mint használ.

A gyermek egy hónap alatt - karácsonyt is beleértve - 800 dekát hízott. Én viszont most már 2 hónapja tartom a súlyomat. Ez azért jó dolog. Most 1800 dkg a súlya, és 6 cm hosszú talpacskája van. A heréi is leszálltak, szóval minden a legnagyobb rendben vele. Egy héttel fejlettebb a koránál, pedig már direkt leálltam a vitamin adagok mindennapi bekapkodásával, mert eddig egy hónappal volt az. Nem akarok nagy babát szülni. Viszont ezzel nem veszélyeztetem, ha úgy volna, akkor nem érdekelne.
 Elkezdtem óvatosan lábra és fenékre edzeni, néha csinálok egy kis fekvőtámaszt, ez a lelkemnek is jót tesz, és úgy tűnik, a testem is elfogadta, hogy eddig és ne tovább.

Cserébe, hogy előkerestem az úszó cuccomat, holnap reggel elmegyek pancsolni egyet.

Kiváltottam a Felicitas csomagot is a patikából, úgyhogy már van 6 cumink, ugyanennyi sudocremünk és mindenféle tejfakasztó teánk.. Hát nem mondom, hogy hasznos kis csomagok ezek..

Időkapaszula 1

A jövőre nézve felírom magamnak:
Mindig legyen nálad egy könyv te nagyon hülye!!!

orvosok élet és amit akartok

Nem tudom, hogy mindig ilyen volt -e az orvosok hozzáállása,  vagy csak nekem volt szerencsém eddig.  Nem vagyok az a betegeskedő fajta,  vérvételre is kétszer volt szükségem majd 30 év alatt, kórházban kétszer jártam,  akkor is bagatell dolgok miatt( kígyómarás, fejösszevarrás) aztán hamar is távoztam. 

Amikor a belvárosban laktam, volt egy remek háziorvosom, egy öregúr, aki ráadásul morgós is volt, de minden alkalommal, amikor ellátogattam hozzá, pusztán kedvtelésből, mindig ment az adok-kapok, és ezzel együtt nagyon bírtam őt és a szigorúnak tűnő asszisztensét is.

Azonban különböző okok arra kényszerítenek, hogy minél közelebb keressek szakembert. Így elsétáltam az utca végén található orvosi rendelőbe. Az orvosig el sem jutottam, az asszisztense támadott le rögtön az ajtóban, hogy én nem ide tartozom, menjek a 20-30 perc sétányira lévő kollégájukhoz. A védőnő azt javasolta, hogy várjak a férfi dokira, aki pont akkor ment el egy hónap szabadságra. Vártam. Tegnap elmentem a 4-kor kezdődő rendelésre. 

Kezdődött azzal, hogy fél 4-re ott ücsörögtem egyedül, elsőként. Pont 16.00-kor belépett egy nő a nyamvadt 1. sorszámmal a kezében, majd pár perccel később a kettes, hármas és négyes birtoklói is, én pedig szorongattam a kis ötös sorszámomat, és majdnem odaszóltam nekik, hogy amit művelnek, az etikátlan. 

Fejenként fél órát töltöttek bent a dokinál, majd amikor végre bejutottam, a férfi doki közölte, hogy nem ide tartozom, menjek a másik kollégájához. Hát, tőle jövök, mondom, erre mosolyogva közli, hogy akkor nem tudja, hogy hova tartozom, de hozzá nem. jó mondom, nyugodjon meg, engem csak két beutaló érdekel, az viszont nagyon fontos. 

igen, tudna adni beutalót, de jobb, hogyha a háziorvosomtól kérek. és igen, szabad orvosválasztás van, de az akkor, hogyha az orvos is azt akarja. Akkor ezek szerint nem akar engem ellátni? nem nem akar, hanem megvan a kvótája, és nem tud már velem is foglalkozni..

Itt szakadt el a cérna, a hormonok, és könnyek között közöltem vele, hogy tudja, nagyon szép dolog, hogy ilyen állapotban dobálnak egymás között azok, akik mások segítésére esküdtek fel, de nem is érdekel, jobb is így, mert amíg majd 3 órát vártam magára, miközben elsőként érkeztem, plusz egy hónapot, hogy visszajöjjön a nyaralásról, addig beszélgettem kint a betegeivel, akik olyan rossz dolgokat meséltek magáról, hogy jobb is ha nem lesz az orvosom. 

Tudom, nem szép dolog, és minden elismerésem az orvosoknak, mert tudom, hogy kevesen vannak és a legtöbb a legjobb tudása és akarata szerint cselekszik, de az ilyenek miatt megy el a kedvem mindentől és ezért kezdik el sokan magukat gyógyítani googlen keresztül. 

Aztán, mire hazaértem, a frissen kitakarított lakás helyett egy szemétdomb fogadott, mert Kenny kutya, a nagyvad, úgy gondolta, hogy a szemetet, amit reggel Zazienak kellett volna kivinnie, de persze elfeledte, szanaszét cincálta, módszeresen apró darabokra szelte és a ház minden szegletébe széthordta. Azt nem tudom, hogy Janek, a kisvad segítségére volt-e ebben, gyanítom, igen, mert olyan fenséges lenézéssel trónolt a legmagasabb szék fokán és tekintett az alant lévő káoszra, hogy az minden kétséget kizárt.