A következő címkéjű bejegyzések mutatása: búvárkodás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: búvárkodás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 2., vasárnap

búcsú a tengertől

Reggel 6kor elindultunk, hogy magunk mögött hagyjuk Horvátországot. Nem mondom, hogy jól vagyok. Egész hajnali fél 3-ig fenn voltunk, mert a többiek átjöttek a mi szállásunkra, és iszogattunk, beszélgettünk.
Amikor úgy éreztem, nem bírom tovább nyitva tartani a szememet, akkor szépen elbúcsúztam, és felmentem a szobámba. Már annyira fáradt voltam, hogy nem érdekeltek a kabócák együttes koncertje. Éppen letettem a fejemet, amikor csörgött az óra. 6.00. Olyan rosszul voltam a kialvatlanságtól, és az sem segített, hogy a szigetről egy szerpentinen jöttünk el, és a kisbusz leghátsó szektorában ülők éreznek minden apró rezgést, mozzanatot.. Azt hittem, elhányom magam. A mellettem ülő dokinövendék mondta, hogy próbáljam nézni az utat, mert a szervezetem mérgezésnek hiszi, ha a kép és az amit érzek nem párosul egymással.. valahogy így mesélte. De olyan álmos voltam basszus, hogy nem tudtam az úton tartani a szemem.. Szóval többször imádkoztam, hogy ne hányjam el magam..


Most valami benzinkútnál ülünk és várjuk, hogy Vazul megebédeljen... Lennék már otthon..



2015. augusztus 1., szombat

3. nap a tengeren


Az egyik lány a reggeli merülésnél bepánikolt. Letépte magáról a maszkot, mert nem tudta üríteni, így viszont az orrán keresztül vett egy nagy levegőt. Vagyis vett volna, és az így beszívott víz hatására köhögni kezdett. fél órán át próbálták megnyugtatni, sikertelenül.


Ez tegnap történt, az esti merülésen már nem is vett részt. Pedig az barlangban történt.
Ma reggel gyakorolni kellett megint a vizsgafeladatokat. Szerencsére csak 11-kor merültünk, így végre egy kicsit pihenhettünk.

Egy merülés különben általában 30-40 percig tart. Ez idő magába foglalja a lemerülést és a feljövést. Általában 200 bar levegővel a palackban merülünk. Egy erős dohányos ezt a mennyiséget simán elfogyasztja 30 perc alatt. Nagyjából egy kezdő is. A tapasztalt búvárok már tudnak olyan egyenletesen lélegezni, hogy észre sem veszik. Észrevétlenül veszik a levegőt, mint én, aki most ezt írom.
Nekem viszont a víz alatt még mindig figyelnem kell arra, hogy egyenletesen vegyek levegőt és úgy fújjam ki. Mert az elején bizony jó nagy levegőt vettem, teleszívtam a tüdőmet, ilyenkor elindultam a felszín felé akaratlanul, majd teljesen kipréseltem, ílyenkor pedig kordinálatlanul elkezdtem süllyedni. Hangsúlyozom, ez 10 m alatti merüléseknél lehet veszélyes, a depó idő betartásának fontossága miatt.

Szóval a svéd lány bepánikolt, a barátnője, aki viszont már több merülésen van túl, elkezdte neki elemezni, hogy mit rontott el. Hallotatok ti már svéd embereket veszekedni?? Eszméletlen...

Holnap is hajós merülések lesznek. Végül vizsga.


2015. július 31., péntek

2. nap a tengeren

9-kor alámerültünk, hogy gyakoroljuk arra az esetre, ha bármi történne a víz alatt. Elmondta az ottani oktató, hogy az a fő, ne essünk pánikba. Mert bár csak 5 m mélyre mentünk, ha 10 méter alatt merülünk, és nem tarjuk be a depó időt (felemelkedésnél bizonyos méterenként 3 percre meg kell állni) akkor a szevezetünk által termelt nitrogén kicsapódhat a bőrünkön, a dobhártyánk beszakadhat, a szemünk bevérezhet és felrobbanhat a tüdő is.

Így a maszk levételét, a csutora kiköpését, eldobását és újra levegőztetését gyakoroltuk. Majd pedig megpróbáltunk csak úgy lebegni és úszni.

Ez különben nem olyan egyszerű. Az ember billeg ide-oda, a maszk korlátozza a látást, és figyelni kell a merülőtársat is.

Fél órát töltöttünk a víz alatt. Most pedig rohanunk a szállásra, mert délután újra merülünk 10 méterre, és előtte 2 órával nem ajánlatos enni.

2015. július 30., csütörtök

Croatia 1. nap a tengeren

Megérkeztünk, itt vagyunk a búvárbázison. A hely egy magyar úriemberé. Tegnap amikor megérkeztünk este,  Vazul kiosztotta a szállás helyeket.  19 óra volt már,  egész nap csak autóban ültünk.  Közölte,  hogy én két másik svéd lánnyal egy innen 5, na jó maximum 8 perc sétára lévő hostelben kaptunk már csak helyet. A svéd lányok nem igazán értették,  igaz én sem,  hisz megkérdeztem egy csomószor,  hogy egy helyen leszünk és lesz -e WiFi.  Mindenre kielégítő választ kaptunk,  erre kiderül,  hogy ló @#!<t!
 

Elvittek minket kocsival a szállásra,  majd tájékoztattak, hogy 9-kor megkapjuk a felszerelést, addigra érjünk vissza. Kérdeztem, hogy boltba mennek -e? Mondta igen, és ha akarom, 10 perc múlva értem jönnek és mehetek én is. Ez volt 7 után pár perccel.
Fél 9-kor a két svéddel elindultunk a partmenti sétányon, dúlt bennem a düh, hogy miért nem azzal a csapattal maradtam akikkel eddig a tanfolyamra jártam,  mert könnyen barátkozom,  de a komfort érzésem nem volt meg egyáltalán,  hogy sem a hely,  sem a helyzet sem a nyelv és az emberek sem ismerősek körülöttem.
 
A lányok egyébként hasonlóan gondolkodtak így végül még örültem is,  hogy velük maradhattam.
Boltba nem mentem mert a srácok elfelejtettek, kiderül, hogy csak épp 9 előtt akartak felvenni. Csakhogy 9-re a bázison kellett lenni. Nem is voltak ott. 
 
A hely különben gyönyörű, és a víz!:)
 
 
 




Így a bázisvezető srác elvitt minket is boltba,  és mesélt a helyeikről.
Na de most mennem kell,  8-ra itt kell lenni összeszerelni a felszerelést és 9-kor merülünk. És 15 perc a szállásig a séta.
 

2015. május 11., hétfő

Ezt pedig nem tudtam megállni, a kedvenc kis videóim búvárkodás témában




Ez nem teljesen búvárkodós, de azért megéri:) 4.23-tól víz:)




és ennek a videónak a tulajdonosa sajnos letiltotta a beágyazást, de ide kattintva megnézhető.

padi, nui, ssi,

Ez a hétfő több szempontból is egy fontos nap volt, és éppen emiatt eseménydús is.

Leadtam az elkészült művet, a kisvideómat (erről később bővebben)


Persze egész nap majd meghaltam a munkában, mert ez egy szigorúan titkos projekt a munkahelyemen is, és volt olyan, amikor egyszerre csörgött 3 telefon, mindkét gépen vágtam, és soha nem sikerült elsőre eltalálnom a géphez tartozó egeret.


Megvolt az első elméleti búvár órám. A félelem és az izgalom érzése váltakozott folyamatosan bennem. Alig várom, hogy már a hajón legyünk, és ezt az egész elméleti szöszt átugranám, de addig két vizsgát kell letennem. Közben Vazul, az oktatóm elmondta, hogy milyen felszerelésre lesz szükségem, csizma, ruha, maszk.. effélék. És akkor a nemzetközi búvárkártyát -ami nélkül nem igazán merülhetsz,- 50 euró, ja meg a merülési napló,60 euró - ne is számoljuk. Számolgattam, számolgattam és majdnem lefordultam a székről.. Nem vagyok túl előretekintő, annyi bizonyos..
Ráadásul a srác nagyon sokat késett, én meg ott álltam a semmi közepén, úgyhogy elindultam kávézót keresni. 5 villamosmegállóval később, 1 km-rel távolabb volt csak egy kis vendéglő, úgyhogy ott leültem, és addig olvasgattam.



Az órák után elindultam haza, és azon gondolkodtam, hogy nekem most nagyon meg kell húznom a gatyamadzagot, hogyha idén meg akarom szerezni ezt a búvárkártyát. Az egy dolog, hogy hosszútávra nem tervezek, így nem szükséges megvennem az összes kelléket,  hisz én csak delfinekkel akarok úszni. Vazul szerint azonban ha valaki rákap az ízére, az nem mond le erről az élményről.

10 perccel azután, hogy cserkészbecsszót tettem arról, hogy akkor egy forintot sem költök, ha az nem életbevágó, megvettem ezt a gyűrűt. Egyszerűen nem tudtam ott hagyni. Mennyire gyönyörű!




2015. április 29., szerda

nemtudom hanyadik HAPPYday challange !

Feladva az elveimet, követve végre az álmomat befizettem a kis gyűjtögetett pénzemből a hónap utolsó hetében a....



búvártanfolyamot! dance, dance!!!!!


olyan izgalom van rajtam, hogy szerintem nem fogok tudni aludni..

de! a nyár végére meglesz a nemzetközi búvárvizsgám:)
és van még két dolog, aminek sikerülnie kell a nyár végére. Ha ez így lesz, azt is leírom ide:) úgyhogy kérem a drukkokat:)

2014. május 11., vasárnap

dive

Most, hogy egyre jobban közeledünk a finishez, hogy meg legyen a jogosítványom, annál erősebben él bennem a vágy, hogy elvégezzem a búvártanfolyamot is.
I. folyamatosan emlegeti Antalyát, ahol tavaly a nászutunkon voltunk. Közkedvelt búvárparadicsom, volt is szó róla, hogy idén újra megyünk, de jelen pillanatban más szerveződik. (plusz vettünk ugye egy autót, amit össze is törtek, és most arra várunk, hogy kész legyen)
Budapesten több helyen van búvároktatás. Persze egyik sem a belvárosban, hanem perem területeken, a búvárbázis pedig Dorogon. Szóval az biztos, hogy a jogosítvány nagyon jól fog jönni.

Tehát lássunk pár búvár iskolát:
-merulnijo.hu
-eurodive.hu
-diveworld.hu/
-http://legyelbuvar.hu/
-http://www.aqua-world.hu/
-http://buvartanszek.hu/
-http://www.titanbuvar.hu/
-neptun.hu
-http://www.elitedivers.hu/

és még folytathatnám a sort.
És hogy mi az ami ennyire jó a búvárkodásban?

álljon itt egy videó róla:)