Viszlát 2012. ! Sosem írtam újévi vagy évvégi összegzőket, mert felesleges. Most se fogok..
De ami a legnagyobb tragédia volt az életemben az a múlt évben, kétezertizenkettőben történt. Elvesztettelek..
Szóval uralkodott rajtam a natúr színek, a kellemes beige és illatos púder. Egyszerre akartam nőies lenni, de jobban érdekelt, hogy gyerekes és megrökönyödtető is, ugyanakkor észrevehetetlen. még láttad mindennek a kezdetét.. Te is kaptál még egy kis szürkét..

Készítettem riportokat úgy, hogy elsősorban nekik legyen jó. Legutóbb úgy készítettem, hogy elsősorban nekem legyen jó.
Igyekeztem nem szeretni.
Elfelejtettem mások születésnapját, többször hordtam szoknyát, egyszer majdnem felfáztam, és emlékszem, a szőke kékszemű srác angyali arcára a metrón .
Eszembe jut aztán, hogy a nyáron lejártam a balerina cipőm talpát úgy, hogy kilógott a lábam és elsiettem venni egy valami akármit, hogy az interjúra ne kelljen abba érkeznem. Hiányzott a veled való sétálás a városligetben
Megszámlálhatatlan pénzt költöttem ruhára.
Költöztem. Mert Másért, máshoz és mert nem bírtam, hogy hallom a körmeid kopogását a parkettán, a kanapé reccsenését , amikor ránehezedik a súlyod és a sóhajaidat, amivel közölted velem, milyen nehéz a kutyasors..
Szinte az összes Neil Gaiman könyv a birtokomban van, valamint egy csomó filmet néztem meg, és nem utolsó sorban az összes Dextert is, ami ellen az elején rettenetesen védekeztem..
Többször éreztem , hogy nem nőttem még fel.
és úgy meneteltem át a következőbe, hogy rövid lettem...
És a mai napig sajnálom mindazt, amit veled tettem vagy nem tettem..
Soha semmit nem változtatnék meg a múltamban, csak Téged. Édes kicsi Zazim.