A következő címkéjű bejegyzések mutatása: orchidea. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: orchidea. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 10., vasárnap

orchideák

kész! végeztem! Mármint a mai nappal.
Elhatároztam a reggeli kávé mellett, hogy kipakolom a garázst, mert már nem lehet betolatni úgy, hogy előtte ne állítsunk mindent a falhoz. De amikor hozzákezdtem, akkor jöttem rá, hogy a legegyszerűbb dolgom úgy lesz, ha dobozolom őket. Egy biztos volt, az IKEA-ba szombaton biztos, hogy nem megyek, a múltkor is az Árkádig állt a sor.
Felhívtam Gigit, hogy elmegyünk-e a praktikerbe, mert ott is lehet venni egész olcsón dobozokat, és megbeszéltük, hogy 1 óra múlva érte megyek. Addig gyorsan kimostam két adagnyi szennyest, és mivel 30 fok volt, ki is teregettem.
Persze a praktikerben nem találtunk dobozt, viszont vettem orchidea közeget és orchidea tápot, meg 2 kaspót.
Giginél 3 órát ücsörögtem, mire 8-kor elindultam haza.

Zazietól kapott orchideát elkezdtem átültetni, mikor látom, hogy hozott egy új hajtást, két bimbóval. Nagyon megörültem, és mivel tagnap álmatlanságom miatt az orchideák ápolásáról olvastam, gyorsan szét is választottam őket. Olyannyira belejöttem, hogy átültettem a másikat is, és annak is volt egy új hajtása. Közben jött a szomszéd, és amikor látta, hogy mit csinálok, gyorsan elrohant majd visszatért egy tök száraz gallyal, ami valamikor orchidea volt szerinte. Átültette egyszerű virágfüldbe, hátha majd újra nyílik, de már 2 éve csak ilyen, nekem adja. Lemondóan szedtem ki a cserépből, ahonnan minden ellenállás nélkül jött is a száraz kis csonk. Nagyon megörültem, amikor felfedeztem, hogy a száraz valamik közöt egy apró kis gyökér bújt el, így gyorsan beültettem, és most ott ücsörögnek a párkányon a "szanatóriumomban" . Fel is hívtam Anyumat, hogy elmeséljem neki, ő meg nem hitte el, hogy az összes növény ami jelenleg a házban van, mind mind virágzik! Nótórius virággyilkos voltam különben.. Egy kaktuszt is sikerült úgy kinyírnom, hogy nem túllocsoltam..

este 11kor kezdtem el megfőzni a holnapi ételt, és most végre végeztem. Megyek lefekszem..

2015. február 10., kedd

növény gyilkos...

Szemben van egy virágos. Ez így valójában nem fedi a valóságot. Szemben van egy házikó, amiben nagyon sok virág van!!! NAgyon! És nem csak virágok, hanem sok-sok szépség. Régen nagy vágyam volt, hogy ha felnövök akkor legyen egy virágboltom. El tudnám viselni, hogy mindenhonnét bódító virágillat leng körül. Csakhogy az első viszonyom egy növénnyel csúfos véget ért. Sokáig azt hittem, hogy valami átok ül rajtam, mert nálam egyetlen egy virág sem élte túl az egy hónapot, még annak ellenére sem, hogy én tényleg locsoltam. Többnyire egyébként túl.
Backgrounds