2015. április 29., szerda

nemtudom hanyadik HAPPYday challange !

Feladva az elveimet, követve végre az álmomat befizettem a kis gyűjtögetett pénzemből a hónap utolsó hetében a....



búvártanfolyamot! dance, dance!!!!!


olyan izgalom van rajtam, hogy szerintem nem fogok tudni aludni..

de! a nyár végére meglesz a nemzetközi búvárvizsgám:)
és van még két dolog, aminek sikerülnie kell a nyár végére. Ha ez így lesz, azt is leírom ide:) úgyhogy kérem a drukkokat:)

Agresszív emberek

Olyan jól indult ez a nap. Alig bírtam felkelni, de sikerült, és aztán nyugodtan meg is tudtam inni a kávémat, ami már akkor boldogsággal töltött el. Olyan jó, hogy már csiripelnek a madarak és 6-kor is süt a nap! Az állatok a lábamnál fekszenek, és tényleg minden tök szuper.
És hiába indultam késve, időben beértem. A főni közölte, hogy van 20 percem oda érni egy sajtótájékoztatóra, az amúgy 15 perces útra és a felkészülésre számolva. A kezdeti sokk után, ami egész a sajttáj végéig eltartott, egész szépen vettem a kanyart, majdnem annyira felbátorodva,hogy magával Orbán Viktortól akartam interjút készíteni. Szerencsére félúton a Régikedvenv kollegina karjaiba futottam, akinek annyira megörültem, hogy el is felejtettem mindent. Olyannyira, hogy megint csak fél órám maradt visszaérni a rádióba(15 perc)  megírni az anyagot (minimum 45 maximum 160 perc)  kívágni a hangokat a 4 felszólalótól, és beülni a deles adásba.
Magamat is megleptem azzal, hogy sikerült. Majdhogynem hasonló délutánon vagyok túl, ami nem is lenne rossz.
Csak aztán beültem a kocsiba. Meg volt beszélve egy találkozás, csomag átvétel. Felhívtam a csajt, hogy akkor mindjárt ott vagyok, erre közli, elfeletette a találkozót, de az Örsön van, menjek oda. A baj ott kezdődött, hogy ott nem lehet szinte sehol megállni. És bár elsőre sikerült abszolválnom a dolgot, -a nőt alig bírtam lerázni, - mivel kiállásnál csak egyirányú volt az utca. Emiatt eltévedtem. Aki pedig ismeretlenben jár, jobb ha lassan vezet. A mögöttem lévő meg folyton előzni akart. Gondoltam szegény, ne én tartsam már fel, meg a mögötte lévő 4 kocsit, ezért a következő kereszteződésnél ahol mind jobbra akart menni, én meg balra -lehetett - ezért kicsit kijebb mentem, hogy elférjen. Csakhogy akkor ért oda szemből a smart-os agresszív szőke hal, aki, gondolom a tátogásából, ordítva mutogatott nekem, pedig csak annyi lett volna a dolga, hogy mosolyogva elenged -ahogy különben én szoktam - de jött rám elölről, így totál patthelyzet alakult ki, mert a mögöttem feltorlódott kocsisor miatt totál esélytelen volt tolatni, így mosolyogva mutattam neki, hogy akkor menjél én ráérek, és felemelem a kezem, hogy hajrá. Ez persze megjobban feldüítette, gondolom azt várta, hogy beintek neki. A mögötte lévő taxis vagy mert megsajnált vagy mert ő is abszolút hülyének nézett, elozekenyebbnek bizonyult, és én az egészben csak azt sajnálom, hogy nem emlékszem, megköszöntem-e neki....

2015. április 27., hétfő

beszélgetéseink

-keresett a Guszti!
-és megtalált?
-szerintem nem...bár nem keresett tovább.
-...
-? nem mész megkeresni?
-nem. Micimackó szerint, hogyha valaki keres, ne keresd te is, hanem ülj le és várd meg, amíg megtalál.

winnie the pooh

2015. április 21., kedd

Zazie

Valahogy úgy történt ez, mint azokban a szuper grrr. romantikus filmekben szokott lenni.

Álltam a lépcső tetején, a lágy szellő játszott a szoknyám szélével, én mosolyogtam, a Zazie meg futott felém, felfelé, kettesével szedve a lépcsőfokokat, csak hogy csókot leheljen az ajkaimra.

hát szeret.

2015. április 20., hétfő

meradivatmondjameg,hogykivagy! Ja nem!

előirat: eredendően egyenes hajjal születtem, a bőrdzsekim több mint 10 éves. A conversemre nincs mentségem, és az egész bejegyzés lényege, hogy bár a divatcégek meghatározzák a kínálatot, attól még mindenki bele tudja vinni a személyiségét. Bár kétlem, hogy annak lenne, aki névtelenül gyalázkodik. ;)


Nem titkolom, szoktam nézegetni a youtube-on a "beauty bloggerinák" csatornáit, főképpen azért, mert sokszor én is tanácstalan vagyok, hogy például milyen samponra váltsak, melyik a legjobb hajolaj, ami nem túl drága, (kókuszzsír, olívaolaj) viszont megéri a pénzét, esetleg amikor mondjuk korrektort kerestem, akkor is onnan indultam ki. És ezekkel a videókkal nincs is gond addig, amíg valaki nem tényként kezeli, hogy az X termék neki nem vált be, ezért sz@rt sem ér, ne vegyétek. Van aki hozzáteszi, hogy az ő bőrtípusára, és akkor játszik tisztán.
Mostanában szaporodtak el azon témájú videók is, hogy " hogyan hozd magad formába a nyárra" vagy " én így edzem" aminek indíttatása tök jó, de egyes gyakorlatoknál nekem fáj a hátam, ahogy nézem. És könyörgöm!!!!! Tanuljunk meg guggolni végre. Ezek a videók nem fognak formába hozni, mert helytelenül végzik. Így többet árt, mint használ. Aki nem edző, az ne készítsen ilyen fajta videót. Tudjátok, a suszter maradjon a kaptafánál. vagymi.

Untitled

Vagy ott van a mostanában felbukkant "megmondom" videó, azaz az "5 helytelen divatbaki" ésatöbbi ésatöbbi..... Na akkor most tisztázzuk! Arról csinál valaki vidót, hogy hogyan ne lépj az utcára. Hogy mi a menő, és mit ne tégy, ha menő akarsz maradni... Nekem ezektől a videóktól azért fordul ki a gyomrom, mert amikor valaki azt mondja, hogy  akkor inkább ne fesd a körmödet, hogyha nem tudod azonnal leszedni, amikor elkezd lepattogzani, meg mindig mossál hajat, akár minden nap, csak ne legyen zsíros, ha fested a hajad, akkor ne hagyd lenőni, mert igénytelen, az nem dolgozik. Mert én bizony nagyon odafigyelek a külsőmre is, de sajnos előfordul, hogy lepattogzik a körmöm, és nincs időm leszedni. Sajnos az ember - többnyire- kétkezi munkával keresi a kenyerét, és sajnos az igénybevétel meglátszik. Olyan is volt, hogy választhattam, vagy alszom kemény 3 órát, vagy megmosom a hajamat és marad másfél órám pihenésre.

Untitled

Vásárolj a H&M-ben, meg a Zarában, mert ezek a Fastfashion boltok tudják a tutit. És hiába nem szereted a neon sárga színt, akkor is vegyél olyan felsőt, mert most az a vagány. Legyen mindenkinek hosszú egyenes a haja, lehetőleg ombre festéssel, mert most az dívik és különben is! bőrdzsekit és converset mindenkinek!
Így volt ez az elmúlt években is. farmerdzseki, farmering, gördeszka a hóna alá csapva, ja igen! a kockás ing, a Nike air max, szana-szét szaggatott farmer, New Ballance cipő,


  style  Top Instagram Girls - Check out @chanel_ka_ and more at... | via Tumblr

Annazine | via Tumblr  Fitness

ANINE BING (@aninebing) • Instagram-Fotos und -VideosUntitled
 Igen, divat lett az apró termetű kutya is. De ott vannak a feliratos sapkák, az IKEA műszőr, a napszemüvegek, mindegy, hogy jól áll-e az illetőnek.
Untitled Untitled Untitled




Ezen a nyáron *spoiler* minden lány arany tetoválással lesz tele, triangl fürdőruhában fog pancsolni a Balatonon.
 Untitled

Jó, ebbe kicsit én is beletartozom, mert conversem van és bőrdzsekim, ráadásul véletlenül egyenes a hajam is. De azért, mert én így érzem magam jól .(egyéniség érted? ) Illetve már nem. Az elmúlt években rendre azt hallani, hogy légy egyedi. Merd felvállalni magad! de csak akkor, ha ebbe a keretbe tartozol bele, ellenkező esetben erőltesd kicsit meg magad és légy olyan, mint mindenki más.
És ezekkel a ruhákkal, darabokkal külön-külön nincsen probléma. De tényleg boldog-boldogtalan hordja, használja, viseli..

Pink Floyd The Wall egy jelenete jut mindig az eszembe: amikor az emberek önként menetelnek be a darálóba.
Valahányszor felszállok egy buszra, vagy végig sétálok a Deák téren és rendre deja vu érzésem van, mert tényleg mindenki ugya úgy néz ki..

Mert a divat nem azt mondja meg, hogy mit tegyél, ő csak megmutatja az irányt. Az izlés pedig az, amikor a divatot a magad személyiségére fordítod.



És egyébként nem hiszem, hogy ezzel csak én vagyok így, mert a napokban olvastam, hogy ciki a májkülkorsz, és ciki a luiviton, mert elvesztette a presztízsét. Amit én már akkor se akartam, amikor elméletileg még divat volt. És erre a sorsra fog jutni a Converse a Vans, a Chanel, ja azt hiszem ez már ott van...

2015. április 17., péntek

3. nap

Harmadik nap.
Főni még mindig nem vett észre.
Készleteim kifogyóban.
Nem tudom, meddig bítok még kitartani.
stop.

..

2015. április 16., csütörtök

a hetem képekben

Amikor nem írok, akkor általában két dolog miatt nem. Az egyik az, hogy nincs internet-  épp leterhelik, vagy épp baromira nem működik rajta semmi,- vagy mivel egész nap a net előtt ülök (sicc!) nincs kedvem bekapcsolni, amikor este hazaérek.
Na most ez a héten nagyjából egyszerre történt, így telefonról írtam pár pici bejegyzést, és bár pár helyre kommenteltem, az eltünt. Meg kell jegyezzem, hogy a telefonról nem írkálok, mert úgysem jelenik meg.
Ma egy kicsit korábban értem haza, gondoltam, most, hogy még nem vettem fel újra a diétám fonalát, még gyorsan eszem egy kicsi túrógombócot.
Ki kell kiáltanom magam gasztronómiai csodaangyalnak, mert elcsesztem megint. Jó, ez a fagyasztott verzió, de éppen ezért kellene könnyebbnek lennie, mint a klasszikus handemade gyúrta gombócokkal. Gyönyörű lett, de a kutyának ízlett.
a kutya vacsorája


A hét elején Zazie meglepett egy kis orchideával, mivel panaszkodtam neki, hogy van két orhideám, aminek sosem láttam a virágát, mert rehabra érkeztek hozzám. Itt most valahol anyu felröhögne, mert ő még úgy ismer, mint a nagy növénygyilkost, de megjavultam, ezen mondjuk még én is csodálkozom, és rendre virágba borul az összes növényem, és még az orhideacsonkoknak is megeredt a levelük, de virágot azt nem adtak. Szóval ezért szomorkodtam.

 És az a kis virág meg ott ült az Auchanban a kutyakaják között a polcon. Gondolom azért is ajándékozott meg vele Zazie, mert olyan csizmáskandúros tekintetet vethettem rá. Tanulékony..



De lehet, hogy az is közrejátszott, hogy a szomszéd virágüzletben megvettem az összes tulipánt az előtte való napon, és azzal estem be az ajtón. Később rajta kaptam, ahogyan a virágot fotózza,
 -milyen szép ez a csokor.
-még jó! magamtól kaptam!- vetettem oda röhögve, és úgy ezredszerre is meg kellett hallgatnia a kis bölcselkedésemet, hogy egy nőnek mindig jár a virág. Nem kell, hogy vágott legyen, nem kell, hogy nagy csokor, nem mindig rózsa, de ha csak a mezőről szeded, a nő örül neki. MINDIG!


Aztán az is volt, hogy egész napokat töltöttem a parlamentben, a képviselőházban, a maradék időt pedig a közöttük ingázással, és teljes megrökönyödéssel fogadtam azt, hogy minden második ember lábán converse cipő volt. Olyan furcsa, hogy a nők mindig hamisat, míg a fiúkén mind valódit viseltek.
Ez nyilván a vásárlási szokásaink és viselkedési kultúránk része, a nőknek mindig több cipője van, a férfiaknak viszont egy, de az biztosan baromi drága volt.  Mindenesetre elment a kedvem a comverse viseléstől, pedig az enyémre annyira vigyáztam.. és jó drága volt.

Ma pedig többen is odajöttek hozzám elbucsúzni. Elég fáradt voltam akkor is, és mostanában idiótán süketként és vakként viselkedem, minden direktivitás nélkül, és ilyenkor úgy szégyellem magam. Arról nem is beszélve, hogy olyanok köszöntek el tőlem, akikkel ugyan napi szinten nem voltam kapcsolatban, néha váltottunk pár szót, de mégis megrendít, amikor távoznak. Ahogyan most is fejbevágott a felismerés, hogy ők, akik a mindennapjaimnak keretet adtak, most kiesnek a képből. És ez végtelenül elszomorít.

2015. április 14., kedd

invisible

Nálunk ez már csak így megy. Jön Főni, elkap a folyosón, és pár mondatban közli az életeseményeket.
Legutóbb ugye a duplaműszakkal, az óraszámváltásokkal is így volt, most is a karomnál fogva rántott vissza, hogy  beszéljünk majd, jó?

Azóta kommandós üzemmódra váltottam, és úgy kerülöm, mintha az életem múlna rajta. Ma is épp jöttem vissza kávéval a kezemben, ő pedig az ajtófélfát támasztotta nekem háttal.
-Csigusz beteg még?

Úgy fordultam meg, ahogyan a macskák szoktak, és a kávéval a kezemben osontam végig a folyosón. Nem vett észre.

I'm invisible

2015. április 13., hétfő

Lo(st)ndon

Mostanában kezdett el hiányozni Anglia. London. Több mint 6 éve éltem kint pár évet, és eddig csak néha jutott az eszembe, hogy milyen jó is volt. Valahányszor szabadnapom volt, keresztül kasul jártam a belvárost, kivülről ismertem az utcákat, hogy mit merre találok, tökéletes belvárosi "benszülötté" alakultam. Aztán ez az első években nem hiányzott. Ma kérdezte a munkatársam, hogy mennyi idős is vagyok? és amikor válaszoltam, fújt egy nagyot, hogy ő ennyi idősen ment ki Angliába. Már ez egy nagyobb löketet adott annak, hogy nosztalgiázzam.

Ráadásul decemberben megtaláltam az összes elveszettnek hitt fotót, ami ott készült, úgyhogy maximális szívfájdalom lett úrrá rajtam. Megbeszéltük Zazieval, hogy egy hosszú hétvégére azért  kinézünk..

2015. április 10., péntek

azt mondja, ne írj, most foglalkozz velem

                                                      Macskasegg a 'tácspadon'

2015. április 9., csütörtök

a férjem és én

Van abban valami báj, amikor a férjem épp seggberúg az utcán, és fuldoklunk a röhögéstől, mire megszólít minket valaki. Zazie meglepve fordul oda:

-Juttka néniiiii! Had mutassam be a feleségemet!

Majd Juttka néniiiii, aki már lassan 70, elkerekedett szemmel, a kezemet szorongatva csak ennyit tud kinyőgni:


 - eeeesküdj!

Insta/Snap: KarlaRengel | via Tumblr

2015. április 7., kedd

az elmúlt hét margójára

Soha, de soha ne igyatok csapvizet Ukrajnába...se!
három nap hányás/ hasmenéssel. félig kiszáradás....


Vannak országok, ahol adott, hogy a víz minősége miatt a csapvíz fogyasztása nem ajánlott. Ezeknek az országoknak a lakói hozzászoktak ehhez a minőséghez, azonban egy máshonnan jött embert meggyötörhet a víz összetétele. A baktériumok, a benne lévő ásványi anyagok túlzott jelenléte vagy épp nem léte.
Adott tehát, hogy pl Mexikóban nem iszunk a vízből. Az ottani vízkészlet alapból nagyon kevés, és a legtöbb helyen nem iható víz folyik a csapból.
De ilyen például Törökország és a keleti országok is. Ezekben az országokban a víz már a vallásos kultúra részévé vált. A túlzottan igénybevett folyók, és tavak vize - rendszerint fürödnek benne napjában ötször - elszennyeződött, különböző betegségek terjesztője lett, így ivásra alkalmatlanná vált.  Erre egyébként a szállodákban rendre felhívták a figyelmet. Fogat mosni szabadott vele, lenyelni, meginni nem.

Sokáig azt gondoltam, hogy a buborék mentes ásványvíz az bizony csapvíz. Ezért ittam a csapvizet. Pár nappal ezelőtt azonban munka miat ki kellett utaznom Ukrajnába. Ott is felhívták a figyelmemet, hogy csapvizet ne fogyasszak, de amikor egy családnál ebédeltünk, és a családfenntartó megkérdezte, mit szeretnék inni, egyből rávágtam, hogy csapvizet. Mert például én a széndioxiddal dúsított ásványvizet nem birom meginni. Át is futott az agyamon, hogy nem kellene meginnom, de hát egy többgyermekes apuka adta a kezembe, gondoltam ezzel nincsen gond. Pedig az íze is elég rossz volt.

és hogy miért ne igyunk csapvizet? a vízszennyeződés okozta ártalmak kivédésére szigorú közegészségügyi normáknak kell megfelelnie az ivásra alkalmas víznek. A magyarországi vízszolgáltatók mindent megtesznek annak érdekében, hogy a csapból megfelelő minőségű víz folyjon, de ez nem egyezik az emberi szervezet elvárásaival.
Nézzünk csak utána annak, hogy mit tesz a klór a szerves anyagokkal. Az első világháborúban a klórgázt használták harci bevetéseken. A klór rendkívül agresszív , károsítja az emésztőszerveket, a váralkotókat és az érfalakat. A klórozás következtében kb 70 féle THM vegyület kerül a csapvízbe. Tudományos kísérletek bizonyították, hogy ezek a vegyületek okozhatnak szív és érrendszeri megbetegedéseket, és ezek felelősek a szenilitás és más daganatos betegségek kialakulásáért is. Válogatás nélkül pusztítja el a jótákony baktériumokat, mikroorganizmusokat és a bifidust is. Hja és ezért lett népbetegség a candidiázis.

Viszont ez a kisebbik baj, mert hogy a gyógyszereket a vízből nem szűri ki semmi. Az ember beszedi a gyógyszereket, mert fáj a feje mondjuk. Vagy itt vannak az anti bébi tabletták. A vizelettel ürülnek a szervezetünkből és bekerül a csatornába, a tavainkba, folyóinkba, a talajvízbe, amit mi megiszunk. Azt hiszem mindeninek van olyan ismerőse, aki évek óta próbálkozik és nem esik teherbe. Nekem nem is egy van. És nem is 3. Vagy gondoljunk a férfiakra. Egyre kevesebb rajtuk a szőr, egyre nőiesebbek...

Erről tájékoztatott az egyik víz és minőségügyi ellenőr az egyik interjúban..



@vanguardvintage • Instagram photos and videos

utazásai

Vonaton ült a haverom. A nő vele szemben ült, és telefonált. Nem újdonság ez, mostanában mindenki telefonál. Ha fut, ha boltba megy, dolgozik vagy épp más dolgát végzi, esetleg ha a vonaton ül. Sajnos elszaporodott az a példánya ezeknek az állandóantelefonáló egyedeknek, aki kiabálnak. És kiabálva osztják meg a mindennapjaik mozzanatait a másik féllel. adott esetben az egész vonattal.
Haver hallgatta, hallgatta a szemben ülő nőt, amikor megcsörrent a telefonja, én hívtam:
- várjál, most nem tudok beszélni, nem akarok lemaradni arról, hogy most akkor kurva-e a barátnője vagy nem kurva!
A nő pislog, hebegni kezd, majd suttogásra vált és letéve a telefont neki szegezi a kérdést:
- ne haragudj, de miért hallgatózól?
-ja azt hittem azért kiabálsz, hogy még a mozdonyvezető is hallja.

.
passenger

2015. április 1., szerda

Mai napi boldogság:

:)


Utazásaim

Fogalmam sincsen miért,  de sajnos Hortobágy kimaradt az életemből eddig.
Mindezt a vallomást egy vérbeli Hortobágyi születésű sracnak tettem, aki mellettem ült a kocsiban.
Teljesen elámultam ennek a tájnak a szepsegein. Ágyásban fekvő  és nyugodtan heverésző nyulak, random őz csordák vándorlása,  itt -ott felbukkanó gémeskutak és messze a szem ellát. Talán hasonlót éreztek őseink,  amikor egy teljesen szűz földre léptek?! 
" és néha lábamhoz térdepel egy -egy bokor, nevét is virágát is tudom... "