Változások

No, hát végül annyi minden történik, hogy bezsong tőle a fejem.

Hirtelen felindulásból elkövetett egyetemi jelentkezést követően visszaültem az iskolapadba.

Nagyjából senki nem érti, miért?

Ahhoz már hozzá vannak szokva, hogy két évente beiratkozom valami képzésre, amit elvégzek egy év alatt, a vizsgák közben megfogadom, hogy ez volt az utolsó, majd egy év kihagyás után újrabootol az agyam és ezt az ígéretemet jótékonyan elfelejti.

Idén életközepi válságba kerültem -azt hiszem így hívják- mert tényleg nem akartam semmit, csak a kerttel és növényekkel foglalkozni.

Sok volt a munka, sok volt a feladat, sok az óvodás szülők közti dráma, a sulis szülők közti feszültség, nagyjából azt éreztem, olyan vagyok, mint egy kiégett biztosíték.

 Overstimulated.

Persze Zének már egy éve mondogatom, hogy kertész tanfolyam lesz a következő, de valahogy sosem volt bennem igazi szándék, hiszen ez nagyban más irány, mint a szakmám.

És akkor aznap, augusztusban a forró aszfalton átgurulva, a folytogató levegőt beszívva tekertem le az ablakot, miközben a rádióban egy kedves női hang olvasta fel a híreket. 

Emlékszem, épp azon elmélkedtem, milyen jó, hogy nincs forgalom, bezzeg pár hét múlva. 

Ma éjfélig lehet jelentkezni az egyetemi pótfelvételire 

Ránéztem az órára, késő délután volt, télen ilyenkor már egy órája sötét van. 

Otthon enni adok a srácoknak, fogat mosnak, még élik a világos 20.00-i időt, de késő van, menjetek lefeküdni, igen olvasok. Miből olvassak?

Frakk és a foci.

Mire befejezem, kidőltek. Kimászom az ágy szélére, még mindig meleg van. Ránézek az órára, 9 elmúlt.

Ekkor hasít belém a felismerés, éjfélig még van idő. 

Leülök a gép elé szitkozódni. Nagyjából leegyszerűsítették a felvi-t, mégis bénázom benne. Majd megjelenik a képernyőn, köszönjük jelentkezését.

Aztán emlékszem augusztus 27-ére is.

Azért, mert aznap reggel belém rohant egy BMW. Egész nap magasságokba emelkedtem, hogy nagyobb mélységekbe bukjak alá.

 Beszéltem a biztosítókkal, intéztem minden más dolgot és amikor este 9-kor a konyhában állva felolvastam az smst-t, 

":) gratulálunk a sikeres pótfelvételidhez" 

azt hittem valaki viccel velem. 

Ezzel az értetlen arccal, kezemben a telefonnal talált meg a munkából hazaérkező Zé.

És akkor eljutottunk a mai naphoz. Az első ZH-kra való készülődés és a vizsgákra tartogatott, de erősen dagadó drukkok tengerében.

Nagyjából senki nem érti, miért jelentkeztem természetvédelmi mérnöknek, én viszont annyira élvezem, hogy egész biztosan nem hagyom abba.

Nem tudjátok kedvem szegni.

Spektrum

ADHD diagnózisom óta másodszor merül fel bennem, hogy esetleg mégis rajta lehetek a spektrumon. A kivizsgálás alatt a pszichológus rákérdezett, esetleg nem merült-e fel korábban, hogy autizmusom is van. Erre én teljes elutasítással reagáltam. És akkor így is gondoltam.

Vannak azonban jelek, amik így megjelennek előttem, hogy elbizonytalanítsanak. 

Ezt akartam egy egyszerű példával alátámasztani a barátnőmnek, mikor eszembe jutott, hogy nem tudom demonstrálni a vajunkkal, mert épp nincs a háznál. Azon ok miatt, mert ezzel büntetem a férjemet, hátha legközelebb megtanulja használni és nem középről kezdi. 

a tehetség

Van nekem egy hasznos tehetségem. Ami nem is annyira hasznos. Kiválóan előre megérzek dolgokat. És miért mondom, hogy nem hasznos? 

Mert nagyjából a megérzés pillanatának szekund másodpercében meg is történik. 

Magyarázom: 

Leteszek egy poharakkal teli tálcát, aminek lelóg a fele, gondolván, hogy addig, míg helyet csinálok neki, nem lehet gond. És akkor hátulról kúszik előre egy érzés, hogy le fog esni, ne tedd. De mire odanyúlok, már a földön szórja szét ezer darbját az üveg pohár. 

Legutóbb tegnap éreztem meg a jövőt, amikor a fél évi akvárium takarítást intéztem. Beemeltem a kádba és elkezdtem kisikálni. 

Átfutott az agyamon, hogy vissza kéne adni, mert kölcsön van, és venni egy sajátot, mielőtt eltöröm, s lám, kicsúszott a kezemből, megfelezve az üveget. 

Tartott vagy 5 percig, mire újrabootoltam magam, és egy fél napig, míg kitaláltam a megoldást.

Nagyjából két napja volt Gerard Durell, a családom és egyéb állatfajták írójának 100 éves évfordulója, s az erről közölt cikket Zé osztotta meg velem. 

Nos, miután eltörtem az akváriumot, és a lakóit elszállásoltam ideiglenes helyükre, jött oda Zé, hogy olyanok vagyunk, mint a fent említett család. 

Tavaly tavasszal elszabadult nálunk pár tücsök és napokig nem tudtam aludni a ciripelésüktől, mert Miczike úgy gondolta, hogy velünk lakhatnának. 

Volt, hogy összegyűjtött -méretéből adódóan - több család bodobácsot gondosan a zsebébe, amit mikor kicipzároztam, kirajzottak mint egy horrorfilmben. Tavaly szeptember óta nevelünk lepkéket, amik szabadon repkednek a lakásban. 

És az akvárium hiányában az axolotlyk megkapták helyüket a kádban. 

A macska unalmas, arról már be sem számolok.

Bizarr januári kezdetek

Még októberben jutottam arra az elhatározásra, hogy megmutatom dokinak a vállamat. Semmi különos, csak épp nem tudtam mozgatni egy rosszul kivitelezett sportsérülés miatt.

Az anamnézis: kb tavaly márciusban meghúztam, azóta tapelem és időnként ha rosszabb, fájdalomcsillapító és én leküzdjük. Csakhogy egyik éjjel már nem tudtam aludni a fájdalomtól, másnap pedig csak lógott, mintha más dolga nem volna. Mozdulni meg nem volt hajlandó. Így aztán csak meg kellett mutassam magamat, mert így nem tudtam edzeni. ( Megpróbáltam. Fájdalomcsillapítókkal.) Ez volt szeptemberben.

A doki felírt szteroidos gyógyszert és beutalt röntgenre és reumatológiára. A röntgen 'jegyemet' végül nem használtam fel, mert egy szem gyógyszertől megjavult, csak néha fáj, így a törést kizártam. A reumatológiára pedig január 3-ra kaptam időpontot. 

Itt el is érkeztünk a mai naphoz.

Reggel 9-kor ott ültem a lehetetlenűl magas padok egyikén, az E190. sorszámmal. Felvillant a képernyőn, 2 perccel az előjegyzett időpont után, én pedig beslattyogtam és elmondtam, hogy lassan 1 éve félkarú rablót játszom, de jó is, hogy kivártam az előjegyzési időt, mert szolidaritásból, vagy mert 20 perccel ezelőtt törtem ki a jégpáncél alól a kocsit, vagy csak elaludtam, de a jobb karom ugyanott fáj.

Nagyon kedves doktor Úr körbejárt, hümmögött, megkérte, hogy így emeljem a kezem, aztán úgy, majd megkérdezte, mit is csinálok, hogy a kezeim fájnak?.

Hát kérem, légtorna. Mondtam neki, mert féltem, hogy ha bevallom, hogy rúdsportolok, ő is és a tényleg bájos és kedves asszisztense is megborul. 

Hát akkor azt felejtse el - mondta. 

Sajnálom, de már akkor tudtam, hogy nem fog menni, mert végre megtaláltam a sportomat, amit 1 hónap híján 2 éve folyamatosan csinálok és ugyanolyan lelkesedéssel vetem bele magam, mint az elején.

Akkor most ad nekem 6 injekciót, mondta ismét, megzavarva a gondolataimat, mire majdnem kiböktem, hogy nem lehet kérem, két óra múlva edzésem van. De inkább csak felnyüszítettem, hogy az nem fog menni, mert ahhoz előbb el kell kapjon. 

Jó, akkor felír ilyen gyógyszert, azt szedjem be, kérjek isőpontot gyógytornára, lézerterápiára és kezdjek el futni, vagy tenniszezni. 

Megköszöntem, leslattyogtam időpontért, ahol elkérték a számomat, hogy ha lesz időpont, hívnak. 

Az edzésen elmondtam az amúgy új edzőmnek a dolgot, aki szintén körbejárt és figyelt minden mozdulatnál, s meglepő, de ahhogy korrigált egy-egy figurát, nem fájt a vállam. Azt mondta, hogy ha odafigyelünk a helyes kivitelezésre, ha az izmokat szépen nyújtjuk, akkor meg fog szűnni a fájdalom. Én pedig hiszek neki, mert hinni akarok, mert nem tudok lemondani erről a szerelemről.