számottevés

Visszanézek. Keresem azt az egy dolgot, amire emlékezni fogok 2014-ben. És nem látom. Ez az az év, ami unalmasan és semmisen telt. NEm tudok egy nagyon boldog pillanatot kiemelni az összes közül, hogy azt mondhassam, erre mindig is emlékezni fogok. Van ennek jó oldala is, mert rosszat sem tudok megragadni. Ez az év abban segített, hogy megerősödjek? túléljek? vagy esetleg pihenjek...




Soha nem tettem fogadalmat egyik újévre sem. Most se fogok. Viszont egy dolgot nagyon szeretnék elérni. Megtalálni önmagamat.

Annyi ember mondja, hogy légy hű önmagadhoz, és találd meg önmagadat, légy tisztába önmagaddal.

Sosem értettem, mert miért kell keresni önmagamat, amikor elég egy tükör és máris szembe tudok nézni saját magammal..

Mostanában viszont egyre nagyobb az üresség bennem. Szeretném ezt megérteni. Mit akarok én?
ki vagyok én?
Jó ember vagyok?


Ha a 2015 évben mást nem is, de ezt elérem, hogy tudjam, akkor már volt értelme az évnek....

Arra ébredtem, hogy ülök az ágyon, és Zazienak kiabálok, hogy üsse már le azt a nagy pókot. Pók sehol sem volt, én mégis a falat bámultam. Zazie felettem állt és nézett.
Mostanában ezt játszuk.
Az álomvilágom összekeveredik a valósággal.

Üresek városa

Egy régi padláson kutakodsz, aztán a vastag porréteget áttörve a bogarak porhüvelyét félresodorva valahol a doboz legalján régi, ütött és megkopott, elsárgult és félig eltűnt fényképekre bukkansz. Ahogy nézed őket nem létező történeteket kreálsz a szereplőkről, az életükről, a kép készítésének MIÉRT-jéről és HOGYAN-járól. 

Valahogy így képzelem a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei c. könyv és természetesen a második kötet, az Üresek városa kötet születésének körülményeit is.

Az első könyvet agyon promozták és tényleg minden metrószerelvényen és minden könyvesboltban a könyv borítója köszönt vissza rám. Máig emlékszem a levitáló lányra.

Pár napja ajándékvásárlás apropóján tértem be a Libribe, és amikor megláttam a hasonló borítót, kiesett a kezemből a könyv. Ez is elárulja, hogy nekem nagyon tetszett Ransom Riggs agyszüleménye. Az összes üres szörnnyel, a nem létező - bár ki tudja- különleges gyermekkel és a szürreális világával. 

Maga a történet is egy különös fényképekből álló gyűjteményből indul ki és egy olyan világba kalauzolja az olvasót, ami megérdemli, hogy figyelmet szenteljünk neki. 

Nem titkolt imádója vagyok Tim Burton (A halott menyasszony, Karácsonyi lidércnyomás, Frankenweenie) szürreális birodalmának, a hangulatnak, amit az írásaival teremt. És ugyanígy vagyok  Neil Gaiman könyveivel is( Coraline, Csillagpor, Temetők könyve, Farkasok a falban) És Ransom Riggs e két világ között tökéletesen egyensúlyoz. 

A könyvet, jelentem már kiolvastam. 2 nap alatt. Remélem, hogy az író mindeközben karcolta a papírt a tollal :)

 

meglőve

Alapjában véve az a típus vagyok, akinek fontos az, hogy mit ad a másiknak ajándékba. Szeretek olyan meglepetést adni, amiről biztosan tudom, hogy a célszemély örülni fog neki.
Tegnap becsomagoltam az összes ajándékot - itt jegyezném meg, hogy csillagászati ára van a csomagoló papírnak és a masniknak is - és ültem a káosz felett, azon gondolkodva, mivel lepjem meg Zaziet.

Teljes kétségbeesésbe ugyan nem estem, mert ismerem magamat, tudom, hogy ha máskor nem, hát az utolsó utáni pillanatban úgyis lesz ötletem.
Pár nappal ezelőtt megvilágosodtam. Mivel úgyis annyit vág, gondoltam, veszek neki egy másik monitort, és mint a profik, majd az egyiken fut a kezelőfelület, a másikon a képi világot látja.
Mivel ez az ötletem a Média Markban támadt, éppen amikor a nagy tv-ket és kijelzőket néztem, már ott is termett egy eladó. Zazie fejét épp 4 sorral arrébb, a fényképezőgépeknél láttam bukdácsolni, így nyugodtan bocsátkoztam kérdésekbe. Épp a képi minőségnél tartottunk, amikor az eladó mellett megjelent Zazi, és az állát simogatva nézegette azt, ami előtt mi is álltunk. Én rámeredtem, abbahagytam a kérdezést, és a szememmel próbáltam jelezni a boltosnak, hogy mi most épp le fogunk bukni. De szegény egyáltalán nem vette a füstjeleimet, a nagy hallgatást és a kidülledt szemeimet értelmezhette úgy is, hogy én most ráharaptam a témára, és nagy lendülettel folytatta is - "még az sem fontos, hogy a két monitor minőségre megegyezzen. Ebben az esetben ezt a monitort javaslom itt."
Zazie ekkor fordult felém, hogy minek nekünk monitor?

Lelki szemeim előtt látom, ahogyan aznap este a zárásnál a munkatársainak meséli, hogyan rontott el egy nagy meglepetést..

gingerman

Tegnap, ahogyan ültem a konyhában és tenyereltem a mézeskalács szaggató figurára, eszembe jutott, hogy azért vannak nekem jó emlékeim is a karácsonyi készülődés idejéről. Ilyen például az az időszak, amikor otthon együtt gyúrtuk be a tésztát a sütiknek és együtt szaggattuk ki és pláne együtt festettük.
Görbültünk a figurák felé a félhomályban, és közben a mézes és fahéjas illat belepte a lakást,  valahol pislákolt egy két gyertya lángja, mi meg lopva tömtük a szánkba a szerintünk hibás -vagy annak vélt- mézeskalácsot.

Én pedig ezt most egyedül csináltam. Lenyomtam megint a figuraszaggatót és nagyon hiányzott a családom.

homokóra

November vége volt már jócskán, amikor kitaláltuk, hogy meg szeretnénk nézni valamit az Operában. Mivel ő is és én is csak pár évesek voltunk amikor láttuk, így a választásunk a Diótörőre esett. Csak hogy novemberben már híre-hamva sincs az előadásra szóló jegyeknek. Milyen szerencse, hogy ismerünk egy kitűnő jegyüzér, így hát Piroskának hála, csütörtökön beültünk megnézni.
A Diótörő fesztivál egyébként november 30-án kezdődik, ilyenkor ha bárki elsétál az Operaház előtt, biztosan találkozik egy-egy szereplővel. Mi éppen az egérkirályba futottunk bele.
Oldalt két faházikóban az operaház színészeitől, előadóitól lehet vásárolni mézeskalácsot, csereszeket és forralt bort. De még gesztenyést is találtunk, abszolút korhű ruhákban.






A rádióban a múlt héten bent volt Ákos. Most mi is kaptunk tőle pár tiszteletjegyet, így hát pénteken este már a koncertjén, az első sorban voltunk. Fokozatosan szorultunk hátra, így a végén már teljesen oldalt álltunk, nekitámaszkodva az ülőhelyektől elválasztó kordonnak, de onnan énekelve - torkaszakadtából- a Barátom és a többi Bonanza Bansai-os dalokat. A móka ott kezdődött, hogy Ákos testvére - aki megszólalásig hasonlít az énekesre - fel-fel tűnt mellettünk , Zazie pedig ilyenkor elkezdett ásítozni, hogy számára mennyire unalmas ez a dolog. És közben ott röhögött mellettem. No igen, ő kifejezetten csak akkor kedveli, amikor jön ki a stúdióból.



Szombaton este folytatódott az őrület. Az egyik kolléga elhagyta a hajót, és szokássá vált ezt egy búcsúbulival emlékezetessé tenni. Ezekre általában mi rendre nem megyünk el, azonban ez a lány már-már a barátunk lett, ráadásul a számára készült ajándékot én csináltam, és mindenképpen látni akartam az arcát, amikor meglátja.. De mivel Zazie hajnalban kezdett a rádiónál, így hamar leléptünk,

Ezek után Zazie egy hős.

my happy little pill

Nem tudom mi van velem. Igyekszem pozitív lenni. Ez egy kesergő poszt lesz, úgyhogy nem biztos, hogy tovább akarod olvasni..



pozitív, pozitív és pozitív. Sulykolom magamba ma reggel is, amikor kinyitom a szememet és megébred végre a tudatom is. A tudatom, az akaratom, aminek örülnie kellene, mert végre ma szabadnapom van. De nem örül. Összehúzza a gyomromat és máris egész testemben szorongok. Még egy nappal közelebb a karácsony.
Még egy nappal közelebb az év vége.
Sok dolgom van. Le vagyok maradva a készülődésben az ajándékokban és igen, a kedv, ami ilyenkor az egész karácsonyt és az arra várakozókat jellemezni szokott, nekem nincsen. Illetve néha jön, meglátogat, hogy ilyennek kellene lennie a várakozásnak, aztán elmegy - még nagyobb ürességet hagyva maga után. Ezek az én kis my happy little pill-im.

A karácsonyaim az elmúlt években rendre katasztrofálisra sikeredtek. Van némi apró emlékem arra, hogy gyerekként milyen volt, és mennyire vártuk. Aztán ezek kikoptak. Megnőttünk mind, és mindenkin egyre inkább eluralkodik a javak szerzése iránti vágy.

Én is változom. A sírás szorongat, valahányszor eszembe jut, hogy mostanában senkivel, de senkivel nem egyezik a véleményünk a családomban. Elkeserít, hogy nincs közös érdeklődésünk és teljes depresszióba tud taszítani a gondolat, hogy mi lesz, ha velük kell lennem. Veszekedés? sértődés?

Utálom a karácsonyt, mert kötelezőnek érzem azt, hogy megajándékozzak valakit. Utálom ezen okból a születésnapomat is, ami most volt nemrég, és ugyanezen okból, mert nekem kötelezően senki ne vegyen ajándékot. Egy születésnapnak, és főként egy karácsonynak NEM erről kellene szólnia.

De időközben az, amiben az ember hisz, amiben én hiszek egyszer csak nincs. széthullik darabjaira. És ez azt vonja maga után, hogy többször kell megünnepelni a karácsonyt. Egyszer itt és egyszer ott..

ÉS nem tudom azt mondani, hogy "jó, akkor ezt most itt kiradírozzuk és akkor újra rajzoljuk"

Mert mindaz, ami körülvesz az egy olyan dolog, amit már régen tudom, hogy nem szeretnék megtapasztalni..

És lehet, hogy én vagyok az, akire mások azt szokták mondani: rossz ember.

crash

Megállunk a pirosnál, besorolunk.Villog a piros lámpa, lezárul a sorompó, jön a HÉV. Előttünk egy terepjáró. Egyszer csak elkezd tolatni. Zazie lefagy én pedig türelmet erőltetek, mert mikor legutóbb átnyúltam előtte amikor ő ült a kormánynál, 10 perces morgás volt a fizetségem. Ez át is fut az agyamon. De hát mit tudnék tenni? a terepjáró felcsücsül a kocsink elejére.

A férfi kiszáll, fogja a fejét és sűrű elnézéseket kér. Ő nem látott minket és hát miért nem dudáltunk. Félreállunk. Zazie visszahúz a kocsiba, odasúgja nekem: " légyszíves ne bántsd, szegény sokkban van"

Tényleg nem akaram bántani, nem akaram kötözködni, mert láttam, hogy nagyon bántja a dolog és hogy őszintén sajnálja. De mit tegyen az ember, hogyha december első hetében lenyomják az autóját és mindjárt itt a karácsony és mindenfele menni kell?? kíváncsi leszek mikor lesz kész.

addig pedig mercédesszel és volvoval (busz) járunk dolgozni.