A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szilveszter. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szilveszter. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 30., péntek

2016 év veszteségeinek margójára

szóval 2016 12.30-a van, 2254 és most jövünk a balesetiről. Apu korcsolyázni volt, bevágott elé egy kisfiú, ő pedig,hogy ne üsse el, próbálta kikerülni, de lehetetlen volt, így seggre esett.
A következő rész már a kórházban történt, ahol ő volt a negyedik jégpályáról érkezett combnyakas, így az éjjel folyamán műtik.

A kutya két hete agyvérzést kapott, most az erős szteroidokról kell leszoktatni, amiket akkor kapott.

A nagymama 27-én reggel nem tudott lábra állni, így ő is fekvőbeteg..

A nagypapánál demenciát diagnosztikáltak, ami egyre romlik. Még felismer minket.

Azt mér nem is említem, hogy Carrie Fisher, Georges Michael, Gábor Zsazsa, Leonard Cohen és a többiek..

Az egyik ismerősöm azt mondta januárban, hogy 2016-ban ami elromolhat, el is romlik, veszteségek érnek minket a sztárvilágban és nagyon vigyázzunk magunkra is..

2017 legyél jobb.