2013. december 15., vasárnap

g mint gerinctelen

Összefutottam egy nagyon régen látott ismerőssel a nagykarácsonyi bevásárlás idején. Beszélgettünk, majd rákérdezett, tulajdonképpen az előző kapcsolatomnak miért lett vége, mert hát őt ez akkor nagyon meglepte, de sosem kapott kielégítő választ senkitől, konkrétan senki sem tudta, hogy mi a fene történt.
Hümmögni kezdtem, mert oly régen volt mindez, és már nem is lényeges. De kötötte az eget a földhöz, az ebet a karóhoz.
 ÉS én nem tudtam neki hogyan elmagyarázni, hogy én se igazán értettem, de amikor azon a napon vasárnap a szemembe mondta, hogy költözzek el, már ne is aludjak ott, és én könnyek közt értetlenül pakoltam a táskámba, mert hova menjek vasárnap este 10kor? közben ő nyugodtan, feltett lábbal ült a kanapén, felém se fordította az arcát, épp valami filmet nézett.

Sírva róttam a köröket az Oktogon és a Nyugati között, sajnáltam magam, sajnáltam az egész helyzetet, fájt, minden magyarázat nélkül hidegen dobott ki abból a lakásból, amit együtt újítottunk fel, benne volt nem csak az én, de a családom szeretete is. Nem, nem a lakást sajnáltam. Közben végig a kezemben volt a telefon, kit hívjak, hogy magyarázzam meg, miként mondjam el, miért kell nekem 11kor beállítanom valakihez, kvártéjért? Elgondolkodtam azon is, hogy valami híd alatt megalszom, de hát másnap munka, azt nem lehet. Felhívtam  őt.Azóta is bánom. Nem könyörögtem direktbe, de mégis ! egy megtört , síró mindentmegtennék hang minden, de leginkább könyörgő.  Hidegen válaszolt, mintha épp valami biztosítást adnék el neki. Megkérdeztem, van veled valaki? azt felelte: nem. majd letette a telefont. Nem érdekelte, hogy nagyjából nincs hova mennem. Oldjam meg. 12 múlt 2 perccel. Már nem húzhattam tovább, az első név a telefonomban a volt főnökasszonyom volt, akivel szerencsére jóban voltunk. Nála aludtam meg aznap éjszaka.

Másnap munka előtt felrohantam a "voltlakásunkba" ő még aludt. Az asztalon két pohár volt, és egy borosüveg. Az egyiken rúzsfolt. Összeszedtem pár ruhámat, odaültem mellé, kérdeztem, biztosan? mondta - jó rendben, próbáluk meg megint. Kérdeztem, ki volt itt? -a húgom, mondta, de én tudtam, hogy ő biztosan nem, mert nem használ rúzst. Elmentem dolgozni, a nap folyamán 2X hívott, hogy hogy vagyok, minden rendben van-e? Mire délután 5-re hazaértem, megkérdezte: mikor költözöl el ? ott fogtam fel, ott roskadt össze bennem és ott halt meg a hitem. Nem könyörögtem többet, nem vártam semmit. Összesezdtem azt a pár dolgot, amivel elvagyok 1 hétig, legalább addig, amíg ki nem pakolom a dolgaimat a lakásból, és elindultam ahhoz az ismerős lányhoz, aki reggel felhívott, hogy hallotta, szakítottunk, és nyugodtan mehetek hozzá lakni.
 Aznap este ültünk egymással szemben Jólelkű barátnőm és én,  és megkérdezte ő is, miért szakítottunk?
mondtam neki, hogy nem tudom, de szerintem az oka egy Bernadett nevű lány.
hogy honnan tudtam? onnan, hogy az a lány többször hívta őt amíg együtt voltunk, és mindig a munkatársának mutatta be. Az is volt, majd a barátnője lett.

Most már nem bánom az egészet. Visszagondolni nehéz. Mert nem érdemeltem ezt. Elmondhatta volna, hogy ne haragudj, beleszerettem valakibe, lehetett volna annyi gerince. Nem, ő önmagát védte, és úgy bánt el velem, hogy ilyet az ellenségemnek se kívánnék. És ezt még mindig nem tudom neki megbocsájtani. A férjemet viszont köszönöm neki.
Maybe tommorow

elmerülni egy pohár teában

Cuppa_femininity_by_kattyish-d4a6rru_large

stílus és báj

Kezdünk egy kicsit ikresedni. Szinte egy magasak vagyunk, és mindenben egyezik az izlésünk, ha meg nem, akkor rendkívül jó rábeszélőkém van.
Untitled | via Tumblr

2013. november 29., péntek

Fölnőtt

Az a kép megvan, amikor a 150 m2 alapterületű irodában felnőtt férfi kommandózik egy szivacs lövedéket szóró óriási fröccsöntött fegyverrel, és kergeti az irodavezetőt, aki minden menekülés nélkűl néha lesújtó pillantásokat lövell vissza a magát 007-és ügynöknek képzelő munkatársára?

-Hú de jó!  Sorozd meg az órát!... -Itt jött a csúnyanézés-mármint..... ejnyebejnye..

Mert mi kurv@ komoly felnőttek vagyunk. Pont.

2013. november 20., szerda

JanOOka

Reggel leadtuk jankát az állatorvosnál, hogy ne hozzon haza kisjankákat. Aztán munka után érte mentünk. Behiv az orvos.
-Miben segíthetek?
-Jankáért jöttünk.
-A nőstény cicáért?
Nézek rá, tán a jankát jankónak értette?
-Igen a nőstény cicáért.
Kimegy, majd visszajön a macskahordozóban jankával.
-Milyen néven fut?-mosolyog.
-Janka.
Hümmög és tovább mosolyog.
-Felvágtam a hasát, és nem találtam semmit.-benyúl a megszeppent és még bágyadt jankáért- még a kolleganőmet is hívtam, hogy megnézze, és akkor megtaláltuk a két kis golyócskáját.
Látja, hogy bár kapisgálom, nem értem.
-Még szép nagy pénisze is van neki.- mondja nyomatékkal, mire I. felkiált:
- Akkor apunak volt igaza, hogy következetesen jakabnak hivta. Így történt, hogy bevittük a lány cicánkat az állatorvoshoz, de vissza egy fiút kaptunk. Ez is a mi formánk...

2013. november 4., hétfő

Keresd a...

Macskát

Keresd a....

Macskát.

white wall

beautiful

Me gusta | Tumblr






felújjítás part 2

Kedden I. elindult dolgozni, én pedig viccesen jó hangosan, hogy hallja, közöltem a festővel, hogy "akkor most fess át légyszíves mindent fehérre", mire visszalépett a kapuból , és hát nem írom le mit is mondott.

Aztán szerdán munka után beléptem a lakásba, és legnagyobb megdöbbenésemre a főfal teljes pirosságában pompázott, miközben a két nagyokos ott virult előtte, hogy "ugye tetszik?"

Felvettem az elutasító testbeszédet, szigorúan összeráncoltam a szemöldökömet és felemeltem a kezemet a festőhengerek irányába mutatva: " Ez piros!"
-nem kérlek, ez őszi galagonya!
- vagy piros.
- nem, a doboz galagonyát ír.
 -vért fogtok izzadni, mire ezt átfestitek!

Talán itt fontos kihangsúlyoznom, hogy fél óra vita kezdődött el, hogy márpedig ez barna, mert a galagonya az barna, én pedig azzal zártam a vitát, hogy ha ez ilyen marad, a szoba fala fehér lesz, aztán szépen sarkon fordultam, magukra hagyva őket a letört mosollyal és a piros fallal, had ismerkedjenek.

Másnap reggel azonban ott találtam I-t amint az állát dörzsölgetve nézegette alulról és felülről is, majd kicsit megvakargatta abban bízva, hogy az éjszaka folyamán mégjobban kipirosodott fal most meggondolja magát és  aranybarna árnyalatot vesz fel, de sajnos a csoda elmaradt, így felsóhajtva csapta össze a tenyerét " nem tetszik ez a fal"

Untitled

És mire visszaértem a munkából már üdvözült mosollyal koccintottak, hogy a szobát is befejezték, és nézzem meg, mennyire jó lett. Félve léptem be a helyiségbe, és tényleg meglepődtem.. A fal...... a fal kérlek fehér volt. Kérdeztem, hogy milyen indíttatásból, mire röhögve jegyezte meg a festő, hogy én milyen válogatós vagyok, nekem semmi nem jó. Még kifelé mentemben hallottam, ahogy egymás vállát veregetik: "milyen jó ez a szín! milyen jó, hogy fehér lett, és milyen jó, hogy hallgattunk a feleségedre"..

I have problem

A napokban folyamatosan fürdőruha után kutattam a neten, gondolván, ilyenkor lemegy az ára, és talán szerencsém lesz  -kicsivel nagyobb, mint nyáron - és találok egy olyan fürdőruhát, ami egyszerű de tökéletes, viszont rosszul gondoltam, mert kishijján belefulladtam a színes , strasszos és necces bikinikbe, úgyhogy hagyok egy kis időt , nem sürgős a dolog.

Hogy legyen egy kis sikerélményem, a felújjítás végén járva, probálom kialakítani a milliőt, ide egy szekrény, ágy és valami polc is kéne, meg jó volna titkoban lecserélni azt a dohányzóasztalt, a függöny megvan azért csak el kell menni, nohát kezdjük a legegyszerűbb beszerezhető dologgal (HAHA) , az ágynemű garnitúrával.

Szóval először megszédültem az árak láttán, no akkor keresek ebayen, de nem, ott még drágábban juthatunk hozzá, hát akkor vissza a többi magyar oldalra, nézzünk valami olyat, ami nem kreppelt, nem szatén, nem tarkabarka, nem túl nőies, nem csak én fogok belefeküdni, és legalább 4 részből álljon.

Nem hazudok, 3 órát töltöttem el a keresgéléssel, és totálisan kiakadtam, hogy nincs tiszta fehér, de még tiszta fekete vagy barna se, egyszóval felejtsem el, hogy egy egyszínű mindenféle sallangtól mentes strafirungot össze tudjak hozni, pedig elég hamar feladtam a nagy elvárásaimat, és tekertem kilométereket le, hogy "csak rózsásat ne, hmm hello kitty viszlát kitty, cápák és cseresznye a szatén ágyneműn, ki a franc akarja a New York-i szabadságszobrot ölelgetni? piros versenyautóktól kiver a frász, a pókokról meg ne is beszéljünk, a kishableányhoz nagy vagyok, a levágott lófejpárnához kicsi "....  így aztán a mai nap folyamán -úgy 4X- futott át az agyamon, hogy meg kéne próbálnom megvarrni, úgy szólván, magad uram, ha szolgád nincsen...

Azért irigylem magam a problémáim miatt...

:))



Cheap Purple Split Bed Sheets | Bedding Products | indianity.com




2013. október 29., kedd

To do

Most leírom:

-2 nyelvből kell középfokú nyelvizsgáznom
-Jogsi
-Búvár vizsga

Most ez...

2013. október 26., szombat

outfit weekend

 
 
(15) dark vintage | Tumblr
 
(7) indie | Tumblr
 
Deeyawn | via Tumblr
 
love it
 
Dreamer | via Tumblr
Take a Leap of Faith | via Tumblr
 
 
 
 
Magic autumn by ~T-Solnechnaya on deviantART
 

Re

Hát itt van. Nem tudtam rábeszélni a fehér falakra,  hiába kergettem a laptoppal, különböző magazinokkal, hogy nézd de gyönyörű ez a lak, és látod? fehérek a falak!
I. most makacsabbnak bizonyult, az én rábeszélő készségem pedig csődöt mondott, és csak azt értem el, hogy ő a festékbolt egyik sarkában a piros és sárga festékeknél duzzogva kiabált át a fehér festékeknél duzzogó nekem, hogy hiába nyafogok most férfiasan helyt fog állni, de enged, ha  moulin rouge színű lesz a főfal.

Aztán valahogyan csak megegyeztünk a homok színben, és a munkálatok el is kezdődtek.

ilyen sárga volt a legénylakás valamikor. 
 
 
a többi része pedig piszkossárga. 
 
itt pedig a kikevert festék, no nem lesz ilyen durva. 
 
és a próba csíkok 
 
sajnálom, hogy képekkel polcokkal együtt nem fotóztam le. 
 

Circus

Teljesen kivagyok ettől a viselkedéstől. Még a nevelt 3 évesemnek sem engedtem a hisztit, hát neki sem fogom eltűrni. Csapkodhatja magát a földhöz is..

2013. október 24., csütörtök

started

És megint kezdődik. Valami, amit eddig nagyon éveztem mindig, most viszont a hátam közepére se kívánok.

Felújjítunk. Ez pedig kezdődik a festéssel, a véséssel és a penésztelenítéssel.
Paint
Hát nem költöztem eleget az eddigi életemben? Most megint mindent össze kell pakolni, majd ki , és semmit nem fogunk megtalálni és rettenetes nagy káosz lesz az egész házban...

I. azzal kezdte a napot, hogy felhívja a figyelmemet, hogy holnap akkor elmegyünk festéket vásárolni , de az érdekeink már ütköznek. Én szép fehéret szeretnék, még a lambériát is festeném, ő pedig nem szeretne se fehéret se zöldet, mert az olyan kórházos, nem úgy a narancssárga és a sárga, amitől mondanom se kell, az én hátam borsódzik

. Aztán átmentünk az ikeába, ahol megmutattam neki, milyen szőnyeget, függönyt és párnahuzatot fogok venni, és milyen jól fog kinézni a szoba, no meg megbeszéltük, hogy veszünk új ágyat és végre rendes matracot, aztán ott álltunk a fa ágykeret felett és azon vitatkoztunk, hogy szerintem a nyers fa mennyire jól néz ki, szerinte pedig túl norvégos, mint egy hétvégi ház a hegyekben..

Ettől és annak a gondolatától, hogy mennyit kell majd takarítani annyira elfáradtam, hogy most megyek és beülök a kádba.

 Tumblr

2013. október 12., szombat

Take it easy!

Tegnap I. Fejmosást hajtott végre rajtam, melynek témája, a ne szólj Szám nem fáj fejem volt, jobban mondva, mielőtt vissza akarnék vágni egy beszólásra, számoljak el 10-ig..

Mondjuk ez azért volt vicces, mert a munkatársaim meg mindig azzal szekálnak, hogy 3 birka türelmével rendelkezem, mert mindig várok egy picit, és utána osztom ki a mannát..  Persze egyiknek se mondtam, hogy az a hatásszünet arra jó, hogy merlegeljek a lehetseges opciók között: megöljem,  megfojtsam, pofon vágjam vagy csak mosolyogjak egyet. Persze mindenkit megnyugtatok, nem köröznek..

2013. október 11., péntek

Not good!

Úgy indult ez az egész még szeptember végén, - még zölldel a nyárfa az ablak előtt - hogy a semmi energiámat akartam felhúzni úgy, hogy legalább a seggem ne nőjön. Minekutána régebben kangooztam, úgy döntöttem, ha már van cipőm, akkor használjam is, akár cipelem a munkából hazafelé , de annyira imádtam kangoozni,  hogy megint tökéletes mozgásformának gondoltam. Csak azzal nem számoltam, hogy az utcánk végén lévő fitness teremben egy  komplett duci csoport alakult, és nagyon kinéztek maguk közül. Ez pusztán annyiban okoz gondot, hogy amikor el kéne indulnom az órára, egyszerűen semmi kedvem hozzájuk. Pedig első felindulásból nyamvadt havi bérletet vettem. No azért ennek ellenére jártam böcsülettel, aztán múlt hét óta nem. És ennek nem a gördülő morcos asszonykórus az oka, hanem a tarthatatlan munkahelyi, kinek mi a dolga huza-vona. Mert nem tudom megértetni egy diplomás emberrel, hogy egyszerűen nem tudom magam felszótagolni, és 3 helyre küldeni a feleimet, hogy legalább az egyik részem pihenjen, az nem magyarázat, hogy 1re vendég jön a stúdióba, akivel foglalkozni kell, majd ugyancsak ezen a napon szintén 1-kor össze kell raknom egy másnapi adást..  Én pedig kezdek fáradni és szívesebben mennék néha akár egy gyártó sor mellé is, csak had ne kelljen senkivel találkozni. 

Aztán a panasz áradatnak koránt sincsen vége, de nem ám.  Az idegeskedés miatt, hiába nem eszem tényleg semmit, picit mintha híztam volna. Ezzel alap esetben nincs is semmi baj, na és?  Na de nem jön rám a ruha amit 2hete szörnyű keresgélés árán vettem az ismerősöm esküvőjére, ami belátható időn belül lesz, és egyrészt nem megoldható hogy nem megyek el, másrészt amint tegnap felvettem a gyönyörű egyedi ruhát - esküszöm erről az agonizálásról írok még- nem tudtam felhúzni a cipzárt. Első gondolatomban telefonáltam is, de nem tudtam meggyőzni a menyasszonyt, hogy nem ez a megfelelő idő a férjhez menetelhez.

Úgyhogy most 3 napja nem eszem cukrot - emiatt a szörnyű kávéról is kezdem leszokni- de ma annyira szomjaztam, hogy előálltam a büfés fiúnak a kérésemmel: kérek valami italt ami nem szénsavas, nem cukros, de nem víz mert ízesített. Mire elém vágta a cappy körtét, aminek meg is örültem, de egy korty után ott kellett hagyjam, annyira nem kívánja a testem a cukrot.

De van jó dolog is, letettem az elsősegély tanfolyamot, úgyhogy mindenhol azt lesem, hol hasznosíthatnám a frissen megszerzett tudást, egyetlen kikötésem van csupán, vér nélkül ha kérhetem, attól picit elájulok.

Közben pedig munkaváltáson gondolkodom, nem megy ez nekem, nem bírom a kétszínű embereket.  Hát mi fog nekem örömet okozni? Én telhetetlen..

2013. október 6., vasárnap

levendula

A nyáron, amikor Tihanyban jártunk, jártunk ugye a levendulamezőn is, ahol éppen szedd magad akció volt, és 2ezer forintért egy jó nagy papírzacskót tele szedhettünk a fűszervirággal. Már amikor a hét végén hazaértünk, erősen gondolkodóba estem, hogy mit is lehetne vele kezdeni, hogy ne menjen tönkre, a felét el is ajándékoztam, a többi virágát pedig leszedtem, és az egyik részből levendula méz, a másikból levendula olaj és levendula szörp is készült.


A szörpöt azonnal, 3 óra múlva megtudtuk kóstolni, valami hihetetlen finom limonádét készítettünk belőle,

az olaj és a méz viszont majd 1 hónapig érlelődött.. Egyébként meg megérte, mert amikor este I. közli, hogy picikét, de tényleg csak egy egészen picit éhes, akkor többnyire vagy rántottát, tükörtojást vagy virslit kap, és olyankor levendula olajat teszek alá.  Így, amikor kimegy és visszajön a lakásba, nem azt kérdezi, "mi ez a büdös olajszag?" hanem azt, mondja, hogy "dejó levendula illat van! "

2013. október 1., kedd

outfit

Volt egyszer egy ilyen cipőm. Levált a talpa. Azóta keresek hasonlót. De mivel nincsen, hát azt nézem, vajon holnap milyen hangulatban leszek, és az örök kérdés, mit vegyek fel?

style.

Fashion

olyan szép színe van ennek a pulcsinak
nourryator - Polyvore

ÉS egy kis nyárias hangulat..

ooohhhh... | via Facebook

2013. szeptember 30., hétfő

dobozos finomságok

Annyira könnyű és gyors ráadásul finom is a dobozos brownies és muffin,





 macaron miért nincs dobozos??

2013. szeptember 29., vasárnap

rendszerezés

Elkezdtem a nagy összepakolást a ruháim terén. Ez egy nőnek általában nagy munka, inkább kitakarítanám még kétszer a lakást, de mivel azon már túlvagyok, most muszáj belevetnem magamat a ruhakupacba. Amióta összeköltöztünk I.-val,ugyan van egy 3 fiókos szekrényem ( itt most valaki felnevet, hisz melyik nő fér bele? így ) ezenkívül  az egyik kényelmes karosszékben tárolom a ruháim nagyrészét, és mivel időnként gyarapodik 1-2 darabbal a gyűjtemény, a kupac egyre csak nő. Hamar el is határoztam, hogy ha veszek egy ruhát, valami másnak mennie kell.. De kidobni nem merem, így van két vákuumos zsákom a sarokban. Szóval kezd eluralkodni idehaza a női káosz, amit egyelőre I. nagyon jól visel, főleg, mert az ő ruháit én tartom rendben, és az valjuk meg őszintén nagyon jól megy, nála olyan szépen összehajtva sorakoznak a ruhák, mintás polók, minta nélküli polók, hosszú ujjú polók, puloverek, itthon használt melegítő, nadrágok. 

Valamikor tavaly egyébként egy bőröndbe pakolás alkalmával rájöttem, hogy ha nem összehajtom, hanem összegörgetem a ruháimat, sokkal több helyem marad , elkezdtem itthon is így használni a fiókot. valahogy így.:


de sajnos ez  még mindig nem oldotta meg a karosszék és a ruha kupac problémáját....

2013. szeptember 27., péntek

Its my husband !

I. ma eldobta salsa órára a mamáját, amíg én kick-boxon voltam.

-kérdezte az oktató hölgy, hogy nem akarok-e salsát tanulni. Mondtam neki, hogy te biztos benne lennél..
- erre mit mondott? gondolom csak téged akart, mert anyukád mondta, hogy 1 fiú van csak .
-eegen , de mondta neki anyu , hogy a feleségem épp kick- box órán van, erre hátrált pár lépést...



tumblr_mk3pcbCwv91s0teago1_400.gif (400×302)

2013. szeptember 26., csütörtök

Keresd a... - rovat

Keresd a macskát a képen

kresz

Nekem nincs jogsim. Sose éreztem szükségét, mert imádok gyalogolni és biciklizni. Fiatalon még azt gondoltam, hogy nincs hely a földön, ahova bringával nem tudok eljutni, ha nagyon muszáj, rá lehet beszélni a repülőre. De ennyi.

Aztán kaptam egy álláslehetőséget Los Angelesbe. Amit szépen el is buktam, mert nem volt jogsim, és 2 hét alatt nem tudtam volna letenni..
.
És mostanában, hogy I. azIgaziFérfim időnként elfurikázza a seggemet a munkahelyig, meg néha vissza, rájöttem, jobb hajnalban bevágódni a kocsiba mint jégkockává fagyott lábaimnak imádkozni a buszmegállóba minden munkába indulásnál.

Ám legye, leteszem azt a jogosítványt, ezen ne múljon, és mint mindent, ezt is Top Secret kezeltem, hogy ne röhögjenek rajtam a kollegák, ha esetleg nem mennék át. Mint példának okáért akkor, amikor bejelentettem, hogy kardiológushoz megyek , és mindenki tudta, hogy a vérvétel elől elmenekültem a helyszínről.

Holnap viszont azon fognak röhögni, hogy bár én azt hittem, pénteken kell vizsgázni mennem, kiderült, hogy  szerdán.. ami két napja volt..

köszönöm a tapsot!

hátsó szándék

Törökországban az egyik ruhaboltban rám köszönt az édes kis pöttyös. Forgós szoknyája van neki, és egy különleges hátmegoldása. Mégpedig egy kis szívecske.

Aztán szintén ott, Törökországban az egyik piacon egy hasonló lengébb darabot is kézen fogva haza vezettem. Mindezt azért, mert imádom a különleges hátmegoldásokat. Egészen odáig megyek egyébként a különleges ruhamániámmal , hogy nagyon sokszor képes vagyok 3 vagy 4 ruhából összeállítani egyet, heteket vagy hónapokat várok a külföldről rendelt szépségeimért, sőt! Szegény Igaziférfim is áldozatul esett a hóbortomnak, bár valljuk be, élvezi, hogy az ő pólóit mind a saját ízlésem szerint, saját rajz vagy összephotosoppolt mintákkal nyomtatom ki.


 Nos, a következő, ami meg fog valósulni , ez kérem: ez a tökéletes hátmegoldás..


2013. szeptember 19., csütörtök

free 24 hours

Minden reggel, amikor a szekrény előtt állok ( jó, nincs szekrényem, még nem vettünk, így két fotelban van szépen összehajtogatva a ruha, ) mindig az a dilemma, hogy épp melyik színt van  kedvem viselni, nadrág vagy szoknya, esetleg pulcsi vagy póló és blézer.. Ez átlagban az életemből 10, van, hogy 15 percet is igénybe vesz, ami azt jelenti, hogy ha tényleg 10 perccel számolok, az 70 perc egy héten, na jó, ne számoljuk a vasárnapot, mert akkor ha sehova se megyek, mindig ugyanaz a pulcsi és ugyanaz a nadrág van használatban. Azokat szeretem.. szóval! akkor az 60 perc egy héten. Viszont az már 240 perc egy hónapban, ami egy évre számítva 2880 perc, azaz két egész nap! Tejóég!!!

Régóta keresem a megoldást, és ma rábukkantam egy oldalon erre az egyszerű kis ötletre.. Amivel le lehet redukálni a perceket akár 24 órára is. Az pedig nagy szó, mert így egy évből marad fölös 24 órám, amit ellustálkodhatok.. Ennek örömére, el is rongyolok az Ikeába... 



2013. szeptember 14., szombat

little boy

Az úszodából tartottam éppen haza, amikor szembe jött velem a kisfiú, az apukájával. Rosszalkodott, rángatta apu kezét, és futkosott. Majd meglátott, és odarohant hozzám, megfogva a kezemet, és nem engedve el, csillogó szemeit le nem véve róla. Apuka oda futott hozzá, és sürű elnézések közepedte elkapta a kisfiút, majd megkérdezte tőle, hogy dehát miért csinálsz ilyet?
- dehát olyan szép! - mondta sírásra görbült szájjal, én pedig ott olvadtam el..

Untitled

2013. szeptember 12., csütörtök

sport

Elmentem ma úszni. Ha 4 előtt megyek, még alig vannak a medencében, viszont 4 után már 3-an , akár 4en is úsznak egy hosszon. Azt nem igazán szeretem, ezért igyekszem minnél hamarabb odaérni. A portás lány szeme már elkezd cikázni, ahogy meglát és messziről kiabálja, hogy "nem, ma nincsenek sokan" vagy épp rázza a fejét, és babrál a kezeivel " hát most elég sokan vannak" .. Olyankor én hajlamos vagyok haza menni, mert nem vagyok boldog, amikor kerülnöm, lassítanom és egyáltalán másra kell figyelnem, miközben én boldogan saját tempóban lubickolnék és úsznám le az 1200 métert.. Mint például ma is, amikor a szemben jövő srác gyorszúsnak immitált kapálózása elindította a víz fluktuálását, így a tempózás közben épp levegővételnél hatalmasat haraptam egy hullámba, mire rám ordított az úszómester :

- Neee lopd a vizet!!!

Just chillin

2013. szeptember 10., kedd

morning

Reggel két kávét kértem a lánytól, fizettem és elindultam az utamra. 
-itt hagytad a kávét!!-szólt utánam.
-basszus.. na látod, ezért kértem két kávét...
Breakfast anyone? <3

2013. szeptember 9., hétfő

Törökország - üvegek a tetőn

Törökországban sok kis kunyhó tetején láttunk kólás, tejes és bármilyen üveget, amit azzal magyarázott az idegenvezetőnk, hogy a családok ezzel jelzik, hogy eladó hajadon van a családban. Ahol a lányt férjhez adják, ott az esküvő napján a vőlegénynek le kell dobálnia kaviccsal a menyasszony üvegét. Egyszerű, de kedves hagyomány.


 
 
Udvarlás és ígérettétel:
A hagyományoknak megfelelően a törököknél a házasság általában két család között létrejött egyetértés alapján születhetett csak. A kiszemelt leány családjához szüleivel vagy valamelyik idősebb rokonával megy a fiú háztűznézőbe, ha szimpatikusak egymásnak és mindkét család egyetért, csak akkor jöhet létre a házasság. Az idősebb férfi rokonok megbeszélik a házasság körülményeit, a feltételeket, az ajándékokat. Az esemény török neve söz kesme, azaz ígérettétel. Két-három héttel az ígérettétel után történik a kihirdetés, általában a menyasszonyos háznál, egy közös ima keretében.A vőlegény családjának úgy nevezett „kendőpénzt”(başlık parası) kell fizetnie a lányért, mintegy kompenzálva a családot a lánygyermek elvételéért. A kendőpénz összege régiónként, de akár falvanként is változó; felét az ígérettételkor, másik felét a házasság létrejöttekor fizeti meg a vőlegény. A néprajzkutatók statisztikái szerint a kendőpénz szokása kihalóban van, a nagyvárosokban az esetek 80%-ban már nem fizetnek kendőpénzt a menyasszony családjának, a kis anatóliai falvakban azonban még 63% megfizeti. Ehelyett a modern városokban a vőlegény családja ruhákkal és ékszerekkel látja el az ifjú menyasszonyt, amit ő meg is tarthat. A fiú egy karórát kap a lány szüleitől az esküvőre.A lány a házasságba stafírungot, hozományt (ceyiz) visz, melyet megtart - így ha a házasság később felbomlik, vagy az asszony megözvegyül, lesz miből élnie. A stafírungot a lánygyermek megszületése óta gyűjti a család, egyes darabokat a lány maga hímez, horgol, köt. A stafírung általában ágynemű, takarók, kendők, törölközők, asztalterítők, konyhai eszközök voltak, ma már háztartási gépeket, szőnyeget vagy bútorokat is kap a lány hozományként. Néhol a vőlegény is ad nászajándékba bútort, háztartási eszközt. Szokás, hogy egy héttel az esküvő előtt a stafírungot bárki megszemlélheti. Sok helyütt szokás a házassági szerződés vagy ceyiz defteri írása, melyben felsorolják, ki milyen hozományt vitt a házasságba. Modern városokban, ahol a fiatal pár lakást kap a szülőktől, a szülők megegyeznek ki milyen bútorokat, háztartási gépeket vesz. A lányos szülők veszik általában a hálószoba, konyha felszerelését, a fiús szülők a nappali és a fürdő berendezését. Pár ezer Líráért az egész lakás berendezését meg lehet vásárolni különböző házasoknak kitalált akciók keretében.Jegyesség:Az igazi jegyesség, a nişan időpontját a szülők/fiatalok határozzák meg, a lányos háznál tartják az ünnepséget. A fiatalok ujjára valamelyik idős falusi elöljáró városokban családtag, apa, anya, húzza fel a gyűrűt majd vágja el a két gyűrűt összefűző piros szalagot. A rokonok ilyenkor bőséges ajándékkal, főképpen aranyékszerekkel látják el el a menyasszonyt, aki a rontástól védő nazar amuletteket is kap. A nişan-szokások részletei faluról falura változnak, az ajándék mivolta és mértéke eltérő. Ha a jegyesség felbomlik, a szokásjog szerint a felbontó félnek vissza kell fizetnie az addig felmerült költségeket, visszaadni az ajándékokat.Esküvő:Az esküvőre 15-20 nappal korábban küldik ki a meghívókat, a közelben lakókhoz a „hívogatót”(okuyucu) küldik ki. Délkelet-Anatóliában az okuyucu poharat vagy törülközőt küld ajándékba a meghívottaknak, így tudatva velük az esküvő közeledtét. Korábban a lakodalom 40 napig tartott, ezt 1921-ben törvényileg egy hétre csökkentették, manapság általában három napig tartanak az ünnepségek. Meg kell azonban jegyezni, hogy a nyugatiasabban élő, nagyvárosi törökök már nem követik ezt a szokást, és hasonlóan az Európában megszokottakhoz, egynapos esküvőt tartanak.Szokásban van a leánybúcsú (kına gecesi, „henna-éj”), amikor is a hennát először a dzsámiba, majd a lányos házhoz, végül a henna-éj helyszínére, a hamamba viszik ha ott tartják. Sok városban ma már a lányos háznál vagy az esküvő előtt akár az utcán is tartják a henna éjt. A hennafestést rituális mosakodás előzi meg, majd a vőlegény családjából egy nagy tiszteletnek örvendő asszony ősi mintákat fest a menyasszony kezére, lábára, mellére, miközben a lány barátnői menyasszonysirató dalokat énekelnek. Városokban a festés helyett a lány tenyerébe tesznek a hennából, így nem látszódik az erősen pirosas sárgás színe az esküvőn. A lánybúcsúval egy időben tartják a legénybúcsút, amikor a vőlegény testét is hennával festik meg. Modern helyeken ilyenkor a férfiak egy szomszédhoz mennek, ahol szintén kapnak a henna esten elfogyasztott édességből.A menyasszonyt az esküvőre azok a barátnői öltöztetik, akik a henna-éjen is vele voltak. Nagyvárosokban ma már szépségszalonokban készül a menyasszony. Néhol a menyasszony fejére vörös fátyol kerül, ez a szokás is némileg módosult, ma a menyasszony derekára kötnek vörös selyemövet. A nomád anatólai török népeknél (jörükök) a menyasszony díszes, sokszínű ruhát viselt, majd lóra ültették és úgy vitték a vőlegény házához, keresztül a falun, miközben énekléssel és lövöldözéssel búcsúztatták. A menyasszonyi ruha a modernizálódó Törökországban is megváltozott, a népviseletet elhagyták, ma már a világ minden táján megszokott módon, modern fehér ruhát visel a menyasszony.Az esküvő fontos szereplője asağdıc, a násznagy, aki a általában a vőlegény egyik barátja. Ő intézi az esküvői feladatokat, koordinálja az eseményeket, mindig a menyasszony és a vőlegény közelében tartózkodik, szellemes mondataival deríti a vendégsereget, gondoskodik a jókedvről, tanácsokkal látja el a vőlegényt. Egyes falvakban az esküvői menet során néhol elzárják az utakat, ilyenkor a „váltságdíjat” a sağdıc köteles megfizetni, máshol szokás „elrabolni” a menyasszonyt vagy a vőlegényt, ilyenkor is a sağdıc köteles kiváltani a fiatalokat. Ez a városokban úgy változott, hogy gyerekek a feldíszített autó elé ugranak némi pénz reményében. Ezért sokan már nem díszítik fel a menyasszonyt szállító autót.Az esküvő után a nászágyat hagyományosan a vőlegény rokonai készítik elő. A hagyományok szerint a menyasszonyt a sógornő (yenge)kíséri a nászágyhoz, a vőlegényt a barátai. A nászéjszakát megelőzően a hodzsa, vagy vallási tanító leveszi az esetleges rontást a fiúról. A nászéjszaka elhálása után a pár az imám elé vonul, aki megtöri a jegyességet (nikah kılmak), ez a vallási esküvő, melyen csak a vőlegény, a menyasszony, a szülők és két tanú vesz részt. Ekkor az imám háromszor megkérdezi a fiatalokat, hogy elfogadják-e egymást férjnek és feleségnek.Polgári esküvő:Modern török esküvő Adana városában; a hagyományok azonban itt is jelen vannak: a menyasszony tisztaságát szimbolizálja a derékra kötött vörös szalag, amit az esküvő után az újdonsült férj vesz le az arárólA polgári esküvőket a polgári törvénykönyv szabályozza, Törökországban tilos a többnejűség, és csak az önkormányzat képviselője (az anyakönyvvezető, vagy falvakban a falusi elöljáró, a muhtar) előtt kötött, anyakönyvezett házasság számít törvényesnek. A rokonok közötti házasság tilos, az alsó korhatár fiúknál 17, lányoknál 15 év, azonban ezekben az esetekben szülői beleegyezés is szükséges. Elvált nők a bírósági végzés felmutatása mellett, legkorábban 300 nappal a végzés meghozatala után házasodhatnak újra. 2000 óta a nő választhat, hogyan szeretné viselni a nevét, felveheti a férje nevét, viszont nem tarthatja meg csak a lánykori nevét, vagy használhatja mindkettőt (keresztnév–lánykori vezetéknév–férj vezetékneve formában kötőjel nélkül). A polgári esküvőket rendszerint pénteken tartják, bár törvény szerint bármelyik munkanapon lehet házasodni. A hétvégi esküvő is lehetséges.

Hiedelmek és szokások:

  • Törökországban úgy tartják, ha a vőlegény az esküvőn sokat mosolyog, az első gyermek leány lesz.
  • A nászéjszakán a vőlegénynek el kell törnie egy poharat, a hiedelem szerint ez szerencsét hoz.
  • Rossz ómen, ha egy házban két menyasszony tartózkodik.
  • Aki előbb tapos a másik lábára az esküvőn, az hordja majd a nadrágot a házasságban.
  • Amikor a menyasszonyt bemutatják a vőlegény családjának, ajkára méz, cukor és zsiradék keverékét kenik, hogy új családjában mindig „édes” legyen számára az élet.