2015. január 30., péntek

2015. január 29., csütörtök

Hogyan készítsünk absztrakt hóembert?

Idejét sem tudom, hogy mikor építettem utoljára hóembert. Nagyon régen. Hólapátolás közben jött az ötlet, ahogyan hánytam a havat az egyre nagyobb halomra. Kicsit olyan formája volt, mint egy félig elolvadt hóembernek.


Dear in the Headlights


2015. január 27., kedd

Mondd Rigolettó, Te hány éves vagy?

És mondják, melyik gimnáziumba járnak? Hangzott el a kérdés a 10.-ik sor 11-es székében ülő ősz, tekintélyt parancsoló bácsitól. Összenéztünk Zazieval, kuncogtunk egyet, majd ő válaszolt. Ó, messze van az már. És mondja? akkor melyik egyetem? Szintén ő válaszol, és megint összenézünk. Titokban azt tárgyaljuk éppen ezzel a pillantással, hogy felvilágosítsuk-e?
my edit, though this was cool too


vágyak és képzetek

Van annak is jó oldala, hogyha az ember lánya hajnalban kezdi a munkát. Jó, igaz, az elalvással is gondom szokott lenni ( jobb esetben 00:00-kor ) és a felkeléssel is(04:00), aztán túl kell élni egy holtpontot(09:00), de aztán tényleg jó. Jó, mert előttem van az egész délután. Persze rögtön tervezgetem, hogy mit is fogok csinálni, aztán annak a függvényében valósítom meg, hogy mennyire vagyok fáradt.



.

2015. január 25., vasárnap

Halva, Culinaris és életbölcseletek

Coco Chanel mondta mindig, hogy minnél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned.
Ennek tükrében a nagy szomorúságomban ( nem is igaz, de kellett valami kifogás) elmentem csizmát nézni. Azt mondjuk pont nem vettem, cserébe viszont beszereztem egy jó kis surranót és egy pulóvert. Aztán beslattyogtam a munkahelyre, mert ugye hétvégés voltam megint, és szembe jött velem az, .. 
Tea

2015. január 23., péntek

im-poss-ib-le

"Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható." (Thomas Edison) Ez lesz mostantól a mottóm. Mennyire pozitív már!!

pinkheartsandsparkledreams.tumblr.com

2015. január 22., csütörtök

feledékenység, csigusz a neved

Egy ilyen nap után szokták azt mondani, hogy " szét dolgoztam magam" de én nem mondom. Rémes álmokkal teli éjszaka után ébredtem meg jóval az ébresztő óra pontos idő felhúzása előtt. Csak feküdtem az ágyban, és elképzeltem a mai napomat, hogy milyen jó is lesz. Ebben egyébként az szerepelt, hogy korán végzek, éppen időben, hogy eljussak jógaórára. Természetesen semmi nem jött össze elsőre, és amikor úgy déltájt egy kicsit elmerengtem, azt éreztem, hogy egy tökéletes káosz közepén ücsörgök.

2015. január 21., szerda

akkor Rómában találkozunk

<3
 a családi ebéd közben arról beszéltünk, hogy bár a 6 -ból 4 világlátott ember is ült az asztalnál, Rómában még senki sem volt. 

2015. január 20., kedd

a pénz és a párkapcsolat

Csodálattal tekintett a lányra, tetszett neki az öltözködése, az ízlése.de nem csak ez, magyarázta - hanem hogy ugyanazt a zenét szereti!  Ott volt a pink Floyd magyarországi fellépésén, és végig bulizza a nyarat az összes fesztiválon. Most arra a nagy cseh fesztre akar kimenni..
-És mindezt egy találkozás után deritetted ki?
-Ja... Tudod amíg ültünk a jakuzziban elmesélte a fél életét.

2015. január 19., hétfő

parfümök as always és 19 hdc

A legrégebbi illatom az Armani Code woman. Akkor találkoztam vele, amikor még egy parfüm webáruházban dolgoztam. Mivel minden rendelés átment a kezem alatt, így szinte minden parfümmel találkoztam. Ennek hatására minden parfümöt (ami átment a kezem alatt) ismertem. Hogyha sétáltunk valahol, kapásból meg tudtam mondani, ki milyen parfümöt használ.  Imádtam azt a munkát!

2015. január 18., vasárnap

2015. január 17., szombat

17 és egyéb FA-ságok :)

Viszonylag egész korán elindulta Gigiért, hogy meghódítsuk az egzotikus áruk boltját. Már a hét elején leleveleztük, hogy elrobogunk oda ma délelőtt, át is küldte a nyitva-tartást, amit én annyira futottam végig, hogy megnézzem a weboldalukat. Ott természetesen azonnal kiszúrtam egy faragott hintalovat, és ráadásul leárazva. Így aztán nem zuhantam vissza az óra csörgése után az ágyamba, hanem felvettem Gigit és hipp-hopp Sződligeten is voltunk.<3



2014 évben törént

2014-ben elmentünk kocsival Olaszországba. Több mint 10 napon keresztül autóztunk ide-oda, városról falura, faluról hegyre.
 

2015. január 16., péntek

16 happy days

Amikor lerúgtam magamról a takarót, és elmentem zuhanyozni, hogy jó illatú parfümmel behintsem a nyakamat, még világmegváltó terveim voltak arról, hogy a mai napon milyen csuda jó dolgok fognak velem történni. Elképzeltem, hogy belibbenek  az illatos, félig összement függönyös napfényben úszó news roomba, elvégzem a munka rám eső részét, és hazafelé úszva a boldogságban bemegyek a közelben lévő buddhista templomba.

2015. január 15., csütörtök

ha pozitív vagy minden pozitív lesz

Furcsa, hogy amióta elhatároztam, hogy tök pozitív leszek innentől, szinte csak pozitív dolgok történnek velem. Persze nyilván rosszak is, ez egy ilyen jól megtervezett jut is marad is az életben. Azonban valahogy a vidámabb oldal az erősebb..

Vannak dolgok amikről nagyon szívesen írnék, de félek, hogyha megteszem elszáll az erő belőle. Mint amikor felfújsz egy léggömböt, és elengeded.

2015. január 14., szerda

14 happy? day challenge

Na most pedig az van, hogy én hülye jelentkezem, sőt! ugrálok, hogy majd én kimosom azt a piszkos függönyt, és meg is teszem, hazaviszem a tiszta poros több éve ki nem mosott szürke valamit, bedobom a mosógépbe, sok öblítőt adagolok hozzá, hogy igazán jó illata legyen. Nem voltam ott, amikor ma feltették a fiúk, de amikor beléptem, az egyik röhögve fogad, hogy tökjó, hogy ilyen jófej vagyok, de a többi függönyt ne én mossam ki..

2015. január 12., hétfő

csak hogy rózsaszínben lásd a világot

Zazienak mindössze 4 fehér pólója van. Az is azért, mert az évek folyamán ennyit sikerült rábeszélnem. A mai nap után azonban egy sem maradt..

Benim • Embroidered Work by Jose Ignacio Romussi Murphy | via Tumblr

2015. január 11., vasárnap

11 happy days challenge

 a macska felmászott a harmadik polcon lévő akvárium mellé, alá, majd felé, hogy valahogyan kifogja onnan a halakat. Ez több mint fél órájába került. Ezidő alatt többször leesett, vagy megcsúszott, és volt, hogy egy mancssal kapaszkodott a bőrkötéses könyveimbe.  Amikor végre stabilan kéthátsó lábra támaszkodva kapaszkodott a sík akváriumfalon, rájött, hogy mindenhonnan zár, és számára nincsen bejárat.

CUTE

Persze nem adja fel. Most a polc mögött van...




2015. január 10., szombat

10 happy days challenge

Hosszú évek óta először fordult elő velem, hogy megint az egekbe volt a vérnyomásom, remegett a kezem és remegett a lábam, összeszorult a torkom és kiszáradt a szám, izzadt a tenyerem.

2015. január 9., péntek

9 happy days challenge






<3 Tessék kérem, készülök a tavaszra, megrendeltem végre a ****dobpergés******

Csili &Vanilia

egy hete vagyok szabadságon.EGY! Ez alatt az egy hét alatt olyan dolgok történtek, amik egy év alatt szoktak...

Az, hogy én pozitív vagyok, nem azt jeletni, hogy másnak kötelező negatív energiát közvetítenie felém.. Mert itt kérem ez törénik. Fél órán keresztül bömböltem, miután letettem a telefont.

2015. január 8., csütörtök

8 happy days challange

Már csak ma meg holnap pihenhetek egy nagyot. Azért ez a médialét egyik legjobb dolga. Bár nincs ünnepnap és nincs hétvége -többnyire - de vannak olyan napok, amikor nem kell bemenni dolgozni..
Így aztán összekaptam a lakást, egész kis takaros lett, eltüntettem az utolsó tűleveleket is, és most senki nem mondaná meg, hogy itt pár hete még karácsony volt..

a mai napi jóság pedig

2015. január 7., szerda

a pozitív gondolkodás

És akkor alvás előtt még megnéztem az üzeneteimet. Ez volt benne:

7 happy days challenge


                                        A 2015-ös év számomra első munkanapján bementem, és megköszöntem a kisfőnöknek, hogy hétvégén, hosszú idő óta először újra riporternek osztott be.  A válasz persze az volt, hogy:
-ez most kivételes eset volt. Ne szokd meg.

Na akkor lássuk csak a kialakult helyzetet.

terror

No igen! Egyszer a Monty Piton filmek egyik szereplőjét John Cleese-t egyszer megkérdezték egy interjúban:

-ön mindenből viccet csinál?


2015. január 5., hétfő

bye bye Christmas Time..

Most jutottam el odáig, hogy eltüntessem a karácsony másnapjától felgyülemlő káoszt. 
A borospohár alján köröket hagyott a vörösbor. A narancshéjak elszáradtak és a kenyér maradéka is kővé dermedt a tömérdek tányérhalmaz tetején.
De valahogyan ez is egy utójátéka az előző évnek, és nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a rendberakásba.  - ezt még 2-án írtam.

De ma elkezdtem elpakolni a különálló díszeket is. Amiket még 23-án kitettem a polcra, azt most ugyanolyan gondosan összecsomagolva rakosgattam vissza a dobozába. Van még pár girland, ezek szoktak egyébként legkésőbb lekerülni a falról, csövekről és ablakokról, mert ezeknek nagyon jó hangulatvilágításuk van.

Számomra ez az elpakolás is hozzátartozik a karácsonyhoz.



In a world full of daisies; | via Tumblr

Senki nem mondhatja, hogy semmittevéssel töltöm az utolsó pár szabadnapomat.

5 happy days challenge

A macska keltett reggel, ő mindig így szokta. Odaáll az ajtó elé és májog. És amikor eléri amit akar, azaz hogy kinyitom az ajtót, berregések közepette rohangál a lábaim között fel alá. Közben a kutya is felpattan és elkezdi dobálni magát előttem, hogy vakargassam meg a hasát és énekel. Ez az én reggeli rutinom. ( <3)
 
Mennyivel könnyebb az élet, hogyha vannak állataink:) És ők mennyi szeretetet és törődést adnak! Janek is folyton jön és dobálja magát az ölembe. Nem, ő nem híveleg, hiába macskának született, Kenny mellett szocializálódott.


A konyhában álltam, és a kávégépbe locsoltam be a vizet, amikor megjött a postás. Ez pedig a mai napi nagy <3 , mert Franciaországból kaptam csomagot. :) A tartalmát egyelőre nem árulhatom el, de majd hamarosan.



Big house big problem

Nézem ezt a Static-nincs menekvés című filmet és  nem is akarok nagy házat. Eddig csak azért, mert nehéz egy nap alatt kitakarítani, no meg hidegnek képzelem úgy, mint egy raktárhelyiséget. Most viszont az is lejátszódott bennem, hogy az összes ilyen filmben, ami arról szól, hogy valakihez betörtek, és elkezdődik a macska - egér játék akkor pincétől a földszintig, az összes emeletet és a padlás beleértve fogocskáznak végig minden helyiségben. Ha kicsi lakásban laksz nagy esély van arra hogy szegénynek néznek, és nem rabolnak ki. De ha mégis, nem kell kilométereket futni, hogy aztán meghalj.... Muhaha
∞ Luxury Lìfє ∞ | via Facebook
 
UPDATE: akkorát puffant az állam a film végén, hogy csak na..
 
 
 
 

2015. január 4., vasárnap

4 happy days chellenge

Tegnap este megbeszéltük Gigi barátnémmal, hogy átmegyek ma hozzá, és beszélgetünk és iszogatunk -szigorúan alkohol mentes italokkal, lévén, vezettem.
Azon nevetett, hogy nem merek elindulni ebben az időben kocsival, mert nincs is hó se eső és hideg sem.

Az éjszaka folyamán leesett a hó, de ez már nem rendíthetett el attól az elhatározásomtól, hogy elinduljak. Gigi éppen szelektált. Ahogyan ő mondta, ahhoz, hogy új dolgok történjenek, ki kell pár régit tenni, ezzel helyet engedve nekik. Vagy valami ilyesm :) Szóval igencsak elhatározta magát ő is, hogy jobb dolgok történjenek vele idén, és épp a szőnyegen ücsörögve nézte át a dobozokat.

Aztán még berobogtunk vásárolni vacsorára valam harapnivalót és sikerült vennem végre elég olcsón egy pár 3 Kg-os súlyzót.

Azért persze történik rossz dolog is. Mint pl amikor megtudom, hogy hiába vagyok szabadságon, beírtak a beosztásba, és még én vagyok a hibás. Aztán beírt jövő hét végére is, és azt csak 2 nappal előtte tudtam volna meg, ha nem szól egy munkatársam. Mert játszanak velünk, mint macska az egérrel és én tanulni akarok, jobb lenni és fejlődni. És láthatóan ez nekik nem tetszik, és még hátráltatnak is. Adnak egy dolgot, elvesznek kettőt...  Dühöngtem egy sort, összevitáztunk ezen Zazieval, aztán most már teljes a nyugalom.
❄️⛄️❄️
cserébe a panaszkodásért több mai napi <3

<3 sokáig alhattam

<3 Találkoztam G.-vel

<3 súlyzó, avagy induljon újra a 3 hete elhalasztott mozgás.

<3 használtam is

<3 ééééééés :) kaptam G.-től egy lávalámpát.

☮✿★ BubbleGuumm ✝☯★☮ | via Tumblr

2015. január 3., szombat

3 happy days challenge

Bár nem volt betervezve, ma elmentünk az IKEÁBA négyen.

Tényleg nem akartam semmit sem költeni, de pár apróságot azért becsúsztattam a kosárba.


Már nagy szükség volt igazán jó párnára, és egy kollégám nagyon dícsérte az ikeában kapható AXAG párnát, ami nem is drága, viszont nagyon kellemes, kemény mégis süppedős.

ikea AXAg párna
 
 
 
 Gyertya és az én viszonyom nagyon mély. Imádom, hogyha mellettem pislákol vagy fürdés közben sorba rakom a kád mellett. Egy szó mint száz, hihetetlenül sokat költök sajnos rájuk, de egyszerűen nem tudok lemondani róla és most ráadásul 50% leértékelés volt..
méz illatú gyertya, nyamiiii
Az aprító.. no igen. Ez az a készülék, amit minden ikea vásár alkalmával bele teszem a kosaramba, aztán a pénztár előtt inkább kiveszem, mert fel tudom én darabolni a hagymát. Csakhogy utána napokig pörkölt szaga van a kezemnek. Így aztán karácsony után elhatároztam, hogy bizony, amint legközelebb oda visz az utam, bizony jön velem haza...

aprító
 Tea tojás.. vagy virág: ) főleg telente nagyon sok tea fogy. Gyertyafénynél:) és ezzel is régóta szemeztem már..Olyan elegnás megoldást nyújt a felszínen lebegő "tearózsa"
tea tojás
A köténykét valójában Anyósomtól kaptam, mert karácsony előtt behozott egy ünnepit, és én nagyon örvendeztem, mert régóta vágyom rá, (mióta megelégeltem, hogy lisztes és olajos marad a ruhám minden sütés/főzés után/ de egyszerűen sajnáltam rá a pénzt. Hihetetlen milyen árak vannak..Most viszont TÁDÁM!

kötényke
 
 
 
 
 
<3 Kenny kutya mostanában mnden reggel bohóckodik. Ma is így történt, hát annyira aranyos, ahogyan várja, hogy felébredjek, és akkor nyüszít, vonyít, dobálja magát és énekel.
 
 

2015. január 2., péntek

Elhatározás 1 és 2 happy days

Szóval töprengtem ezen az év eleji fogadalmon. Nem akarok továbbra sem fogatkozni hogy mit fogok tenni, főleg mert saját babonám szerint, hogyha valamit nagyon akarok azt nem mondhatom el senkinek. De!  Azt találtam ki, hogy ebben az évben minden nap legjobb történését bevésem ide.
No hát kezdjük is rögtön néggyel.
 
 
<3 Ma iszonyatosan büszke voltam magamra mert bementem unaloműzni a plázába, és nem költöttem pénzt feleslegesen. Értsd egy hajfestéket vettem.
 
<3 Vissza barnultam mert minden év elején valamit változtatok magamon -saját babona -
 
<3 Egy kád forró fürdő.
 
<3 Elkezdtem olvasni Neil Gaiman Temetők könyve c. művét.
 
 
.......

emlékposzt annak aki...

Sosem született

sosem halt meg

csak látogatást tett a Föld nevű bolygón

snowflake... | via Tumblr