mindennapi kihívások(k)

Csütörtökön elmentem úszni. Szerencsém volt, a nénik addigra leúszták a hosszokat, csak pár fiatalabb lézengett a medencébe. Beereszkedtem a szokott sávomba, s élvezve a szabadságot, szép lassan saját tempóban elkezdtem úszni. 10 perc után vettem észre, hogy a mellettem lévő sávban egy srác úgy úszik, hogy fröcsköl. Gyorsúszást szeretett volna produkálni, de valamiért mindig akkora tenyerest adott a víznek, hogy az hatalmas cseppekben koppant a fejemen, a számban vagy előttem.

persze tudom, nekem semmi sem jó.

Aztán amikor tudtam végre koncentrálni, arra lettem figyelmes, hogy lenyúlok és nem érzem a hasam. Mármint úgy értem, éreztem, de nem volt akkora dudor, mint amit megszoktam. Ettől úgy megrémültem, hogy kimásztam a vízből és a medence szélén állva kémleltem vissza; tejóég, elhagytam a gyereket!! 

Ez most így hülyén hangzik, de tényleg elhittem, hogy én vagyok a százezerből az az egy, akiből észrevétlen csusszan ki az utódja, és még észre sem veszi, a baba meg biztos ott lebeg a vízben. Természetesen aztán megmozdult, én pedig megnyugodtam. 

Annyira jól érezte magát, hogy úgy feküdt be a medencémbe, hogy a hasam szinte eltűnt. Én pedig szépen bepánikoltam. A védőnő szerint terhesség alatt ez állandó tünet, és sose tudhatom, mi hozza ezt ki belőlem.

mint pl egyik éjszaka, amikor kiszaladtam wcre, de útban volt az ágy támlája, amibe teljes hassal rohantam bele, és akkor ott ráztam Zaziet,hogy biztos kiszúrtam a gyerek szemét, vagy eltörtem a karját, mert nekem annyira fájt ez a találkozás, hogy szabályosan a pánik jelei mutatkoztak rajtam. 

Ráadásul mindkét eset után olyan lúzer idiótának éreztem magam, holott azt hittem, én ennél azért okosabb vagyok. 

A mindennapi készülődések kiakasztanak. Alapból az lelkitörést okoz, hogy találjak olyan ruhát, amiben jól érzem magam és nem leggings és nem hosszú ing. 

És mivel mostanában sűrűn sétálunk a nagyvaddal, ezrét össze kell szednem magam, mert mint tudjuk, a leggings nem nadrág.

Meg is találtam az egyik nem kismama, de nagyobb farmeremet, amit ugyan be tudtam gombolni meg cipzározni, bár kényelmetlen volt, a legrosszabb az a felismerés volt, hogy a combjaim és a bokám is kicsit meghúsosodott. Hát igen, így a végén kicsit elkezdtem vizesedni. Aztán mindezt tetézve nem tudtam felvenni a cipőmet, és míg ezzel szenvedtem, eszembe jutott egy kolléganőm mondata, aki nyáron szülte meg második gyermekét , hogy szerinte a nyár a legjobb időszak arra,hogy terhes legyen,mert olyankor elég belecsusszannia egy papucsba és már menetkész is.. észben tartom.

Különben az öltözködés elég jól sikerült, mert aznap többen dudáltak rám, és fütyültek utánam munkások, aztán megfordultam és ők jól meglepődtek. Ebből két következtetést vontam le; az egyik, hogy a seggem bár nem jó, de elfogadható, vagy/ és tavasz van..

Ma megpróbáltam kifesteni a lábkörmöm. Én, akinek arra sem volt türelme, hogy a kezemen befessem. Ment az mindenfele, Gigi pedig megsajnálva a szerencsétlenkedésemért kifestette. Na ezek után döntöttem úgy, hogy a lábkörmeimet is kifestem.. Zazie távolról nézte a műveletet, majd úgy 10 perc után megkérdezte, hogy biztos ezt akarom ?? mondtam neki, hogy legfeljebb ő fogja kifesteni. Nem örült. Pedig szintén sokat tapasztalt barátnőm azt is megosztotta velem, hogy az ő férje a harisnya és zokni felvételében is segédkezett. Az intim dolgok rendbetételét már ne is említsük. Szóval azt hiszem, Zazienak egy büdös szava sem lehet... 

változás..

A Nagyvad mostanában mintha meg lenne sértődve. Ha bejövök a lakásba, akkor ő kivonul. Ha hívom, nem jön be. Biztató, hogy a kaját még elfogadja tőlem. Bár ezt az egészet nehéz elfogadnom, hisz eddig ő volt az árnyékom. Zazie szerint meg kéne vele beszélnem a dolgot, ezért tegnap leültem vele szembe, és elmondtam neki, hogy attól, hogy lesz egy kisfiú is a háznál, nem jelenti azt, hogy neki mennie kell. Tulajdonképpen kap egy játszótársat.

Nem tudom, hogy mit tehetnék még, amikor tanultam az állatok pszichológiáját és az idomítást, erre nem volt semmi utasítás, én pedig tanácstalanul állok minden előtt, mert most is addig ugatott az udvaron, amíg Zazie be nem hívta. Én továbbra is valami utálatos valami vagyok számára.

Az idei termés

Ma vittük vissza a nagyvadat (Kennyt) a dokihoz. Aminek mi nagyon örültünk, hogy láthatóan múlik a gomba és a bőrpír, arra a dokinéni legyintett, hogy "hát ez messze van a széptől"
Kérdezi, volt-e hasmenése, mert hogy antibiotikumot szed.
pont ma reggel egy nagyon pici, de ez attól független, néha szokott ilyet csinálni- mondja Zazie, erre a nő tök rosszallóan néz, hogy nem! ez az antibiotikumtól lehet, biztos most jött ki rajta, és gyorsan felkörmölt egy nagy adag probiotikumot. Persze a nagyvad azóta se csinált hasonlót. Viszont kapott szteroidos bőrsprét, amit minden fürdés után, majd betadinozás után még pluszban rá kell fújni....no comment.
Azért, miközben vizsgálta a légzését, meg hogy milyen az emésztése - néhol kortyog - körülnéztem a polcokon, hogy mit tud esetleg még felírni nekünk legközelebb, mert lassan nyithatunk egy állatpatikát.
Aztán mikor hazaértem, elolvastam a zárójelentést, amit kaptunk és nem tudom, csak én vagyok így ezzel, de olyan mókásan hangzik, hogy a kutya " gyógyszereit szépen szedi" . Jól meg is dícsértem, hogy ilyen önálló nagyvadunk van..

A mai nap meg olyan jó idő volt, hogy kezdek reménykedni, lesz ebből Balaton még az idén, aztán úgyis külföldre megyünk, a tenger mellett meg csak nem lesz rossz idő. Mindenesetre egy hete vagyok szabadságon és még egy hét van hátra..


Nem tudom, különben ez hogy megy, bár vannak régi emlékképeim a gyerekkoromból, hogy hogyan kell paprikát és paradicsomot ültetni, de arra én emlékeznék, mármint hogy ha ültettünk volna. Viszont az udvaron felfedeztünk két tő paradicsomot, ami gyönyörű és sok termést hozott, az egyik a kert közepén, a másik a kerítés mentén. Valamint az egyik muskátlis cserépben kihajtott egy tő paprika, szintén terméssel...

Na és a szőlő termésük mennyire izletes!! Iszonyat sok van, lehet érte jelentkezni, tavaly is sajnos a fele ránk rohadt, pedig mindenki vitte a munkahelyére is.

Az év első célja: done

Amikor beléptem a virtuális postaládámba ez fogadott..

sikerült:)

Nagyon boldog voltam. Hónapok óta mást sem csinálok, csak kisfilmeket gyártok, esszéket írok, műveltségi teszteket töltök ki, és próbálok alvás nélkül élni.
Ennek ma meglett a foganatja. (most nem tudom, hogy pontos-e így a mondat, vagy valóban értelmezhetetlen, de olyan fáradt vagyok, na..)

szombat óta úgy élek túl, hogy nappal ébren próbálom magam tartani, éjszaka pedig mantrázom az alvásért. Ezzel egyenes arányban nőtt a tetterő bennem, folyamatosan sétálunk a kutyával. Órákat csavargunk, többnyire totál céltalanul.

3 fordulós rostán teljesítettem, és ma volt az elbeszélgetés. Miért is akarok újra beülni az iskolapadba? A sok frissen érettségizett közé? Mert egyszerűen fejlődni akarok.

A bizottság döntött, csakhogy van egy kis bökkenő- mondja a vizsgabiztos. Nem indítanak levelezős szakot, nekem meg a munka miatt muszáj.
De ők azt akarják, hogy ide járjak, segíteni akarnak benne, ezért most eldönthetem, hogy ráírják a lapomra, hogy megfeleltem, és majd kapok egy értesítést, hogy "de sajnos nem indul" és levelezésbe kezdhetek a minisztériummal, hogy engedélyezzék nekem, hogy nappalira át tegyenek. Ez olyan fél év, így jövőre el is kezdhetem. Vagy pedig ráírják a lapomra, hogy nem felelt meg, lepontoznak, és szépen megjelenek a pótfelvételin, ahol ők lesznek a vizsgáztatók megint, és ők  emlékezni fognak rám, és ne aggódjak, már most borítékolhatom, hogy igen, megfeleltem, ezzel együtt pedig kapok egy saját tanrendet, mintha levelezőre járnék.

Ez egyébként megint a magyar valósághoz ad hozzá, hogy itt valahogy semmi nem működik úgy, hogy az egyszerű legyen.  Ráadásul aki nappalin van és nem államira ment, az kétszer annyit fizet tandíjra mint az, aki levelezőn. Viszont pótfelvételinél automatikusan törlődik az a lehetőség, hogy az állam besegítsen, de ha keményen tanulok, akkor kaphatok ösztöndíjat. Ez van most.


Szóval nagyon örülök, és most megpróbálok aludni egy jót.. muhaha..

Látod a brokkolit a tányéron?

Nem? segítek!