E avagy ebédlő

Hónapok óta felújítunk, viszont a nagyját csak fejben. Épp, hogy csak túl lettünk a festésen, pár dolgot már szóban ki is cseréltem, el is ajándékoztam és mondjuk ki is dobtam. Persze ez újra okot adott arra, hogy I.vel "összevitázzunk", ez amolyan játék köztünk, mint vita, de azért már felső fokon műveljük. Szóval végre a festés óta, azaz lassan két hónapja - most lett újra függönyünk, és a harmadik rábeszélésre lett egy kis szőnyegünk is, aztán, hogyha már ott voltunk az IKEÁban, vettünk tálalót is, fájt a szívem, de végül olyan szép lett. Szóval lassan minden a helyére kerül és szép kis otthonunk lesz:)

Cs mint csempész

A festés után valahogy nagyobb helyünk lett. NEm dobtunk ki semmit, nem tudom miért lettek ilyen lukak.

 

 

 

 

 

 

 

Aztán ott volt még a semmire se használható narancssárga lyuk, amit első felindulásból át is terveztem barnára, aztán előbb ugrottam neki az ágakkal és kalapáccsal, későb meg már nem volt kedvem visszabontani. Közben új ágyneműhuzatunk is lett, ami elsőre az áruház polcán nagyon nem tetszett, de ez volt az egyetlen, ami mégis mutatós volt, és bár vettem fehéret is, ehhez a zöldhöz mérten kitűnően mutat a szőnyeg és a függöny.

 

 

 

Közben azért a konyhában is újítottam, annyi levendulánk van még a nyárról, hogy utána néztem pár receptnek, és kipróbáltam egy igen jó levendulás receptet. A különlegessége az, hogy vagy nagyon ízlik, vagy nagyon nem az embereknek.

 

Jankának ízlett. És hogy meg tudja kóstólni, szépen összejátszott a "nagy" ellenséggel, így  amikor nem voltunk otthon, le is lökte az egész zacskót, majd Keny kutyával felcsipkedték.

beteg

Ilyen időben nem túl jó betegnek lenni.

 

 

 

 Főként nem úgy, hogy megjött a szép új futócipőm... és most ott szomorkodik az ablak előtt, és arra vár, hogy izzon alatta a kő, csattogjon ahogy az aszfalthoz ér és maratonista legyen.. de egyszer meggyógyulok még én is...

C. Avagy citromfű

Anyu adott egyszer citromfüvet, amikor alvási problémáim voltak. Emlékszem, ahogy lehajolt a kertben és szinte tőből rántott ki egy méretes citromfű bokrot, amiből aztán egy hónapon keresztül minden este teát készítettem. Van is itthon, ezért aztán tényleg nem értem miért nem jutott az eszembe, hogy a torokgyulladásomra alkalmaztam. Moncsi barátnőm értetlenkedett bele a telefonba, miért nem azt iszom, ha már úgy is teázni kényszerülök. Mondjuk számára a tökéletes és legjobb gyógyszer a pálinka..

C avagy camera

A legnagyobb közösségi oldalon létrejött egy csoport Pesten hallottam címmel. Először nagyon is jó volt, olyan beszólások és élethelyzetek kerültek fel oda, ami valamelyik villamoson, a Parlament előtt, a 7. busz megállójában vagy épp valamelyik eldugott kis kávézóban hangoztak el. Tényleg nagyon kellemes volt az ottani társalgás, aztán ahogy az lenni szokott, elindult a lavina.
A betegség először ott ütötte fel a fejét, hogy páran olyan sztorikat osztottak meg, ami úgy kezdődött, hogy "de beb*tunk" és úgy végződött, hogy "én vagyok a király, mert meg mertem tenni" . Aztán jöttek az ellenőrző hátuljába bevésett intők és leszídások, majd a commentekben a hülye szerkesztett képek, mint pl " azt hitted, Morgan Freeman nem jelenhet meg e poszt alatt" . De mindez semmi nem volt ahhoz, hogy milyen gyűlöletbeszéd hangzott el egyes bejegyzések alatt..

Viszont ami miatt töröltem magam onnan, annak az oka azok a képek voltak, melyek egy-egy embert ábrázoltak akinek lúdtalpa volt és ez igen szembetűnően kiütközött a cipőjén, vagy aki dundi volt, vagy nagyon vékony, színes volt a haja, esetleg nem olyan kabátot víselt, ami a "fotósnak" tetszett volna.

Azzal, hogy az okosok megteremtették a camerát a telefonba, nagyon sok lehetőséghez is juttatták az embereket. De! Sajnos én ennek legtöbbször csak a hátrányát látom. Hirtelen mindenki tud és akar fotózni. Ezzel  a közösségi oldalakon akár én is és te is megjelenhetsz ha úgy vagy felöltözve, hogy az valakinek szúrja a szemét, tömérdek szenny jelenik meg az interneten, amit sajnos nem lehet eltüntetni, és a legfontosabb, hogy a hivatásos fotósokat ellehetetlenítik. Mert az, akinek sok pénze van, simán tud egy vér profi fényképezőgépet venni, és ahhoz már nem kell nagy tudás, azoknak a képeknek ránézésre is sokkal szebb, élesebb, kifinomultabb és minőségibb a végeredménye. Adva van a lehetőség, hogy bárhol, bármit és bármikor lefotózzunk, hogyha úgy tartja a kedvünk.
Még talán ez se lenne akkora nagy probléma, ha nem indult volna el az a tévhit, hogy a fotózás nem szakma többé. És ez engem elkeserít, annak ellenére, hogy én nem is vagyok fotós...

B mint búvárkodás

Abban az időben féltem a víztől. A benne lévő élőlényektől. Mindentől ami ismeretlen. Jó, most itt sokan felnyerítenek, hogy akkor az én életem kész rettegés lehet, de ettől most tekintsünk el.

Kicsi korom óta, ha megkérdezték, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek (itt most nem fejtem ki, hogy azt, aki ezt a kérdést feltette, az elmémben hányszor halt igen változatosan kegyetlen halált) mindig azt válaszoltam, hogy tengerbiológus, mert annyira odáig vagyok a delfinekért. Tisztán emlékszem a kacajra is, aminek kíséretében felvilágosított az egyik, hogy az bajos lesz, mert Magyarországnak nincsen tengere.( wtf?) Úgyhogy nagyon hamar más válasz után kellett néznem, pechemre vagy szerencsémre egyébként az is lettem.

Azt veszem észre, hogy az öregedéssel az emberben felerősödnek bizonyos félelmek. Már nem hasít végig fék nélküli, szakadt bringával egy 35%-os lejtőn, egyre jobban tolja magába a vitaminokat és többet foglalkozik a testével, hogy legyőzze a gravitációt. Na szóval. Bennem is erősödött ez a cápától való félelem..is.

Aztán egyik nap nagy elhatározásomban kifizettem egy kezdő búvár tanfolyamot. Az első 4 X5 órán tengerbiológiát tanultunk. De amikor végre felvehettük a mellényt, és lemerülhettünk először csak uszodai vízbe, hát az valami csodálatos élmény volt.

Egyelőre ezt a tanfolyamot sajnos jegelni vagyok kénytelen, de a nyár elején a következő, amit idén meg kell valósítani, az ez.  Vagyis ez egy eszköz. Majd ha sikerült delfinekkel úsznom, akkor pedig nyugodtan meg is hallhatok. Egyébként pedig ami biztos nem leszek, az a szabad tüdős merülő búvár.
Guillaume Néry a szabadtüdős merülés világbajnoka a világ legmélyebb kék lyukába 
 a Bahamákon található Dean's Blue Hole-ban hajtott végre víz alatti bázisugrást. A 202 méter lyuk alját ilyen módszerrel lehetetlen lenne megközelíteni, ezért a videót három forgatási nap alatt összegyűlt felvételekből vágta össze a kamerát kezelő Julie Gautier, Néry felesége. A céljuk az volt, hogy valami különlegeset hozzanak létre, ötvözzék a szabadtüdős merülést a bázisugrással. Szerintem sikerült..

Á mint ámokfutó

Alapvetően az én problémám az, hogy túl hamar belelkesedem, aztán pedig feladom. Mint amikor eldob az ember egy tökéletesen megszerkesztett, mérnöki pontossággal kivitelezett papírrepülőt, és az tökéletes ívet felvéve kezdi el hasítani a szeleket, aztán mintha egy láthatatlan falba ütközne, zuhanni kezd, de azt is olyan csálén..

Például amikor kitalálom, hogy varrni akarok. Mert annyi tervem van, annyi lehetőséget tudnék teremteni magamnak, hogy kreatívkodjak. Elrohanok a boltban, megveszem a varrógépet, a tűket cérnát, ollót is a legtökéletesebbet, mindenféle méterárut, odahúzom a háromlábú székemet a kis asztalhoz, elkezdek szabni, közben egyre nagyobb izgalom lesz urrá rajtam, hogy legyek már kész, és milyen szép lesz, hogy fogják dícsérni, mennyire tökéletes lesz.

Majd megtörténik az első próbavarrás, a leütés, a meghatározó lépés.. A tű egyre gyorsabban szalad, egyenletes nyomokat hagyva az anyagon, ahol már járt. Mindjárt kész lelkendezem, és már a nemzetközi kifutón képzelem el a modelleken a kreálmányaimat, amikor hirtelen csatt.. elmegy az áram. Nem baj, Kölcseyt se akadályozta meg a fekete himlőtöl elveszett fél szeme, hogy nagy szónok és költő legyen, tovább varrom a két kezemmel. Már nem fut annyira a tű, mint az előbb, nem úgy az idő, majdnem 5 óra telt el a kiindulás és finish óta. Kiterítem a művet és akkor látom, hogy valami nem stimmel.. Nem olyan szép. Nem olyan mint amilyennek én elképzeltem. Leteszem azzal a gondolattal, hogy majd a következő jobb lesz. Nem lesz jobb. Hamarabbfogy el a lelkesedésem, mint a tű a cérna és az anyag.. És lőn így múlik el a világ dicsősége.

A mint alvás

Napok óta nem alszom jól. Voltaképpen mondhatnám, hogy hónapok óta, de most az elmúlt napokról van erős emlékem, így nem mennék visszább, főleg mert egy macska dagasztja a jobb karomat miközben írok, és ez eléggé fájdalmas.

Szóval pénteken estefelé éreztem, hogy fáj a derekam. Csak olyan tompán, mintha valaki kicsit hátba taszajtott volna. Aztán az éjszaka valami rettenetes volt. Valahányszor az Igazim megfordult az ágyban, mintha egy vízen hánykolódó laticelen feküdnék törött gerinccel. Mire megszólalt a munkába indulók himnusza, már félig lecsúsztam az ágyról, csak úgy finoman. Felállni egyelőre nem sikerült, és mivel emlékeztem, hogy az összes fájdalomcsillapítót elrágcsálta I. a fejfájásaira, nem is vettem a gyógyszeres szekrény irányába az utam. Csak úgy finoman rángattam meg a paplanját elcsukló hangon, hogy adjon tanácsot, ilyenkor mit kell tenni.
-főzzél kávét nekem is.-válaszolta.
Mire érezte a dolog komolyságát, már nem csak hogy álltam, fel is voltam öltözve, és már a buszhoz indultam.
  Ezzel egészen addig nem is volt gond, amíg volt hely ülni, .. vagy állni. De semmiképpen menni. Sétálni. Mire beértem dolgozni már húztam a bal lábamat.
Ez volt csak a hétfői napom.

Life and...

Nincs 30 és pont január 1-én 40 fokos lázat produkált. 4-én kómába esett, a családja pedig próbálta kideríteni az okot. Napokig nem voltak eredmények, mindenki találgatott, bizonyítékok röpködtek és vadaskodások. Az orvos kemény volt, rendíthetetlenül állt meg a szülők előtt,tán még ki is húzta magát: nincs sok remény.

2 hétig volt kómában, a 3. hét elején kinyitotta a szemét. Mostanában a tudata is rendben. Lassan. Vissza megy dolgozni. Mint mondta.: 10 napig csak volt. Sok még a dolga és bármi megtörténhet..