A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édesség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édesség. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 20., vasárnap

Cooking Day #

A tegnapi nap készületei után ez már semmiség, mivel például a tiramisu 10 perc alatt fogyott el úgy, hogy pislogni nem tudtam. Pedig egyébként hiába az eredeti recept, rendre kihagyom a cukrot belőle, mert a hozzávalók felsorolásánál még szerepel ugyan, a recept következetesen nem említi. Ellenben így nem lesz olyan édes és ez senkit nem zavart.
Ma viszont adva volt, hogy piskótából kell valami sütit összehozni. Egész nap, és itt most nem túlzok, egész nap azon gondolkodtam, milyen ízű legyen a töltelék, mert a csokis annyira megszokott, vaniliásat csak igazi vaniliából készítek, ahhoz pedig korábban kellett volna felkeljek. Aztán még ilyen laza kis ötletem volt a gesztenyés, oroszkrémes, dobostortás, málnás, de egyikhez sem volt semmi hozzávalónk. Narancsos viszont volt, úgyhogy nem kis agytorna után amellett döntöttem, és tényleg nagyon finom lett. A design-on fogok még legközelebb finomítani.


piskota recept:
4 db tojás,
4 ek víz
21 dkg cukor
17 dkg liszt

A tojássárgáját a cukorral vízzel habosra verem. Majd mehet bele a liszt. A tojásfehérjét habbá verem, majd óvatosan, de alaposan belekeverjük a tojássárgákhoz. Vajazott , lisztezett tepsibe öntöm és aranyszínűre sütöm.  Én a sütőben hagyom kihűlni, úgy nem esik össze.


krém:

3 dl tej
3 ek liszt
10 dkg cukor
1 narancs leve
1 narancs reszelt héja
15 dkg margarin
2 dl tejszín

Simára keverjük a lisztet a narancslével, ha szükséges, tejet is adhatunk hozzá. A maradék tejet felforraljuk a cukorral, majd a lisztes masszához forgatom. Kis lángon állandó keverés mellett besűrűsítem, végül mehet bele a narancshéj.
Hagyom kihűlni, addig a margarint habosra verem, és eldolgozom a kihűlt kész masszában. Végül pedig beleforgatjuk a szintén keményre vert tejszínhabot is, majd megkenjük a piskótát és kész ís:)

Én a tetejét beszórtam kakaóporral, és tejszínhabbal diszítettem.