Kimozdulunk névnapot ünnepelni
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: outfit. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. május 15., vasárnap
2016. február 29., hétfő
H&M rendelés
Már amikor felröppent a hír, hogy a H&M Fast Fashion boltnak webshopja nyílik, teljes izgalom lett úrrá rajtam. Azon a bizonyos napon, amikor ez végül megtörtént, rögtön le is adam egy rendelést.
az első csomagban egy sárga csőtopp és egy bézs rövidnadrág érkezett. Mindkét termékből próbáltam már a boltban, ezért tudtam, hogy melyik méretre van szükségem. Az a tapasztalatom különben, hogy a H&M ruhái - nyilván a svéd méretek miatt - mindig egy mérettel nagyobbak, mint ami rájuk van írva. Én erős 38 vagyok, de nagyon sok esetben a 36-os méret állt rajtam úgy, ahogyan kell.
A második rendelésbe egy fekete-fehér csíkos nyári topp és egy fekete pörgős szoknyát választottam. Itt az utóbbiból sajnos nem volt sem 36 sem pedig 38 méretben, ezért gondoltam a 40 is jó lehet, hát tévedtem. Rémesen áll, le is csúszik. Pedig vörös rúzzsal tökéletes nyári outfitnek terveztem.
A harmadik rendelés már inkább praktikum miatt volt. Sajnos a h&m üzleteiben Budapesten csak az Alléban lehet kismamaruházattal találkozni, ami nekem rém messze van. Persze mentem én az Arénába, Árkádba is, mindig tovább küldtek, az Arénában például csak 3 héttel korábban számoták fel a készletet, de a lényegen sajnos nem változtatott. Pedig ha van valami, amit muszáj felpróbálni az pont ebbe a kategóriába eső ruhadarabok. Szerintem.
Azért megrendeltem a kismamanadrágot egyel nagyobb méretben, bizalmat szavazva azoknak, akik szerint terhesen még a jó méretű nadrágot is nehéz felhúzni. Sajnos kicsi lett. De nem ám azért, mert az én seggem nőtt volna meg, hanem a nadrág volt egyszerűen elszámozva. Konkrétan a térdemig jött fel. Ezt végül visszaküldtem, 10 nap alatt a számlámon is volt a visszapénz. Ráadásul volt olyan szerencsém, hogy pont ezt a nadrágot árazták le végül, így a 9990 Ft-ot érő nadrág visszautalás utáni ára, amiből levonták a visszáru 990 Ft-, 6990 Ft-ért lett az enyém, jut is marad is alapon:)
Ebbe a rendelésbe bekerült még egy 2db-os kismama harisnya, amivel csak annyi volt a gondom, hogy a varrása minden ruhámon átütött, viszont az anyaga kellemes, méretre pedig pont jó lett. A pulóver, vagyis kardigán pedig utolsó darab volt, le is árazták, hirtelen döntöttem, de mindenki odáig van érte. Kicsit különben optikailag vastagít, ami egy kismama lelkének nem biztos, hogy jót tesz. Valamint Zazie kapott 10 pár zoknit. Mert ő eszi a zoknikat.
A negyedik rendelés úgy esett, hogy felmentem az oldalra, hátha van valami jó kis akció - nem volt - és rábukkantam erre a kardigánra. Igen, imádom a kardigánokat. Olyan darabnak tartom őket, amik jól funkcionálnak terhesség idején is, de amikor épp nem vagyunk áldott állapotban, akkor is nyugodt szívvel hordhatjuk őket. Tiszta haszon, nem?:) Ráadásul ez jó vastag, bélelt, télen a legjobb választás.
Aztán észrevettem, hogy sajnos azokba a ruháimba, amik különben oversize darabok, nem férek bele. Vagyis beleférek, de nem úgy áll, hogy jól érezzem magam benne. Karácsonykor pedig illik "kiöltözni", ezért újra felnéztem shopba, és milyen jól tettem? Pont az egyik dzsörzé ruha volt leárzva, ráadásul küldtek postán kupont ingyenes szállításról, így kemény forintokért lehetet az enyém ez a nem túl színes, viszont kiegészítőkkel jól kombinálható ruha, ami nem kismama, de hordható máskor is.
A következő rendelést most januárban követtem el, amikor is rádöbbentem, hogy nincs egy fia kismamapizsamám sem, és nem vagyok hajlandó több ezret költeni rá, főleg, hogy nem is használom, mert nem tudok bennük aludni. Addig tekergek, amíg le nem veszem magamról éjjel.. Vészmegoldának két toppot rendeltem, amit a kórházban is tudok viselni, mert remekül hasznosítható bizonyos okokból, és szintén jó lesz a későbbiekben is. És persze becsúszott egy kardigán is, stílusosan ugyanaz a fazon, mint az előzőek.
Januárban egyébként érkezett hozzám a H&M tavaszi katalógusa is, 10 %-os kuponnal.
És most nemrég megrendeltem azt a két ingruhát is, amit már jó régóta nézegetek, de drágállottam rá az összeget, viszont - lehet, hogy elírás miatt - hirtelen olyan alacsony lett az ára, nem tudtam otthagyni.

2016. február 15., hétfő
raining woman
Reggel belibbentem az irodába a csini bulldogos esernyőmmel és döbbenten láttam, hogy senki nem mosolyog. Csak egy ember, aki a büfé pultja mögött állt és osztotta a kávét a csíkra szűkült szemeknek. Miközben a sorunkra vártunk, valaki hatalmasat sóhalytott, hogy ő holnap már a Balatonon szeretne lenni, a másik pedig rákontrázott, hogy ma még egy csomó kerti munkát el kellene végeznie, és hogy ebben a rettenetes időben semmit nem lehet csinálni. Mi pedig a MosolygósBüféslánnyal rögtön összevillantottuk a fogsorunkat, hogy pedig ez a legjobb idő, egy kis mászkálásra, mert mindig van az a pont, ahol annyira átázol, hogy onnantól minden mindegy. És az néha tök jó érzés...
Ma valahogy így :)
Ma valahogy így :)
2016. január 22., péntek
álomruha 2.0
Ó igen, azt is szeretném hozzátenni, hogy van egy álomruha, ami már egy ideje az enyém:) szerintem ez annyira de annyira.... váo:)
imádom, szeretem, nem is tudom leírni a viszonyomat ehhez a ruhához.

2016. január 18., hétfő
A-z álomruha:)
Az álomruhákról csak annyit, hogy sajnos már másnapra nem voltak meg, ezzel különben megoldódott minden problémám. Aztán villámgyorsan lett egy újabb, kevésbé izgalmasabb, viszont annál gyötrőbb. A kocsi nem megy, viszont vánszorog*, én pedig ehhez a sebességhez nem vagyok hozzászokva. Rögtön kerestünk szerelőt, de mindenki el van látva munkákkal, aminek tényleg őszintén örülök.
Egy hét után végre úgy néz ki, kedden vagy szerdán megnézik. Előre bennem van a zabszem, hogy mennyibe fog ez nekem kerülni...
Viszont, mivel megígértem, mutatom az álomruhámat, ami nem hétköznapokra való, és pár éve(?) mentettem le magamnak, hogy egyszer ilyet szeretnék:) Annyira tetszik ez az aranyozott csipke felsőrész! Teljesen egyszerű, de elegáns.
* ezt a bejegyzést még aznap, melegen leírtam, de elveszett, és nem volt türelmem azóta sem ecsetelni. Pedig szép történet ám.

Ez a ruhácska pedig mennyire vidám! És a nagy kedvencem, hogy zsebei is vannak. Imádom az ilyen ruhákat.
Ez meg annyira... mondjuk az utcára nem mernék kimenni benne:)
Ez a zakószerű ruha is olyan jól néz ki. Hasonlót lehetett a H&M-ben találni, de hamar elkapkodták, online meg nem mertem megrendelni.
És ha már híresség outfitjével kezdtem, azzal is fejezem be. Amanda ruhája kicsit gipsys, de nagyon tetszik ez a szoknya.
* ezt a bejegyzést még aznap, melegen leírtam, de elveszett, és nem volt türelmem azóta sem ecsetelni. Pedig szép történet ám.
2015. október 16., péntek
2015. október 2., péntek
napi outfit
2015. szeptember 22., kedd
2014. május 8., csütörtök
Tavasz tündér szindróma
Amikor pár évvel ezelőtt beültünk az Aréna pláza, Sex és New York vetítésére a VIP terembe, és a film első 10 percében megjelent Carrie a kis tüllszoknyájában és egy egyszerű polóban, a barátnőm felkiáltott, hogy neki ilyen ruha kell! én meg inkább nem szóltam semmit. Hogy mi?
Aztán mostanában én is szemezgetek ilyen kis tüll szoknyával, meet cuki, meg minden, de nem tudom magam elképzelni abban a helyzetben, hogy én ebben dolgozni menjek mondjuk.. vagy utcára..

2014. április 23., szerda
outfit #3
Nincs sok fekete ruhám. Van egy fekete nadrágom, ha valamilyen ünnepségen kell megjelenni, és ajándékba kaptam egy fekete pulcsit a télen. Nem is volt rajtam egyik sem, mert én a fehér párti vagyok, de mostanában, jobban mondva 2 napja hol esik az eső, hol fúj a szél, ezért valahogy csak ez jutott az eszembe.
Majdnem minden évben veszek egy piros rúzst, majd azzal a lendülettel tovább is adományozom valakinek. Sok esetben tervezem el, hogy na majd másnap kirúzsozom magam, reggel csak úgy tovább pöckölöm, mert annyira megijedek amikor felkenem, hogy egy olcsó kis ku@vának érzem magam. Másokon nagyon tetszik, rajtuk ez eszembe se jut... De rúzs nem volt eddig 5 percnél tovább rajtam.
Anno angliában vettem egy gyönyörű, showbiz márkájú rúzst, ezt még nem adtam tovább.
Ma amikor felöltöttem a fekete ruhámat, és felhúztam a fehér tornacipőmet megtörtént a beavatás. Így feszítettem végig a buszon, metron villamoson, majd a rádióban is.
Egyszerű de nagyszerű kis szett ez, és nem csak szerintem:)

Ráadásul estefelé kisütött a nap is.

2014. március 23., vasárnap
Outfit Day #3
És íme a kedvenc polóm.nem csak a mintája miatt, hanem a könnyedsége miatt. Mivel mára esőt mondanak bizakodom abban, hogy időben hazaérek és nem ázik át a cipőm.
2012. augusztus 15., szerda
outfit
Ma felhúztam egy hosszú inget és cicanadrágot, és a fejembe nyomtam a kalapomat..
Amikor meglátott, elkerekedett a szeme és úgy kérdezte: mi van rajtad?
hát van aki máshogyan gondolja ezt..
de lényeg, hogy az outfitet azigaziférfim megdícsérte.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

EE9s2uiPV!BSJZDOnL(!~~60_3.jpg)