I love you. You love me. We love each other.
Io ti amo. Tu mi ami. Noi ci amiamo.


Je t'aime. Vous m'aimez. Nous aimons les uns les autres.

...je vous ai aimé si longtemps

KArácsony

VAjon ha ellopok pár rénszarvast  és feldíszítem velük a nappalit, akkor lesz karácsonyi hangulatom?

könyvek

Nem tudom mi van velem, így karácsony közeledtével.. Már az sem deríti jó kedvem ívét felfelé, hogy könyvet vagy filmet vegyek magamnak. E-szerint a fogadalmam, meg kell szegjem.. Mi értelme vásárolni, ha nem tesz boldoggá?

a kutya

Csak mert a kutya a lakásban szöszöl , és nagy, és ugat és mit tudom én mi..

Ha én panaszkodom a kutyámra, mert az ajtó elé pisil, mert idegesít a nyüszögése, miközben reggel öltözködöm, és le akar menni, vagy nyafog mert kajálni akar.. az az én dolgom.. én panaszkodhatok rá..


de miért kell megnehezíteni még  jobban a dolgomat?

és nem válasz, hogy inkább macskám legyen..

tél

Tél van, kár is volna tagadni. Mindent bevon ez a fránya köd, és nekem nincsen kedvem otthon ülni, de kimozdulni se. A kettő átmenete , hogy leslattyogok a boltba, vagy leviszem a kutyát..


De mégis? mit lehet csinálni ilyen időben, ha mégis ráveszem magam arra, hogy elinduljak új távlatokat felfedezni, mondjuk forralt borozni, forró csokizni a Vörösmarty téren,  vagy beülni egy jó kis helyre, önmagam meggyőzése a legkönnyebb lépés.. Keresnem kell valakit, aki jön.. És ők többnyire makacsabbak mint én..

csendesen tör az élet felfelé

és elmúlik minden ami valaha szép volt..És én nem értem.. Ez nem olyan nem értem, amit könyvekből , internetről, idősebb emberek segítségével meg lehet magyarázni. Ez egy törvény. A természet törvénye. Az elmúlásé..

Sokszor vágytam arra, hogy milyen jó lenne megint a kapcsolat elején lenni. Egy új elején, amikor semmi se számít, de minden lényeg. Most pedig rájöttem, van ami ugyan jó benne, de van ami egyszerűen őrjítő. Talán megszoktam a hosszú idő alatt, hogy mit és hogyan kezelhetek le, és az ma már nem menő? ma már nem ér semmit megmondani, nem ér őszintének lenni, nem találkoznak az emberek egymással, vagy azonnal összeköltöznek, és vagy mindenen megsértődnek vagy semmin se..

én pedig állok kukán, hogy mit hogyan és mikor.. Ez persze a kornak is betudható.
Időnként túl sok, máskor túl kevés. Néha elég a szeretetből, ölelgetésből és udvarlásból, néha pedig napokig nem hallok felőle, és fáj a lelkem, hogy megint egyedül vagyok, és amikor beletörődöm, megint felhív.. és megint szeret..

egy élet margójára

Nem ismertem annyira, hogy meseszép élmények kötődjenek hozzá. Máshoz kötődtek, és ő is szerepet játszott időnként ebben a "regényben" .

Hány olyan ember van, aki belép az életembe, pedig sokáig létezését se tudtam, majd kilép úgy, hogy nem is tudok róla, már nem létezik..


Milyen érzés lehet elveszíteni egy apát, egy testvért, egy fiút és egy férjet egy személyben?

NEm tudom. De én nagyon szerettem, így csak elképzelni tudom milyen érzés lehet azoknak akiknek a mindent jelenthette..

és bár már ez is egy emlék, de köszönöm neki azt a két embert, aki része volt az elmúlt 4 évemnek, az egyik főként.



Wass Albert
Úttalan utakon


Úttalan utakon,
bozótokon és szakadékokon,
árkokon és vízmosásokon
törtetünk láthatatlan cél felé.

Úttalan utakon,
imádkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell, mert vissza nem lehet:
fekete falat épített a Múlt
a hátunk mögött.

Úttalan utakon...
De túl lélek-határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy "mindent felejtés".
Talán egy "mindent újrakezdés"
a végső sziklaszálon.

Úttalan utakon,
végső szívdobbanásig,
utolsó sóhajtásig,
s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:
de egyszer eljutunk a sziklaszálig!


 

In Bruges

Szóval tettem egy fogadalmat, miszerint minden hónapban veszek egy dvdt. Egész hónapban gyűjtögetem a címeket, keresélek a neten, hogy megtaláljam a legjobbat, ami meg kell, hogy legyen, de ennek valamiért mindig az a következménye, hogy amikor eljön a hónap eleje, kukán bambulok azon, hogy most akkor mit is akartam? De végre beszeretem a magyar nevén erőszakikat, ami elég erőltetett, és én hagytam volna az eredetiét. de ugye mi magyarok bármilyen híres az itthoni szinkron tudásunk, ennek ékes példája az angolul, németül és olaszul visszahallott Hangover, azaz Másnaposok (itt milyen jó címet is kapott?!) ami ezeken a nyelveken csak a csúnya szavakat röptetik, azonban magyarul megnézve az első 10 percben már fáj a hasam a röhögéstől. Szóval Erőszakik.. Két bérgyilkos kényszerpihenését tölti Bruges városában, ami egy eldugott belgiumi Velencére hasonlít leginkább. Ray (Collin Farrel ) egyik munkája során lelőtt egy kisfiút. A főnöke ezért érzi úgy, hogy ad még neki 2 hetet a földön, aztán utána küldi. A történet ugyan itt is tele van cifránál cifrább beszólásokkal, de ugyanakkor mókásan adja elő magát.

rajtad áll

Egész este azon merengtem, hogy milyen jó lenne összepakolni, és elmenni messzire. ahol senki sem ismer, ahol új esélyt kapnék arra, hogy boldog legyek, hogy mindenki megismerje azt ami én vagyok. hogy senki aki ismer ne tudja, hogy nekem még mindig fáj a végkimenet.. mégha nem is érzem úgy, de egyedül vagyok...

vajon

vajon a tőle kapott "szerelemköveket" , a ceruzát, a szobrot, vagy a hangfelvételt küldjem el, amiben elmondja, hogy én vagyok a nagy ő, és engem sose csalna meg?!



 http://new.brokenships.com/

Keret

Keret az ajtó felett, mellette (kincses)láda, képek és nagymama varrógépe. Kocsma? Kávézó? Egyetemista házibuli, avagy dekadens művészklub? Mindenki válassza ki a számára legszimpatikusabbat, a Keretbe mindez belefér.
Mészáros Krisztina írása, Bódis Krisztián fotóival

Első emlékem a Keret Klubról, hogy nem találtam. Háromszor elmentem az ajtó előtt, míg végre rájöttem: ez az a hely ahol a keresett koncert lesz. Becsöngettem. Az ajtót nyitó vendégek mögül az Irish Coffee melódiái szűrődtek ki, s azóta sem értem, hogyan fért be az öttagú zenekar, és a tomboló tömeg (kb. 30 ember) a kis kétszintes garzonba.
Itt indult ígéretesnek nevezhető kapcsolatom a Kerettel.
Más időpont, de a helyszín ugyanaz. Ha egy téli éjszakán egy utazó a hófödte Somogyi Béla utcán sétál, egy kis ajtón túl kandallóban lobogó tűz várja. Először a nagymama múlt századi varrógépéből átalakított asztalkához ültem le, de később áttelepedtem a kandallóval szemközt lévő kanapéra, hogy ott kortyolgassam forralt boromat.
A falat festmények és KERETek borították, s oly furcsaságok is előkerültnek, mint ruhafogasra akasztott könyv és matchbox a WC-ben. Úgy érzetem magam, mint aki visszarepült egy 19. századi kávézóba: bármikor beléphet a híres író, hogy papírra vesse regénye utolsó sorait.



A történethez tartozik, hogy a magánlakásból üzletté, majd művészklubbá átalakított hely megnyitásakor a tulajdonos kulcsot adott az első 200 vendégnek, akik azt reggel 7-től este 11-ig tudták használni. Sajnos a kulcsok elfogytak, ettől függetlenül bármely becsöngetőt beengednek a Keretbe, s mindig marad egy kis sarok az újonnan érkezők számára…
Keret Klub 2011 ősze. Az idő csak javára válik a helynek. A lenti hosszú asztalnál vízipipáznak, a kanapé ugyan üres, de most az emeletet választottam, s a szőnyeggel borított lépcső felé indulok. A falon portrék lógnak, máshol keretbe foglalt női cipők és a konnektor kompozíciója látható.
Fent elfoglalom az utolsó üres asztalt, a sarokban kialakított ágyon már egy csapat fiú üldögél és biofizikáról trécsel. Pöttyös bögréből habos kakaót szürcsölök, lábamhoz kutya dörgölődzik.
















 


forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/keret-egy-titkos-hely

A mai reggelemet meghatározta az, hogy

elindultam a szokásos eb sétáltató körútra hajnali 4:30-kor, /teszem hozzá, ilyenkor már késésben vagyok/ és csak miután lesétáltam egy utcasarkot, vettem észre, hogy tulajdonképpen a kutyasétáltatáshoz csak a kutyát nem hoztam magammal...



boldogok a kócos szőkék, mert már amúgy is mindenki hülyének nézi őket, így nagy meglepetést senkinek nem okoztam:)

ma

úgy fogok viselkedni, mint aki megteheti, hogy beül egy kávéra, s miközben majszolgatja a kekszet, s kortyolgatja a feketét, kiolvasom a könyvem felét, majd mint aki jól végezte dolgát, 2 óra múlva felállok és távozom..

ma

szép őszi nap van, így beöltözöm és körbe sétálom párszor a háztömböt, hogy mondhassam, ma is csináltam valamit...

ma

azzal vígasztalt : szinglinek lenni nem azt jelenti, hogy nincsen senkid, hanem , hogy bárki a tied lehet..

jár

és egyre csak azon jár az agyam, hogy mások miért tudnak nyugodt szívvel beletrampliskodni valamibe, ami szerintük rossz, nem megfelelő, vagy épp távkapcsolat lenne.. pedig ezek mind feltételezések.. és legalább jól éreztem volna magam...

persze a nap

azóta is hét ágra süt, és én mindig bizonygatom, hogy jó ez így, mert csak én vagyok szomorú..
Tegnap is ott ültem a kanapén, és átvillant az agyamon, hogy én bizony lassan átminősülök couchpotato-véPedig van egy kutyám is. És miért? mert mindenki úton útfélen azzal vígasztal, miközben pont eszembe sem jut, teszem hozzá, hogy "és? van már valaki? mi a helyzet a pasikkal? hogy birod az egyedüllétet? mi van vele? beszéltek? de a legeslegjobb mégiscsak az, amikor azt mondják"ne bánkódj, lesz jobb, örülj, hogy most hagyott el, és nem amikor már gyereketek van, hidd el, így könnyebb, egy ilyen embertől jobb is ha megszabadulsz.....

és akkor csodálkoznak, hogy valóban vénlányként fogom végezni??

a maradjunk barátok szöveg olyan, ..

mintha anyukád azt mondaná, hogy megdöglött a kutyád, de megtarthatod...

sírunk

de nem azért mert nem jött össze, hanem mert megvolt rá az esély..

sírunk, ha nincs meg rá az esély, mert akkor legalább elronthatnánk.

Szellemvárosok

Sok hely van még a világban, ahova szívesen eljutnék. Engem nem vonzzanak azok a nyaralások, ahol a tengerparton sütteti az ember a hasát, mert ott a legnagyobb élmény mindig a homokvár építés volt, és sajnos  már nem vagyok gyerek (annyira) hogy ez kielégítsen.

Mostanában azonban nagyon vonzzanak a szellemvárosok.. mindig van benne valami megmagyarázhatatlan...
Oradour-sur-Glane ( Orador de Glana) francia település Haute-Vienne megyében, Limousin régióban. Neve összeforrt a II. világháború rémségeivel, és a náci barbárság szimbóluma lett.
Oradour helység már a római időkben is volt imahellyel, oltárral, ahol az utak mentén, gyakran útkereszteződések közelében eltemetett halottakért lehetett fohászkodni.
A II. világháború után épített jelenlegi kisváros távolabb helyezkedik el a régebbi falu romjaitól, ahol 1944. június 10-én a Waffen-SS alegységei tömegmészárlást hajtottak végre.
A rémtett elkövetői a „Das Reich” SS páncéloshadosztály részét képező, 4. (Der Führer) páncélgránátos ezred 1. zászlóalj 3. századába tartoztak. Ennek az ezrednek állományából került ki Hitler személyi testőrsége.
1944. június 9-én – a normandiai partraszállást követő harmadik napon – a hadosztály Tulle városában állomásozott, ahol a francia ellenállás támadást hajtott végre a parancsnokság ellen. A partizánakciót követően 99 személyt akasztottak fel a városban, majd az SS előkészített egy vérengzést is a maquisard-ok tevékenységi körzetébe tartozó egyik helységben. Oradour kívül esett ezen a körzeten, azonban a németek tévedése végzetes lett a község lakói számára.

1944. június 10-én a németek Oradour-sur-Glane-ba érkezése után a kisbíró végigjárta az utcákat, hogy felolvassa a parancsot, melynek értelmében kivétel nélkül mindenkinek, férfiaknak, nőknek és gyerekeknek, a személyazonosságukat igazoló okmányokkal együtt azonnal a vásártérre kell mennie.
A katonák házról házra haladva kinyittatták az ajtókat és – szavaiknak fegyvereikkel adva nyomatékot – kényszerítették még a betegeket is, hogy a gyülekezési helyre menjenek. Az SS fegyveresei kíséretében, egyesével vagy csoportosan a lakosság lassan összeterelődött a vásártéren. A németek nem elégedtek meg csupán a község lakosságának összegyűjtésével, a szomszédos tanyák lakosaiért is elmentek. A parasztoknak ott kellett hagyniuk földjeiket, közülük többeket megvertek.
A németek két csoportra osztották az egybegyűlteket: egyik oldalra küldték az asszonyokat és a gyerekeket, a másikra a férfiakat. A férfiakat öt különböző pajtába terelték, ahol legéppuskázták őket, majd a holttesteket rőzsével és szalmával borították be, melyet meggyújtottak. A néhány megmenekült tanú két dologra hívta fel a figyelmet: a katonák alacsonyan tüzeltek, elsősorban áldozataik lábára célozva, majd a tüzet a még élő emberekre gyújtották rá. Az egyik túlélő elmondása szerint többen még beszéltek, a kisebb sérüléseket szenvedettek közül páran el is tudtak bújni, a súlyosabb sebesültek azonban minden bizonnyal élve elégtek.
A nőket, elsősorban családos anyákat és iskoláskorú gyermekeiket, a község templomába zárták. A katonák a templom főhajójába, közel az oltárhoz elhelyeztek egy nagy ládát, melyből zsinórok lógtak ki. A zsinórokat meggyújtották, a tűz gyorsan elérte a ládát, amelyet erős robbanás vetett szét, és amelyből vastag, fojtó füst tört elő.
A menekülni próbálókra a katonák tüzet nyitottak, majd a földre rogyott testekre szalmát, rőzsét és székeket dobáltak és meggyújtották. Egyetlen nő élte túl a vérfürdőt: Marguerite Rouffanche asszony, aki a végzetes napon elvesztette férjét, fiát, két lányát és a hét hónapos unokáját. Az ő tanúvallomásából lehet tudni, mi is történt valójában.
A szentélyen három ablak volt. A robbanás után Rouffanche asszony a középső, legnagyobbik felé sietett és a gyertyák meggyújtására használt létra segítségével sikerült felkapaszkodnia. Mivel az üvegablak kitört, sikerült kipréselnie magát a nyíláson, s három méter magasból a templom tövébe esett. Megsérült, de még át tudott kúszni a szomszédos kertbe, ahol a borsósorok között bújt meg – csak másnap 17 óra körül találtak rá.
Az SS katonák ismét végigjárták a település házait és azokat, akik az első körben kimaradtak – főleg a magatehetetlen időseket és fekvő betegeket – agyonlőtték, majd az épületeket felgyújtották. Ezért volt az, hogy a vérengzés után segítségül érkező csoportok a különféle lakóépületekben idősek elégett tetemeit találták.
 
Az ellenállás egyik harcosa, aki a mészárlást követő napokban kereste fel Oradourt, elmondta, hogy a helyi pék kemencéjéből öt elszenesedett holtestet emeltek ki: a péket, a feleségét és három gyermeküket.
Később, az egyik farm kútjában több holttestet találtak. A tetemek annyira bomlásnak indultak, hogy nem lehetett kiemelni és azonosítani őket, ezért a tetemeket otthagyták. Így ma már azt sem lehet tudni, hogy lelőtték-e őket vagy élve kerültek-e a kútba, mint azt egyesek tudni vélik.
Összességében 642 embert – 190 férfit, 245 nőt és 207 gyermeket – mészároltak le ezen a napon, amikor a közöny és a barbárság a tetőfokára hágott. Csupán hat ember – öt férfi és egy nő – élte túl a vérengzést.  Az oradouri mészárlás tehát részét képezte e terroristaellenes átfogó politikának, amelyet azért hirdettek meg, hogy megtörjék a francia ellenállás segítőit, és a félelem elhintésével érjék el a lakosság együttműködését. Ez a kegyetlen logika található meg egy sor ismertté vált tömegmészárlás hátterében: Oradour mellett a francia Ascq, a szovjet (ma ukrán) Kortelisy, a cseh Lidice, a szerb Kragujevac, illetve az olasz Sant'Anna di Stazzema és Marzabotto falvakban.


a vége:

A túlélők és őket támogatók nyolc éven át követelték, hogy a bűnösök nyerjék el büntetésüket, és az áldozatokért álljanak bosszút. Az oradouri mészárlásban részt vett 207 SS katona közül végül is 21 főt tudtak bíróság elé állítani. Perük 1953 januárjában kezdődött meg a bordeaux-i katonai bíróságon. A bírák 1953. február 12-én hirdettek ítéletet:

• a legmagasabb rendfokozatú német katonát halálra ítélték,
• egy német katonát, aki bizonyítani tudta, hogy június 10-én nem volt Oradourban, szabadlábra helyezték,
• négy másik németet tíz és tizenkét év közötti kényszermunkára ítéltek,
• a csoport egyik elzászi származású katonáját halálbüntetéssel sújtották,
• kilenc másik elzászit öt és nyolc év közötti kényszermunkára ítéltek,
• négy elzászi pedig öt és nyolc év közötti börtönben letöltendő szabadságvesztést kapott.

Elzász lakossága felháborodott a „malgré-nous”-kra (az SS-be kényszersorozottakra) kiszabott ítéleteken, különösen a halálbüntetésen, mivel szerintük ezek a katonák kénytelenek voltak végrehajtani német feletteseik parancsait. A halálos ítéleteket végül nem hajtották végre, hanem életfogytig tartó szabadságvesztésre módosították.

Amikor azt hiszed..

Épp caplattam fel a lakásba, szatyrokkal megrakva, és az ebéden gondolkodtam, amikor megállított A néni. Az ért "A" mert ő a mi Magdi anyusunk.. azt hiszem ezt nem kell jobban magyarázni. 
Szóval épp sétálok fel a lépcsőn, amikor reszkető hangja utolér, és elkezdett érdeklődni , hogy s mint a szerelmi életem, mert hát hogy nem igen lát engem , csak a kutyussal, dehát jaj, nem rossz nekem egyedül?
dehogy vagyok én egyedül, kezdtem védeni a kis világomat, de ellenállásom fél órán belül több mint a felére csökkent, míg azt hallgattam, hogy de hát jönnek az ünnepek, mit csinálsz, hol leszel? nem kapsz olyan kis kedves szerelmes ajándékot, nem tudsz szilveszterkor kit megcsókolni, és hát a jövő év is úgy fog eltelni, ahogyan az év első hete, úgyhogy miért nem szeded össze magad, mivel hát no, nem vagy csúnya, sőt, kifejezetten dekoratív lány .. Téged elhagytak? akkor biztos a természeteddel van baj!  hát elhagytak, na és! nők vagyunk, fel kell állnunk.. na és ha megszoktad, hogy egyedül jobb?? fenét jobb, csak azt hiszed!

Mosolyogva közöltem vele, hogy nem kell engem félteni, ne aggódjon, van családom, vannak barátaim, és tényleg boldogabb vagyok mint az elmúlt 1 évben...
így jutottam fel a lakásba 1 óra múlva, miközben a fejemben zúgott sok ezer kérdés, becsuktam magamra az ajtót, és úgy rogytam le a kanapéra (divano costoso)... fél órámba tellett regenerálódni, és meggyőzni magam, hogy nem kell szilveszterkor senkit se megcsókolnom....

seholsevolt

eltünt nyár.. szép lesz . reménykedem:)

ez az idő

pont alkalmas arra, hogy a félsötétben egy kellemes tea mellett elmélkedjünk arról, ami sohasevolt és semmiselesz.

jobb híján

Nagyobb szórakozást nem találtam, így elkezdtem átrendezni a lakást.. Toltam a kanapét, húzta a bútort, áttettem az asztalt, először ide, aztán szépen oda. Mindeközben a kutya a lépcső alatt heverészve figyelte, ahogyan mérek, tervezek, átalakítok, szemlélek, majd húzom és vonom.  Teljes odaadással készültem a megújjulásra, egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy ez a bútor darab jobb helyen van a másik oldalon, mint itt, ahova tettem az elmúlt percekben. Másfél órás teendőmnek végül az lett az eredménye, hogy boldogan dőltem hátra a fotelban, miközben körbeszemléltem a szobán, és nyugtáztam, talán legközelebb nem csak 1-1 araszt fognak arrébb menni a bútorok.. 

És mivel maradt minden a régiben, hát elkezdtem törni a fejemet a felső szint átrendezésében.. és már haladtam is felfelé a lépcsőn, míg a kutya magára rántotta a takaróját..

Summer in paris

nem tetszik..

Ezzel a címmel hódít a világhálón pár hete egy videó melyet a baloldal promózott..
Nem mondom, hogy nincsen benne igazság, hiszen pont bele esem ebbe a körbe, fiatal vagyok, egyedül , kutyával, iszonyat sokat dolgozom, baromi kevés fizetéssel.. arról nem is álmodhatok, hogy mostanában gyereket szüljek. Szóval eléggé összevitáztunk itt, mert hogy miért lenne igazuk.. de azért érdemes megnézni a videót, és a benne lévő arcokat:

és íme az ellen videó, melynek viszont még nagyobb igazságok adják rímbe azt, amiről elfeledkezett a nagyérdemű...

végtelenül nyugodt

és határozottan türelmes embernek tartom magamat. Eleddig egyetlen ember tudott kihozni a sodromból, anyám, de azt hiszem frissítenem kell azt a listát, mert a napokban már plusz két személy tudja azt a bizonyos kötél ideget nyiszálni, felül- alul...

Nem gondolom, hogy sokat kérek , ha azt szeretném, hogy ha bármit megígérnek nekem, akárki, főleg azok akiket szeretek., hát tiszteljük már meg a másikat azzal, hogy rohadtul betartjuk.. Ne kelljen már várnom, rá, miközben elkésem a munkából és hiába kellene másfél órája itt lennie, még csak a telefont sem veszi fel, nem hogy esetleg neki jutna az eszébe, hogy egy üzenetben írja, "késem, vagy nem tudok menni" az utóbbi is szarul esik, ha már megbeszéltük, de ennél a semmi rosszabb...

Nincsen

annál nagyobb kellemetlenség, vagy talán kevés olyan van, mint amikor az ember megy le reggel a kutyát megsétáltatni, és észreveszi, hogy valami onnan , a lépcsőnél hiányzik.. A bicikli... 10 percig álltam ott és gondolkodtam, meg nézelődtem, hogy biztos én vagyok a hülye, itt van az, vagy máshová tettem, jobb híján a lábtörlő alá is benéztem, de sehol se találtam...

kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy hiába minden, ezt bizony eltulajdonította valaki.. 

Elhatározás

Már több hónapja érlelődött bennem, most már megvalósítás alatt van. Minden hónapban minimum egy dvd-t, cdt, és könyvet KELL vennem. Aztán valamikor egy polcot is hozzá, meg valami raktárat:) Mindezt azért, mert most van időm. Elkezdtem beszerezni a kedvenc filmjeimet, meg azokat, amikről hallottam, hogy jó.

Jelen pillanatban más dísze nincsen a lakásnak:) de nem bánom...



( a srác nem a lakás dísze)

Lány a vízben

szeretni kell a meséket, és akkor gyermek tudsz maradni örörkre.. Ez ülhet ki az arcodra és így leszel örökké fiatal..


Talán ezért is tetszett nekem annyira a Lány a vízben c. művészfilm..


Ahogyan azt a filmekben megszokhattuk  főszereplő mindig csodálatos, gyönyörű. főleg, ha nimfát játszik. Mese, a nimfa, a lány. Nem mondható kifejezetten szépnek. De a szerepre illik.. Meg kell menteni. kinek? a bérház házmesterének. Kik elől? a fűben rejtőző hatalmas farkasoktól, akiket ember nem láthat, csak ha harcra hívja őket.. Hát itt tartunk.

r

Mert hogyan is várhatnád el tőle, hogy várjak Rád, és higyjek neked, amikor csak akkor mozdulsz felém, amikor azt érzed elnyom a magány.. pedig aki egyedül van az nem te vagy..

amore

a szerelem csupán illúzió....

Cara Italia!

Talán én is így lehettem ezzel, mint egyszeri ember a fagylaltal, amikor már az ingemen van, kevésbé finom nyalni a gombócot.. És bár kitörő lelkesedéssel nem is, de abszolúte reális tudattal adóztam afelett, hogy miután letettem a telefont, 1 nap állt rendelkezésemre, hogy összeszedjem magam, mindent elintézzek, és másnap utazzak.
A volte... - Néha azt gondolom magamról, hogy élettel teli és tetterős vagyok, aki annyira kedveli a spontán dolgokat, hogy mit sem adna érte. Na ez talán túl spontán volt. Talán nem előző napon kellene az embernek megtudnia, hogy másnap indul olaszországba.. Drága Itália...

Kissé kellemetlen érzésem, miszerint mindenki a "mentsük meg Csigát" hadművelet lelkes segítője és támogatója, és talán ezért mehetek én csak úgy oda a Csizma tetejére, hamar elmúlt, mert bár az egész éjszakás zötykölődés a vonat alvófülkéjében, a minden fékezésnél görcsös fogódzkodás, nehogy lezuhanjak hamar feledésbe merült , majd ki is újjult visszafelé jövet. 


Torino. kávé,Manta, pizza, kávé, Miláno...

Az ember megtervezi, milyen szépen, mély átéléssel, suttogva, mintha imát mormolna, hogyan fogja papírra vetni azokat a perceket, amikor ismét boldog volt, és hogyan adja tovább ezt itt bent, hogy más is lássa, érezze, mennyire szép mindez ami körülöttünk van..Aztán belátja.. lehetetlen..







Saluzzo

nagyon szívesen laknék máshol napjaimat élem..

Mondjuk Párizsban.

a mások élete

Talán egyszer beérik az a szüret is, amikor majd én mondom másnak a bölcsességeket...
de attól félek, hogy nem történik soha ilyen, mert nem vagyok képes a mások életébe mászni...

idelenn idegen vagyok

Vannak napok, és egyébként nem gondolom, hogy csak az én életemben,amikor minden eltűnik, szerte foszlik és az ember próbál felébredni, majd amikor rájön, hogy mégsem álmodik, akkor elkezdi kényelmetlenül érezni magát.. Nem érzi a helyét, többször jut az eszébe, hogy a távolba révedjen, és mindig csak az marad neki, az a remény, hogy a horizonton túl boldogabb élet vár rá..

lesz jobb, lesz jobb, lesz jobb,..

ott álltam a konyha kellős közepén és azon gondolkodtam, hova tűnhetet az, ami előbb még az asztalon volt.. aztán rájöttem, hogy egy kutyás embernek márpedig mindig elsőre bevillan a megoldás...