Amikor úgy éreztem, nem bírom tovább nyitva tartani a szememet, akkor szépen elbúcsúztam, és felmentem a szobámba. Már annyira fáradt voltam, hogy nem érdekeltek a kabócák együttes koncertje. Éppen letettem a fejemet, amikor csörgött az óra. 6.00. Olyan rosszul voltam a kialvatlanságtól, és az sem segített, hogy a szigetről egy szerpentinen jöttünk el, és a kisbusz leghátsó szektorában ülők éreznek minden apró rezgést, mozzanatot.. Azt hittem, elhányom magam. A mellettem ülő dokinövendék mondta, hogy próbáljam nézni az utat, mert a szervezetem mérgezésnek hiszi, ha a kép és az amit érzek nem párosul egymással.. valahogy így mesélte. De olyan álmos voltam basszus, hogy nem tudtam az úton tartani a szemem.. Szóval többször imádkoztam, hogy ne hányjam el magam..
Most valami benzinkútnál ülünk és várjuk, hogy Vazul megebédeljen... Lennék már otthon..
