2021. július 4., vasárnap

small talk

Fel kell vilagositanom a ferjemet, mielott a szomszed teszi, hogy amikor reggel beultunk kisZvel egy ferfi kocsijaba, akkor doborara vitt el a dobtanar fia, mert lemerult a kocsim akksija. Ez utobbit mondjuk tudja. 

Attol felek ugyanis, hogy szegeny szomszed mar nem tudja hova tenni a dolgokat. Legutobb az asztalos esett be par oraval azutan, hogy Z elment dolgozni, majd meg ketszer megismetlodott a dolog, valamint Z haverjai, szam szerint ketten mindig hasonlo idosavban jonnek. Minden alkalommal, amikor beengedem valamelyiket, latom a szemben levo hazban a sracot, de ma meg a tekintetunk is talalkozott, amikor beultem az idegen kocsiba. 

Zetol nem tartok, mindenrol mindent tud, de: Jesszusom, mit gondolhat szegeny szomszed srac rolam. 

előérzetek

Az elmúlt két hétben, de lehet elötte is már, kínoznak ezek az érzelmek.

Valahogy semmi sem úgy alakul, ahogyan érzem, hogy kellene. 

Az első rossz jel az volt, amikor a fodrászom nem volt hajlandó levágni a hajamat, mert úgyis megbánom. 

A fodrászatból kiérve láttam meg, hogy a gondosan elindított simple parkolásom mégsem volt olyan gondos, mivel a másik autó rendszáma maradt bent, persze pont az autóhoz érkezésem előtt 5 perccel kaptam a büntit. Hívtam őket, közölték, hogy ez van, egy karakter elírását tudják figyelembe venni. 

Ugyanez volt, amikor két éve véletlenül nem az épp használatban lévő kocsira vettem meg az autópályamatricát. 

Augusztusban újra a gyárban, mert a főnököm szülni megy. Kicsit olyan volt ez, mintha lenne választásom. Kicsit. 
Így a legkisebb ugrifüles éppen betölti az 1 éves kort, én meg 2 nappal később megkezdem a kötelezően kivetett szabadságokkal a visszatérésemet. 

Egyre jobban érzem emiatt a szorítást a torkomban és gyomromban. 

Nagyon szerettem ezt a céget. De amióta eljöttem, olyan szervezeti átalakítások zajlottak, és olyan emberrel kell együtt dolgoznom, akivel nem szeretnék. 

Elkezdtem állásajánlatokat is nézni. És ez megint szomorú. 

Közben nincs időm edzeni, nincs a közelben olyan terem, ahol van airyoga. 

És hiába terveztem, hogy felhozom magam grafikából, hozzá se volt időm nyúlni, pedig két online tanfolyamot is befizettem. 

Szóval maradtak a tervek. 

Esküszöm, hogy megpróbálom kihozni ebből a legjobbat, és ha sikerül, még cselló órára is beiratkozom, ugyanis gyerekkorom álma. Vagy balettra. 

Mit mondanál most, Nagymama? 



2021. május 19., szerda

2021. május 8., szombat

Minden egyes nap.

 Az elmúlt 1 évben gyökeresen változott meg minden az életünkben.

Zé szüleit elvesztettük.

Kenny kutyust is elvesztettük.

Lett egy másodszülöttünk.

Magunkra maradtunk, majd hirtelen nagynéni lettem én is. Aztán másodszor és harmadszor is.

Beleestünk egy világjárvány kellős közepébe, lettek veszteségeink nekünk is.

Teljesen egyedül maradtam a két gyerekkel. Zé dolgozik, reggel megy, éjjel jön. Ez a negyedik hétvége, hogy megint nem együtt vagyunk.

Tavaly március óta szülni hagytam el a lakást huzamosabb időre, egyébként a tesco is házhoz jön.


Időnként azt gondolom, hogy ez rossz.

Veszítem el a fejemet, amikor az 5 éves masszív öntudattal közli mindenre, hogy nem, nem akarom, nem érdekel. 

Volt egy pont, amikor a kicsi zokogása és a nagy hisztije kezelését úgy oldottam meg, hogy helyet csináltam a legók között és kifeküdtem.

Akkor életemben először szerintem komolyan elfüstölt az agyam.


Néha azt érzem, most minden jó.

Itt van mellettem a nagy, akivel már másfél évesen ketté vált a napunk, ő bölcsizett én dolgoztam. És itt van mellettem a pici, aki a tükörképem, és határozottan erősebb bennem, hogy ez így is jól van.

Nyilván persze lehetne jobb.

És lehet rosszabb is.


Amikor a csaknem 5 éves rákérdez


-Nem örülök, hogy meghalt a nagymama. Azt hittem sose megy el.

-Mindenki meghal egyszer.

-Az én szívem is megáll és meghalok?

-Nem vagy öreg . Aki öreg annak megáll a szíve és meghal.

-Ha öreg leszel te is és papa is, akkor meghaltok ti is?

-Egyszer igen

-Akkor nem lesz szülőm és egyedül maradok.

-Sosem leszel egyedül. Itt van az öcséd, és majd lesz feleséged és gyerekeid is.

-Akit szeretni fogok, az olyan lesz mint te. Mert téged nagyon szeretlek. 



2021. május 4., kedd

Sárga gumicsizma

A monszunos héten KisZé kapott egy sárga gumicsizmát. Előtte is szeretett nekifutásból, páros lábbal hatalmas tócsákba érkezni, de most már odáig fejlesztette a művészetét, ha nincs pocsolya, majd ő csinál magának.

Erre a tökéletes hely a kocsi felhajtó, ahol egy ponton szolidan megsüllyedt a talaj.

Minden egyes nap belebújik a sárga gumicsizmába, kiklaffog a vödörért. Miután megtöltötte vízzel, félig húzva, félig vonszolva, nagyjából 10 perc alatt eljut a botcsinálta medencéjéhez, gondosan beleönti a vizet. Miután az üres vödröt visszavitte a csaphoz, kidüllesztett mellel, egyenes járással, klaff-klaff-klaff, visszasétál a gödörhöz.

Annak partján, mint a magasugró a toronyban, hatalmas lélegzetet vesz, miközben szemével mereven előre néz, karjait meglendíti, enyhén előre dől, lábait behajlítja, elrugaszkodik és..

Ploccs.

Nagyjából egyidőben az érkezéssel, felhangzik gurgulázó nevetése, boldogan tapicskol a már szinte üres mederben, és én arra gondolok, hogy az a kis sárga csizma igazán megérte az árát, mert a gyerekem boldog. 

2021. február 24., szerda

Az ázsiai szokás

 Az az igazság, hogy tudom, mi lesz az első gondolatod. Tudom, hogy megfagysz egy pillanatra, elkerekedik a szemed, nyelsz egyet és két kérdés fogalmazódik meg benned. Az első; "azt hogy?" és "mi van? Ez hülye"


Tudom, mert én is nagyjából ugyanígy reagáltam az apukának, aki átadta a kezdő, 7 mosható pelenkából álló készletünket.

Ő mesélte, hogy a fia 5 napos korától bilizik. 

Én meg magamban :ja, persze!


Nem is nagyon foglalkoztam ezzel a kérdéssel, természetesen elolvastam a szakirodalmat, és a frissen szerzett tudásomat betettem az agyam egy fiókjába mindaddig, amíg a gyerekem el nem kezdett ugyanolyan ételeket enni, mint mi. Nem is ragozom, az első emberes adagnál tudtam, hogy vesztésre állok, én ezt nem csinálom.

Akkor ugrott be, hogy olvastam valamit a gyengéd csecsemőhigiéniáról(EC) . 

Mivel 6 hónapos, már ül, így vettem neki egy szép piros bilit, és minden nap, óránként rátettem. 

9-ik napja nincs dolgom a pelenkával, persze a kis dolog még becsúszik. 

Szóval vállalom a népharagot, de borzasztóan büszke vagyok a kisfiamra. 

Nem baj, ha nem hiszitek el, anyukám sem hitte, és amikor a szkeptikus arca átváltott csodálkozóba a produktum láttán, nekem az megfizethetetlen. 

2021. február 6., szombat

nem az angol tudósok, de..

Ősi népi megfigyelés, hogy amint letakarítod az ablakot/üveget, a gyereknek megjelenik a fekete-fehér hipnókör a szemén, és szinte remegve indul el, kezeit felemelve, hogy neki most hozzá KELL nyúlnia.

Ez is olyan lehet, mint Salamon kicse. Minel jobban tiltott, annal inkabb megszerzendő. 

2021. január 21., csütörtök

ami az enyém, ahhoz semmi közöm

Kaptam Anyutól egy hatalmas nutellát.
Eldugtam. Zazie megtalálta, és a felét bekanalazta. 
Fel voltam háborodva, de nem annyira, mint Zazie, amikor rajtakapta a fiát, ahogy az a konyhában ül és a maradékot pusztítja. 

2021. január 12., kedd

gondolatok a konyhában

Ti elgondolkodtatok már azon rakott krumpli készítés közben, hogy milyen érdekes, a krumplit puhára főzzük , a tojást meg keményre?

2021. január 8., péntek

kulonbsegek

Amiota a legkisebb csaladtagunk velunk van, nagyjabol atlagolhato, hogy napi par oraban szedem rendbe a lakast, kapkodva, szobarol szobara haladva. Persze ebben altalaban semmi terv nincs, ha csak az nem, hogy rend legyen. Nagyjabol.
Minden este ugy fekszem le, hogy ma megint nem csinaltam semmit.

A ma este sem lesz kulonb, meginr ugyanugy fogom alomra hajtani a fejem, hogy tudom, ismet egy korkoros forgasban kelek, amikor a rendetlenseg, a szetdobalt jatekok egyenes aranyban nonek azzal a mennyiseggel, amit elpakolok.
De a ma nem azert nem csinalok semmit, mert nincs ra idom, hanem mert megtehetem.