Babó megfázott, és előkerült az orrszívó, amit rezignáltan vett tudomásul, és bár egy éjszaka egyáltalán nem aludtunk, másnap már semmi baja nem volt. Még egyszer azért este kiszívtuk az orrából azt a kevés bobót ami benne volt, akkor már nevetni is volt kedve. Rájött, hogy bár szar érzés amíg tart, azért utána kap levegőt.Okos ez a gyerek.
Már harmadik hete tart a suli és basszus! Olyan helyen folyik az oktatás, hogy szabályosan imádom. A tetőtérben vannak óráink, ahol végig tudsz nézni Budapest felett, kicsit olyan párizsos is, aztán meg persze pont a Rózsák tere mellett vagyunk, és ott a templom. Azon szoktam elbambulni.. Oly csodás!
Szombaton a Vígszínházban voltunk, ahol megnéztük a Mester és Margarétát, Nekem nagyon tetszett, bár volt pár motívum, ami miatt bánkódtam. Például Behemót, a fekete két lábon járó macska egy hatalmas elhízott színész alakította, aki egy fekete lakk bőrmaszkban mászkált és kicsit sem volt macska.
Utána sétáltunk egyet a Teréz körúton, majd hazamentünk, pont úgy 10 perccel a robbantás előtt.
Bár az Arc kiállítás miatt indultunk, annak tegnap vége lett, így nem jutottunk el. Ezért beültünk megenni egy paninit a Hősök tere egyik sarkán lévő kávézóba.
Csütörtökön esküvőre megyünk, ez pedig itt a kis retikülöm, amit magammal viszek:) Szerintem nagyon állat:)
és nem csak mert ló.
