Zazie eltávozott.. Nincs többé aki hajnalban a lépcső alján vár rám nagy örömmel, hogy menjünk sétálni. Nincs többé aki a kulcs csörgésére már az ajtóban vár, hogy a nyakamba ugorjon. Nem jön többé, ha hívom, nem tudom kergetni, a városligetben a pocsolya körül, nem fogok bele lépni a bosszú pisijeibe, nem fogok kutyaszőrt találni a melltartómban, nem fog oda kuporodni a lábamra amikor fáradtan eldőlök a kanapén. Nem fog lefejelni, amikor a cipőmet kötöm, és többé nem ébredek arra, hogy nagy hévvel az arcomba lép. Nem fog mögém bújni, amikor séta közben valaki becsapja a kocsi ajtót, nem fog megvédeni, nem fogja terrorizálni a környék apró kutyáit, nem fog a kezembe maradni a fél kutya simogatásnál, nem leszek mindig mindenhol tetőtöl nyálas, kutya szagom se lesz. Mert nem fogom tudni megölelni, nem fogom tudni megsimogatni, leszídni, és csak nézni őt csendben, ahogy szuszog a hatalmas szeretett testével.A feltétel nélküli szerelmet csak a halál választja el. És tudom, hogy ő nem akart engem itt hagyni. Ez a rettentő nagy, okos, gyönyörű csoda, akire mindig is vágytam, aki elkápráztatott az értelmével, a határtalan és feltétel nélküli szeretetével, többé nem fogja a szemöldökét húzogatni, nem fog velem beszélgetni, nem mondja többé azt, hogy "anyád, anyád, " és legfőképpen nincs velem. Én akartam rá vigyázni, de leginkább ő figyelt rám. És Istenem, elvetted tőlem. A legjobbat vetted el az életemből.. nem tudsz kárpótolni...
