Kicsit kezdek is megijedni ettől, mert elég sokszor érzem azt az emberekkel kapcsolatban, hogy idegesítenek. Idegesít, ha rám mosolyog, ha kérdez valamit, ha hozzám ér.
Az egyik kollégám szinte minden nap végig mustrál, és az összes ruhámról, ékszeremről megkérdezi, hogy "ezt hol vetted?" Nőről beszélünk. Először még élveztem is, hogy tetszik neki az izlésem, de kicsit kezd számomra terhes lenni ez a mindentmegtapogatunkéskérdezünk hozzáállás. Néha ráadásul a leglehetetlenebb pillanatokba toppan elém a folyosón vagy épp a számból lóg ki egy fél paradicsom, és már mozog a szája. Egyébként szeretem, csak kicsit sok na.
A másik a cuki imádnivaló barátném, akivel naponta 2 órákat is tudunk telefonon beszélni, ha nem találkozunk. Most szegényem, ő is idegesít. Hiába magyarázom el neki, hogy nem , nem utálja őt senki, és nem, nem fogják kirúgni se, 2 perc után görbül a szája, és olyan borúsan látja a világot, hogy London időjárása hozzá képest szégyen.
Így a mai napom úgy nézett ki, hogy folyamatosan a vécébe bújkáltam, ami azért nagyon mókás, mert általános iskolában ezt például kihagytam.
Közbep persze rendületlen járok vezetni, igen, az oktatóm is idegesít és már levezettem a 30 óra és 580 km kötelezőt, az utóbbit 2 napja, és az oktatóm folyton arról próbál meggyőzni, hogy jelentkezzünk be vizsgára, én viszont totál be vagyok sz*rva, mert szerintem még nem vezetek olyan jól, úgyhogy ez állandó vita közöttünk.
Mindennek a tetejében, ma el akartam menni futni, hát nem leszakadt az ég?
